logo

XVII October AD

A táblaképek utánzatai

Vitruvius a II. stílus ismertetésénél szólt a képekről, amelyek a falaknak azon részem foglaltak helyet, ahol szobrok szoktak állni. Ahogy a fennmaradt alkotásokból tudjuk, a szóban forgó falrészek az álarchitektúra oszlopokkal vagy benyílókkal kereteit középponti mezői voltak: a valóságos építkezés centrális pontjainak, exedráinak és fülkéinek utánzatai. A példaként szolgáló monumentális épületekben ezen a helyen valóban szobrok álltak, a lakóházak aránylag kis szobáiban viszont festményeket helyeztek el. A falmezők középponti részeire festett, díszes kereteléssel hangsúlyozott képek a római műgyűjtemények eredeti és nagy becsben tartott görög táblaképeit utánozták. Jellemző példát találunk erre a palatinusi Augustus-ház egyik falán. A falfestmény a késői II. stílus tipikus példája. Díszítésének keretét kiugró bázison emelkedő oszlopok, az általuk tartott párkányzat és mennyezet álarchitektúrája alkotja.
A festett oszlopcsarnok mögött látszólag hátrább álló falon kétoldalt ajtók nyílnak, ezeken keresztül pillantásunk festői városrészletre esik, amelynek egymás fölé tornyosuló házai, kapui, teraszai között, mint egy komédia-színpadon kis szereplők mozognak. A látszat-fal nem emelkedik a mennyezetig, hanem párkányzattal zárul és kitekintést enged az égboltra, valamint a sarokban feltűnő kertrészletekre. A párkányzatok tetején feltűnnek a Vitruvius által kárhoztatott fantasztikus díszek, növényekkel kombinált emberi és állati maszkok, az új stílus első jelentkezései. A falmező közepén, nagy oszlopokkal, oromzatos párkánnyal kereteit beugró fülkében nagyméretű mitológiai képet látunk. Azonnal szembetűnik, hogy ez a kép nemcsak hangsúlyozott elhelyezése, hanem tárgya és stílusa miatt is a faldekoráció egészétől eltérő kompozíciót mutat be, mintha a fülkében egy nagyra becsült táblakép lenne elhelyezve. Valóban, a festmény Nikiasnak, ugyanannak a híres görög mesternek egy képét utánozza, akinek Hyakinthosát Augustus magával hozta Alexandriából.

Az Io-monda egyik jelenetét mutatja be. A hősnő középen ül egy sziklán, mellette feszülten figyelő tartásban őrzője, Argos áll, a háttérben a szabadító Hermés közelgő alakját látjuk. Az eredeti festményen a görög művészet módján a három, sőt talán csak a két előtérben levő főszereplő alakja dominált. A római másolaton is ezek domborodnak ki plasztikus formáikkal és erőteljes színeikkel. Festésük módja azonban még így is eltérhetett az eredeti mű plasztikájától és pontos vonalvezetésétől, s a másoló korának oldottabb stílusára vall. Végképpen a római ízlésből fakadó kiegészítésnek kell tartanunk a tájképi hátteret, amelynek szinte ködbe vont pasztellszerűsége a légperspektíva és a könnyed festőiség korabeli jegyeit viseli magán.
A falat kettéosztó díszes párkányon két kisebb méretű táblakép utánzatát találjuk, illúziót keltő rövidülésben festett kinyitott védőszárnyakkal. Ezek a kisebb képek nem a mitológia heroikus köréből, hanem a mindennapi életből vett zsánerszerű jeleneteket mutatnak be, amelyek a hellenisztikus táblakép festészet jellemző témái voltak, és vagy az idilli pásztorkölteményeknek, vagy a polgári életnek komédiákban feldolgozott világából vették tárgyukat. Ilyen kisméretű hellenisztikus kabinett-képek utánzatait gyakran láthatjuk a II. stílusú falakon, többnyire a felső párkányokra helyezve, a klasszikus görög festészet mitológiai képeinek középpontba állított másolataihoz képest másodrendű szerepben. A másolatoknak valóságos galériája sorakozik fel a római Villa Farnesina helyén talált előkelő Augustus-kori ház falfestményein.
A Farnesina-ház faldekorációja már a II. és a III. stílus erősebb keveredését mutatja. Falain az architektonikus díszítés térperspektívája háttérbe szorul a sík felületek és a játékos ornamentika mellett. Az építészeti elemekkel kereteit kisebb-nagyobb mezőkben különböző korokból származó görög képek másolatai láthatók. A legelőkelőbb helyet a klasszikus képek utánzatai kapták, közöttük nem egy az V. századi vázaképek felnagyított változatának tűnik, és az első nagymesterek idejére mutat. A kisebb mezőkben bemutatott táblaképek i.e. IV. századi vagy hellenisztikus alkotásokat utánoznak. A másolatok stílusban és technikában is követik előképeiket. Látnivaló, hogy a ház gazdája a görög képgyűjtemény hű mását óhajtotta megfestetni.

Az egyik falon felfedezett mester-szignatúra (Seleukos) azt is elárulja, hogy a. festők görög eredetűek voltak. Az ilyen faldekorációk jellemző példáját nyújtják az Augustus-kor egyik uralkodó ízlésirányzatának: az eklektikus historizmusnak. A több évszázad görög művészetéből vett képeknek a hellenisztikus ornamentikából táplálkozó, a legújabb római divat szerint szerkesztett faldíszítési rendszerbe való foglalása, a stílusok, a témák és a motívumok keverése, a részletekben históriai hűségre, az egészben korszerűségre való törekvés: tökéletes tükre egy olyan korszak művészetének, amelyben, sok évszázad gazdag örökségét birtokba véve, a római társadalom gondolatvilágának új művészi kifejezésén munkálkodtak.
A különböző forrásokból merített motívumok és stílusok összeolvasztása nem mindig sikerült. A lakóházak faldekorációjának gyakran heterogén volta, túlzott díszessége, a látszatpompa hivalkodó halmozása nem nevezhető különösen vonzónak. Keletkezésüket és a bennük megtestesülő szellemi világot a római társadalom gazdag, de nem mindig jó ízlésű rétegeihez kapcsolhatjuk. Ha azonban a II. stílus még tisztán architektonikus falainak impozáns hatását szemléljük, ha közelebbről megfigyeljük a részletek kidolgozásának néha valóban mesteri festőiségét, és figyelmünket olyan képekre fordítjuk, amelyek a korszak festőinek önálló invencióból fakadó alkotásai voltak, akkor a történelmi tanulságon túl igazi esztétikai élményben és tisztán művészi hatásban lesz, részünk. Ilyen alkotásoknak elsősorban a tájképeket tartjuk.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora