logo

XX September AD

Silius Italicus - Punica

Teljes neve — Tiberius Catius Asconius Silius Italicus — egy Aphrodisiasban talált feliraton szerepel. Születésének pontos helyét és idejét nem tudjuk, bár életére vonatkozóan több forrásunk van: Plinius 3, 7 levele és Martialis több epigrammája (7, 63; 8, 66; 9, 86). Valamikor 23 és 35 között született, s észak-itáliai származásának éppen úgy vannak szószólói, mint campani-ai eredetének.
Plinius leveléből egyértelmű, hogy Nero alatt kezdődött karrierje, s foltot ejtett hírnevén az, hogy császári informátornak tartották. Mindenesetre Nero alatt 68-ban megkapta a consulságot, majd Vitelliushoz került közel (vö. Tacitus, His-toriae 3, 65). Befolyását Vespasianus alatt is megtartotta: Asia proconsulja lett, feltehetőleg 77-ben. Nagy tekintélye és vagyona lehetővé tette számára, hogy ezután visszavonuljon Campa-niába, s életét műkincsekkel teli villáiban az irodalom ápolásával s Punica című eposzának írásával töltse. Cicerót és Vergiliust nagyon tisztelte: megvásárolta Cicero egyik egykori villáját, s azt a birtokot, amelyen Vergilius sírja volt, s azt vallásos tisztelettel gondozta (Martialis, 11, 48). Cornutus neki ajánlotta Vergiliusról írt művét, Epiktétos pedig jelentős filozófusnak tartotta (Dissertationes 3, 8, 7). 101-ben gyógyíthatatlan betegség támadta meg, s igazi sztoikusra jellemző módon böjtöléssel vetett véget életének.

Punica c. eposzát visszavonulása után kezdte el írni. 84-ben már biztosan dolgozott rajta, sőt Martialis egyik epigrammájából egyértelmű, hogy egyes részleteit már felolvasásokon ismertette (4, 14). Valószínűleg egész életében dolgozott rajta. A második pun háborút dolgozta fel 17 könyvben. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Punica befejezetlen, mert Ennius Annalesének mintájára 8 könyvből kellett volna állnia. A fennmaradt 17 könyv a következő sorrendben dolgozza fel e háború eseményeit:

1. könyv: A háború okai. A cselekmény Hispaniában kezdődik: Hannibal megtámadja Saguntumot, s e város a rómaiaktól kér segítséget.

2. könyv: Mivel Hannibal elutasítja a békét, a római követek Karthágóba mennek, s átadják a hadüzenetet. Saguntum lakossága hősiesen harcol, s a végveszély küszöbén önként vállalják a halált.

3. könyv: Hannibal átkel a Pyraeneusokon és az Alpokon.

4. könyv: Scipio vereséget szenved Ticinusnál és Trebiánál; Hannibal átkel az Appennineken.

5. könyv: a rómaiak újabb veresége a Trasumenus-tónál.

6. könyv: Kitekintés az első pun háborúra: Atilius Regulus tetteinek dicsőítése; Fabiust dictatorrá választják.

7. könyv: Fabius tettei: halogató (cunctator) taktikájának ismertetése.

8. könyv: A nagy összecsapás előzményei; a rómaiak seregszemléje.

9-10. könyv: Vereség a cannae-i csatában, Varro consul elmarasztalása.

11. könyv: Hannibal bevonul Capuába; Venus beavatkozása.

12. könyv: A rómaiak első győzelme: Nolánál Marcellus legyőzi Hannibalt. Ezután a pun hadvezér Róma ellen vonul, de nem támadja meg a várost.

13. könyv: Hannibal visszavonul Rómától, s kénytelen feladni Capuát. Hispaniában elesik a két Scipio, akiknek árnyait az ifjabb Scipio meglátogatja az alvilágban.

14. könyv: Marcellus sikerei Szicíliában; Syracusa bevétele. /5. könyv: Ifjabb Scipio sikerei Hispaniában; Claudius Nero és Livius Salinator győzelme Metaurusnál.

16. könyv: A harci cselekmények befejezése Hispaniában; halotti játékok a két Scipio tiszteletére. Fabius és Scipio vitája a senatus előtt.

17. könyv: Scipio győzelme Zamánál, majd triumfusa.

Silius Italicus legfontosabb történeti forrása Livius harmadik decasa volt, nemcsak az események követésében, hanem súlypontozásában is. Ennek ellenére többször eltér Liviustól, s ez részben azzal magyarázható, hogy mint költő nagyobb szabadsággal kezeli anyagát, részben más forrásokat is felhasznált, például Polybiost, Valerius Antiast. Költői mintái között Homéros, Ennius, de legfőképpen Vergilius fontos szerepet játszik. Silius Italicus úgy állítja be eposzát, mintha az az Aeneis szerves folytatása lenne.
Amikor az Aeneis 4. könyvében Dido kijelenti, hogy a karthágóiak és a rómaiak között örökös ellentét lesz ezután, s majd jön valaki, aki megbosszulja az ő halálát: Silius itt kezdi eposzának történetét. Hannibal lesz Dido megbosszulója. Ahogyan az Aeneisben is Iuno a trójaiak, s így Aeneas ellensége, ugyanígy ellensége marad a Punicában a trójaiak leszármazottainak, a rómaiaknak, a karthágóiakat pedig védelmezi. Például Zamánál Scipio már-már megöli Hannibalt, amikor Iuno kimenti őt Scipio kezei közül.

Több kutató megjegyezte már, hogy a Punica olyan eposz, amelynek nincs igazi hőse, vagy ha van, akkor az Hannibal, a karthágói álnokság példája. Valóban, Hannibal alakja biztosítja az eposz kohézióját, s e tekintetben Vergilius Aeneasához hasonlítható: ahogyan Aeneas az Aeneis minden részében vezető szerepet játszik, ugyanezt a szerepet tölti be Hannibal a Puni-cában. Csakhogy jellemük ellentétes: az impius Hannibalt végül is legyőzi a római hadvezérek — Fabius Maximus, Marcellus, Scipio — fidese, pietasa és virtusa. Ez lehet az oka annak, hogy Silius eposzának tárgymegjelölésében csak a fegyvert említi meg, amely dicsőséget hozott Aeneas utódainak, s a római hatalom elismerését a karthágóiaknak:

Ordior arma, quibus coelo se gloria tollit
Aeneadum, patiturque ferox Oenotria fura
Carthago. Da, Musa, decus memorare laborura
antiquae Hesperiae, quantosque ad bella crearit,
et quot Roma viros, sacri cum perfida patti gens
Cadmea super regno certamina movit;
quaesitumque diu, qua tandem poneret arce
terrarum Fortuna caput.

„Kezdem a harcot, amely hős Aeneidák csoda
hírét égig emelte, s a vad Karthágót megzabolázta
auson joggal. Adj, Múzsám, bájt zengeni ősi
Hesperiának tetteit és hogy mekkora és hány
férfit adott Rómánk, amidőn rút, ördögi népe
Cadmosnak megkezdte a küzdelmét a világért, s
kétséges volt, mely városba akarja helyezni
földkerekének urát a Szerencse."
(1, 1-8)

Az invocatióból, a Múzsa segítségül hívásából kiderül, hogy a költő azért nem említ férfit az arma után, mert az csak Hannibalra vonatkozhatott volna. Ehelyett ahhoz kér erőt a Múzsától, hogy méltón megénekelhesse, „mekkora és mily nagy" férfiakat tudott Róma harcba küldeni, amikor a veszély nagysága ezt megkövetelte. Ezzel azonban — akarva, nem akarva — indirekt módon mégiscsak Hannibal nagyságát hirdeti: mennyi kiváló római erényére és sztoikus állhatatosságára volt szükség ahhoz, hogy a pusztítás és gyűlölet szimbólumát, a perfidus Hannibalt megfékezzék, s meghódolásra kényszerítsék.

Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az ezüst korban