logo

XXIII September AD

Lucilius szatírái

Költői tevékenysége Numantia eleste után kezdődik, tehát nagyjából egybeesik Acciuséval. Életműve 30 könyv szatírából állt, a sors azonban oly kegyetlen volt hozzá, hogy ezen óriási költői termésből mindössze 1400 sornyi töredék maradt fenn. A 30 könyvből álló életmű nem alkotott egységes korpuszt, hanem metrikai szempontok alapján három részre oszlott. Legkorábban a 26-30. könyv keletkezett, 131 és 123 között.
A 26-27. könyvét trochaikus septenariusokban, a 28-29.-et trocheusokban, jambikus senariusokban és hexameterekben, a 30.-at pedig tiszta hexameterekben írta. Ezekben beszél Numantia elfoglalásáról.
A második gyűjteményt az 1-21. könyv alkotja. Az első könyv biztosan L. Cornelius Lentulus Lupus halála után keletkezett (125-124), a 2. 119-118 körül, a 11. 115-114, a 20. pedig 107106 táján. Valamennyi versformája hexameter.
A harmadik gyűjtemény a 22-25. könyvet öleli fel, és a költő halála után adták ki. Versformája disztichon vagy hexameter. A csekély számú töredék alapján ugyanis nehéz megítélni. A gyűjtemény versformája nyilvánvalóvá teszi, hogy Lucilius trochaikus septenariustól (Ennius saturáinak egyik versformája), a jambikus senariuson át (Enniusnál szintén szerepelt) jutott el a hexameterig.

A luciliusi szatíra olyan korban keletkezett, amelyben a krízis jelei mutatkoztak. Karthágó és Korinthos elpusztítása után Róma egyértelműen a Földközi-tenger vezető hatalmává vált. E hódítások eredményeképpen óriási gazdagság áradt Rómába, s ez a gazdagság a kevés gazdagok kezébe került. Hasonló sorsra jutott Attalos pergamoni király birodalma, amely a király végrendelete folytán a római népre szállt. Egyes nagy családok soha nem látott luxusban éltek, az átlag római családok viszont elszegényedtek. Ezért felütötte fejét a korrupció és az elégedetlenség, melynek megszüntetését csak gyökeres gazdasági és politikai reformokkal lehetett volna elérni.
Tiberius Gracchus (133) és Gaius Gracchus (121) reformjai azonban megbuktak, s maguk a reformerek is életükkel fizettek terveikért. A Iugurtha-elleni háború idején (111-105) végképp megmutatkozott, hogy az erkölcsi züllés soha nem látott méreteket öltött. Iugurtha szerint pénzért mindent, még magát Rómát is meg lehet venni, s valóban a szenátusi arisztokráciának mintegy felét jó pénzért rá tudta bírni arra, hogy Róma érdekei ellen döntsön. Az éles politikai küzdelmekben egyre nagyobb szerepet kezdtek játszani a nagy egyéniségek, s ugyanez a folyamat figyelhető meg az irodalomban is.

Ilyen társadalmi és erkölcsi folyamatok segítették elő a luci-liusi szatíra létrejöttét, amelynek sajátos vonását a kritika, a kendőzetlen támadókedv és a személyes hangvétel alkotja. Az enniusi laturától eltérően Lucilius vitatkozik, kritizál, támad, s név szerint is megnevezi ellenfeleit. E cél érdekében a hagyományos itáliai flagitatio és a fescennina iocatio módszereit és közhelyeit ugyanúgy felújítja, mint a görög ókomédiáét, amely válogatás nélkül név szerint nevetségessé tett kis és nagy embereket egyaránt.
De számolhatunk a menipposi szatíra hatásával ugyanúgy, mint a korabeli retorikai és filozófiai vitákéval, amelyek a nevelés, az irodalomtudomány és az etika kérdéseit egyaránt érintették. Ha a töredékek adatainak hihetünk, Lucilius nem saturának nevezte saját verseit, hanem úgy említi azokat, mint poemata, versus, ludus ac sermones (982 sk. K.), schedium (improvizált költemény, 1296, K.). Talán azért nem nevezte műveit saturának, hogy ezzel is hangsúlyozza: más jellegű verseket ír, mint Ennius saturái.

Sajnos, Lucilius fennmaradt töredékeiből nem tudjuk megítélni, milyen is volt ez a személyeket sem kímélő támadó hangvétel. A későbbi szatíraírók utalásaiból azonban egyértelmű, hogy kíméletlen volt és durva: személy szerint támadott sokakat a római társadalom minden rétegéből. Horatius ezt írja róla:

„Hogy Luciliusunknak
elsőnek volt mersze ilyenfaju verseket írni,
és levakarni a mázt, hol az arc kívül ragyogó-szép,
ámde alatta mocsok van, vajjon Laelius, és ki
Karthago leigázásáról kapta nevét, mondd,
megbántódtak-e? Fájlalták, ha Lupust s ha Metellust
sértő gúnydalok árasztották el? Pedig ő a
népre fejenként sort keritett, s éppúgy az urakra, mert az
erényt kfmélte csupán, s aki hű az erényhez!"
(Sat. 2, 1, 62-70; fordította Horváth I. K.)


Persius hasonlókat mond: „Suhogott Lucilius ostora Rómán / s — Mucius és Lupus — úgy mart, hogy beletörte fogát is" (1, 114115, fordította Muraközy Gy.). Iuvenalis nemkülönben:

„Ámde ha felmordul, mintegy kard-rántva, haragvón
Lucilius, dermedve pirul, míg hallja, a bűnös,
s titkolt vétke miatt a veríték üt ki a testén."
(1, 165-168; fordította Muraközy Gy.)


Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az archaikus korban