logo

VIII December AD

Ad edictum provinciale

Tudvalevő dolog, liogy a római birodalom tartományaiban a helytartó (propraetor, proconsul) volt az, ki az összes és igazságszolgáltatást a maga kezeiben összpontosítja. Hivatalba léptekor ő is szokott volt, miként a római praetor, hirdetményt kibocsátani, melyben eljárásának irányelveit a tartomány lakosságával már előre közölte. Ezt a hirdetményt aztán rendesen az utód is meg-erősítette és csak oly módosításokat tett rajta, melyeket a tapasztalás javasolt.
Több igen nevezetes tétele ennek a tartományi hirdetménynek a Hadrianus parancsára Salvius Iulianus által szerkesztett örökös hirdetménybe is ment át s a jogászok nagyon is hasznos dolgot müveitek avval, hogy ezt az annyira fontos hirdetményt bő magyarázatokkal, gyakorlati útmutatásokkal kísérték. Gaius commentárja igen terjedelmes volt, igen számos hely ebből a munkából még mainap olvasható Iustinianus digestáiban.

1. Egy rabszolga birtokosát az igazi tulajdonos megtámadja a rei vindicatioval. Az alperes részén megvoltak az usucapio föltételezései, s az usucapio be is töltetik a per folyama alatt. Kérdés - árt-e ezen körülmény a vindicáló felperesnek? Gaius azt mondja, hogy alperes ilyen esetben a rabszolgát ki tartozik adni felperesnek s azonfelül netaláni csalárdságáért kellő biztosítékot adni, mert a rabszolgát esetleg elzálogosíthatná vagy felszabadíthatná.
A római perjog elvei szerint ugyanis felperesnek nem árthat az a körülmény, hogy az Ítélet nem hozatik nyomban a litis contestatio után, miért is alperes köteles a dolgot a litis contestatio-kor létezett jogállapothoz képest felperesnek kiadni, a nélkül hogy az usucapionak a per folyama alatt történt betöltésére hivatkozhatnék.”

2. Valamely örökhagyó örökösét hagyományokkal rótta meg. Mely időpont szerint számítandó a quarta Falcidia, t. i. az a negyed, melyet az örökös a lex Falcidia értelmében magának tarthat meg, ha a hagyaték a hagyományok kifizetése előtt gyarapodik, avagy kevesbedik? Gaius szerint a hagyaték s illetőleg a falcidiai negyed kiszámításánál mindig az örökhagyó halálának időpontjában létezett állapot irányadó. Ennek illusztrálására két példát hoz fel. Valaki 100-at hagyott hátra, egyúttal azonban ugyanannyi értékű hagyományokkal terhelte a hagyatékot.
Az örökség elfogadásáig a hagyaték a rabszolgák szerzeménye, a rabszolganők által született gyermekek, a marha szaporodása stb. következtében annyira gyarapodott, hogy az örökösnek, még ha a hagyományokat teljesen kifizetné is, még mindig megmaradna a hagyaték egy negyedrésze. Mindazonáltal a hagyományok 75-ig leszállítandók, mert az örökhagyó halálakor csak ennyire rúghattak,
b) Ha megfordítva az örökhagyó 100-at érő hagyatékát csak 75-ig terhelte meg hagyományokkal, s ha a hagyaték az örökség elfogadása előtt tűzvész, hajótörés, a rabszolgák halála stb. következtében 75-re vagy még kevesebbre olvad le, a hagyományok még is teljesen (csonkítatlanul) kifizetendők, habár az örökösnek mije sem maradna, mert a falcidiai negyed az örökhagyó halálakor teljesen kikerült volna. Tevőleges kárt az örökös nem szenved, a mennyiben szabadságában áll az örökséget el nem fogadni, mely esetben a testamentum destitutum fennforgása miatt a hagyományosok sem kapnak semmit s így az örökössel inkább kiegyeznek.

3. Két ember, kiknek mindegyike a hagyaték tartozó tárgyak birtokában van, kölcsönösen léphet föl egymás ellen az örökségi keresettel (hereditatis petitio). De ha az egyik csak akkor lép fel támadólag, minek utána a másik által indított perben már jogerejű ítélet hozatott, akkor nézni kell, kinek a javára szól az ítélet?
Ha az első perben felperes győzött, az akkori alperes (s mostani felperes) keresetének az exceptio rei iudicatae áll ellen, mert amaz Ítélet által egyszersmind ki lett mondva, hogy a hagyaték nem illeti meg alperest. Ha ellenben az első perben felperes keresetével csupán elutasíttat. Ott, úgy evvel az alperes (a mostani felperes) örökjoga iránt mi sem határozott, mert habár a felperes az első perben nem volt is örökös, ebből még nem következik, hogy tehát alperes az örökös, sőt az sem lehetetlen, hogy egyikük sem az.
Ha tehát az előbbi alperes ama hagyatéki dolgok miatt, melyek az előbbi felperes birtokában vannak, az utóbbi ellen föllép, be kell bizonyítania örökjogát, s nem hivatkozhatik, a mennyiben ezt kétségbe vonnák, az első perben hozott ítéletre.

4. Rómaijog szerint a házastársak közötti ajándékozások érvénytelenek; azért mondja Gaius, hogy azt, mit valaki ilyen meg nem engedett ajándékozás alapján visszatart, minden jogalap nélkül (sine causa), vagy éppenséggel jogtalanul (ex iniusta causa) bírni látszik, miért is ilyen esetben condictiónak van helye.


Forrás: Dr. Bozóky Alajos - Gaius Római jogi Institutióinak négy könyve