logo

XVII October AD

Az atellana

A színpadi műfajok közül kettő az, amelynek divatja igazában az i. e. I. század közepén kezdődött, s teljesen háttérbe szorította az „elavultnak” számító klasszikus tragédiát és komédiát: az atellana és a mimus, melyeket Tertullianus is első helyen támad. Az atellánáról már korábban is beszéltünk a római színjátszás népi kezdeteivel kapcsolatban, mint annak Campaniában elterjedt oscus fajtájáról, melyből görög meséjű darabjai írásakor Plautus is oly sokat merített. Augustus „aranykorában”, s a későbbi korokban azonban az atellana már hivatalosan befogadott színpadi műfaj, melyet hivatásos színészek játszhatnak, szemben a korábbi népi bolondozások kötetlen tárgyú rögtönzéseivel.
Népi eredetével összefüggő szabadságát azonban az ekkor már exodiumnak nevezett atellana is megőrizte. A színészek és a félig-meddig még mindig rögtönzésszerű előadásokat kedvelő közönség ugyanis állandóan közbeszúrhatott olyan megjegyzéseket, amelyek aktuális politikai eseményekre, főképpen pedig vezető politikusok személyére vonatkoztak. Adataink főképpen a császárkorból származnak, de nyilvánvalóan tükrözik a korábbi állapotokat is. így például Tiberius jelenlétében, az egész közönség füle hallatára, gúnyosan kijelentette az atellana-színész, hogy „a sót a vén kecske is megnyalja”, mire óriási derültség támadt a nézőtéren; mindenki ismerte azt a pletykát, hogy nemrégiben egy előkelő hölgy, akit Tiberius császár meg akart erőszakolni, „vén kecskédnek nevezte. A színész azonban rá is fizetett vakmerőségére.

Caligula császár például egyetlen kétértelmű sorért az arénába vitette és elevenen megégettette a nyelvére féket tenni nem tudó színészt, Domitianus pedig a. Paris és Oenoe című darab költőjét dobatta vadállatok elé, mivel a darabban a feleségétől való elválására vonatkozó célzást vélt felfedezni.
Jellemző azonban, hogy a közönség tréfálkozó kedve s a színészek vakmerő aktualizálásának vénája nem apadt el, még az említettek dacára sem. Nérót, aki megmérgeztette örökbe fogadott atyját, Ciaudiust, és eltétette láb alól anyját, Agrippinát, ugyancsak nem kímélte az atellana-színész. Az egész közönség tudta, hogy Agrippinát, mikor már terhére volt, Nero Baíaeba hívatta, ottani nyaralójába, majd mikor hazatérni szándékozott, olyan hajót bocsátott rendelkezésére, amelynek alkatrészeit előre meglazíttatta.
Az alkatrészek széthullottak, az anyacsászárnőnek azonban sikerült úszva a partra menekülnie, s ott ölte meg a felbérelt gyilkos. Az atellana-színész, amikor egy görög mondatot idézett, melynek pontos fordítása az, hogy „Élj egészségben atyám, élj egészségben anyám!”, fölváltva hol ivást utánzott, hol úszó mozdulatokat tett. Szerencséjére Nero, bár elértette a célzást, beérte száműzetésével. De még olyasmi is előfordult, mint Galba császár esete, akinek a színházba való megérkezésekor a színész, majd az egész közönség énekelve kezdte, hogy „Hej, megjött a pisze faluról!”, mivel parasztmódra fukar embernek tartották.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora