logo

XXIII September AD

A római tárgyú komédia (fabula togata)

Már Naeviusnak voltak olyan címei, amelyek itáliai és sajátosan római tartalmat sejtettek. Bár Plautus a palliatát művelte, darabjai sok római vonást magukba szívtak. A fabula togata virágzása azonban a Kr. e. 2. század második felére esik, arra az időszakra, amikor a latin nyelvű történetírás is kivirágzik. Feltehetőleg a görög típusú komédiára való ellenhatásként jött létre. A szereplők ruhája, a darabok színhelye ezekben római, s római az a szellem is, amelyet áraszt. A ravasz, mindent tudó, mindenre képes rabszolga alakja a togatában háttérbe szorul, hiszen Rómában a rabszolga nem lehetett okosabb uránál. Cato például, amikor leírja a gazdatiszt kötelességeit, külön kiemeli: „Ne tartsa magát okosabbnak uránál" (A földművelésről 7, 6).
Seneca úgy látta, hogy a fabula togatát bizonyos komolyság jellemzi, ezért hangnem tekintetében köztes helyet foglal el a tragédia és a komédia között (Epistulae morales 8, 8). Bár a fennmaradt töredékek alapján nehéz ellenőrizni e kijelentésnek az igazát, feltételezhetjük, hogy a togatában fellépő római polgárok tetteit és beszédét bizonyos komolyság (gravitas) jellemezte. Ami azonban a töredékekből (mintegy 600 töredék maradt fenn és 70 cím) biztosan kiolvasható, az az itáliai bohózatra jellemző népies hangvétel, amely arra utal, hogy a togata a fabula Atellanából is sok elemet átvett. A darabok tematikája a mindennapi élethez, a családhoz és a családi élethez kötődött.

A töredékek három szerző neve alatt hagyományozódtak ránk: Titinius, Afranius és Atta. Közülük Titinius a legidősebb, de pontosan nem állapítható meg, mikor élt és alkotott. Barbatus c. komédiájának egyik töredéke mintha a lex Oppiára utalna, s ha ez így van, akkor 195 után keletkezhetett e komédia.
Afraniusról sem tudunk biztos adatokat, azonban egyik töredéke (360-362 R.) a Q. Caecilius Metellus által gyermektelenség ellen hozott törvényre utalhat, s ennek alapján feltételezhetjük, hogy 131 körül még tevékenykedett. Előkelő plebejuscsaládból származott, s Cicero a nagy szónokok közé sorolja (Brutus 167). Atta gazdag patríciuscsalád sarjaként a közéletben is szerepet játszhatott, s a fabula togata utolsó jelentős képviselője volt. Rómában halt meg Kr. e. 77-ben.

Bár a fabula togata sajátosan római tematikát dolgozott fel, olykor itáliai helyszínekkel, például Afranius egyik darabjának a címe Brundisinae, Titiniusé pedig Veliterna, és sajátos figurákat teremtett meg, például a nők mozgását és beszédét utánzó szereplőkét, a fabula palliata és az Atellana hatása alól nem tudta kivonni magát, s előbb az Atellana, majd a mímus véglegesen háttérbe szorította. Egy-egy togatát még a császárkorban is előadtak, de ritkán.


Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az archaikus korban