logo

XI Sextilis AD

Valerius Maximus élete

Tacitus Annalesének elején a következő megállapítást teszi: „Tiberius és Gaius, Claudius és Nero uralkodásának történetét, melyet uralkodásuk idején a félelem színezett hamisra, bukásuk után a még eleven gyűlölet hatása alatt írták meg" (1, 1; fordította Borzsák I.). Míg Seneca említett történeti művét feltehetőleg az utóbbi csoportba sorolhatnánk, hiszen Tiberius halála után adta ki, Valerius Maximus „történeti munkája" biztosan az első csoportba tartozik, mert Tiberiusnak és korának dicséretét árasztja, a forradalmi mozgalmak közismert hőseit pedig igencsak elmarasztalja.
A Gracchusokat pártütőknek tartja; Tiberius Gracchust méltán tekintették — szerinte — a haza ellenségének, mert saját érdekét elébe helyezte hazája üdvének (4, 7, 1). Brutus és Cassius pedig Caesar megölésével súlyos bűnt követett el (1, 5, 7). C. Cassiust közönséges apagyilkosnak és hazaárulónak nevezi, s közli róla azt az anekdotát, hogy a philippi csatában Caesar fenséges árnya megjelent előtte és halálra rémítette (1, 8, 8). Öngyilkosságával kapcsolatban pedig előadja azt a történetet, amely szerint valamely isten úgy megbénította a jobb kezét, amellyel a haza atyját megölte, hogy önmaga ellen sem tudta fordítani. Ezért megkérte szolgáját, Pindarust, döfje le, hogy így a hazaárulásért kijáró büntetést elkerülhesse (6, 8, 4).

Valerius Maximus személyéről és életéről csak azt tudjuk,amit művében elárul önmagáról. A szegénységről közölt példák között önmagára is sort kerít: megjegyzi, hogy e példák neki is vigaszul szolgálnak, ezért nem panaszkodik csekély vagyona miatt. Szegénységét ellensúlyozza az, hogy „kitűnő consulatusokat, csodás dictaturákat és számtalan diadalmenetet" láthat (4, 4, 11). A barátság példái között Nagy Sándor kedvességéről szólva nem tudja megállni, hogy a híres és ékesszavú Sextus Pompeius iránta érzett jóindulatát meg ne említse: az ő Nagy Sándorának nevezi.
Nem akarja elkövetni azt a durva hibát, hogy a barátság példái között fel ne hozza, hiszen ő minden örömének forrása; minden jóval ellátta, tanulmányaiban segítette (4, 7, extr. 2). A külföldiekről szólva Massilia lakosainak azon ősi szokásával kapcsolatban, hogy idős korukban a város által biztosított méreggel vethetnek véget életüknek, megemlíti, hogy Keós szigetén ugyanezt a szokást látta, amikor Sextus Porn-peiusszal ott járt — aki Kr. u. 27-ben Asia proconsula lett. Egy kilencvenéves hölgy vetett így véget életének, s kérte Pompeiust, hogy halálát jelenlétével tegye ünnepélyesebbé (2, 6, 8). Mindez arra utal, hogy Sextus Pompeius kliense volt, s mint ilyen, pártfogását élvezte.

Műve belső érvek alapján Kr. u. 28 és 32 között keletkezett. A 2. könyvben — mint láttuk — 27-es eseményekre utal, a 6. könyvet pedig, amely a szemérmesség példáival kezdődik, Pudicitia segítségül hívásával indítja, aki folytonosan „Iulia legszentebb nászágya" mellett időzik. Liviát ugyanis Augustus a végrendeletében a Iulius nemzetségbe fogadta, ezért eredeti Livia neve helyett gyakran nevezték Iuliának — Iulia Augustának — is. Mivel Livia 29-ben halt meg, a 6. könyv ezen időpont előtt keletkezett. A 9. könyvben durván ostorozza Seianust (9, 1, 1, extr. 4), s ez azt jelenti, hogy e könyvet 31. október 31-e után írta.

Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az ezüst korban