logo

XVII October AD

A római művészet kialakulása

A római művészet kialakulása az archeológia egyik legtöbbet vitatott és máig lezáratlan kérdése. A kérdés megközelítésének kiinduló pontja, amelyet egyik magyarázat sem vont kétségbe, az, hogy Róma önálló politikai életének első évszázadaiban hiányoztak az autochton művészeti stílus kialakulásához szükséges előfeltételek. Ennek legfőbb oka az intenzív kézműipari tevékenység és a jelentékeny iparosréteg hiánya volt, amely egyedül képes annak a technikai felkészültségnek a kialakítására, amelyből a művészi formanyelv megszületik. Azokat az igényeket, amelyeket a művességekkel szemben a rómaiak a kizárólag gazdasági jellegű szükségleteken túlmenően állítottak, Itália fejlettebb kultúrájú népei elégítették ki.

Az i. e. V. századig elsősorban az etruszk, ezt követően egyre fokozódó mértékben az itáliai, majd a hellenisztikus görög művészet szolgáltatta a növekvő hatalmú Rómának műtárgyait, mestereit és művészi kifejezési formáit. A lassú folyamatban az i. e. III-II. sz. fordulóján következett be az első ugrásszerű változás.
A pun háborúk, majd a dél-itáliai és az anyaországi görög városok sorozatos elfoglalása megindította a hellenisztikus művészet alkotásainak tömeges beáramlását Rómába, s ezzel együtt a görög művészet kincstárának anyagi és szellemi kisajátítását a rómaiak által. Míg az i. e. II. század főként ennek a kulturális örökségnek birtokbavételével telt el, az i. e. I. század fordulójától kezdve újabb minőségi változás következett be. Ettől az időtől a rómaiak már nemcsak kisajátították, hanem a maguk szolgálatába állítva befolyásolták, és a saját igényeiknek megfelelően átformálták a görög művészet örökségét.
A görög műhelyek már kifejezetten a római megrendelők és vásárlók ízlése szerint dolgoztak, nemcsak régi központjaikban, hanem egyre inkább Itáliában és Róma városában, úgy, hogy ekkor a hellenisztikus művészet arculatát a rómaiak kezdték alakítani. Ez annyit jelent, hogy az ókori Mediterráneum művészete hellenisztikus görög művészetből római művészetté változott. A határvonalat nem könnyű megvonni, hiszen az nem is lehetett éles, sőt területenként és műfajonként is eltérő volt. A fejlődés lezárását Augustus kora jelentette.

A folyamat lényege bármennyire is világos, értékelése, bemutatása és fő pontjainak hangsúlyozása napjainkig vitákban kiéleződő, eltérő nézetek alapján történik. Még mindig tartja magát két iskola, amelyek rengeteg szolgálatot tesznek a részletkérdések sokoldalú feltárásában és megvilágításában, de elhomályosítják a történeti folyamat lényegének tisztánlátását. Az egyik iskola a római művészet kialakulásában az etruszk és az ősi itáliai népek hagyományainak szerepét hangsúlyozza, a másik viszont a római művészet kialakulását a görög művészet fejlődésének egyik szakaszaként mutatja be, tagadva minden önálló római újítást, vívmányt és sajátosságot.
A római művészet kialakulását és későbbi történetét egyik szélsőséges álláspontról sem lehet megérteni. Azok, akik a római művészet alkotásaihoz és stílusaihoz mindenáron ó-itáliai előzményeket keresnek, és azok, akik nem találnak egyetlen olyan vonást sem bennük, amit ne tudnának a görög művészet korábbi történetében kimutatni, azt a képtelenséget igyekeznek bizonyítani, hogy az ókori világ történetének új és önálló szakaszában a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális élet átformálódása érintetlenül hagyta volna a művészetet, és az gyökereit vesztve több száz évvel azelőtt virágzó életformák önállósult termékeként élte volna tovább árnyékéletét.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora