logo

XV December AD

Honnan származott Gaius és milyen odaállást foglalt el

Ezekre a kérdésekre is csak merő föltevésekkel felelhetünk. Mommsen azt igyekezett bebizonyítani, hogy nem is római, hanem kis-ázsiai jogász volt, és nem Rómában, hanem Troasban, Asia tartomány egyik legnevezetesebb városában élt mint jogtanitó. Ezt a hypothesist elfogadták Bluhme, Glasson, Rentmeister, igen valószínűnek tartja Bremer, feléje hajol Böcking is, hozzájárul Kuntze, ki szintén csak vidéki jogászt lát benne, egy görög származású szabadost, vagy legalább is szabadostól származót, egy ügyes embert, ki görög vérével együtt a görög szónoklati és tanítói tehetséget örökölte, ezt nyilván latin nyelven is gyakorolta, előadásait Ázsiában tartotta s utóbb Rómában közrebocsátotta, vagy pedig Róma csak költött helye volt közrebocsátásának.
Még tovább megy Lenz, ki azt mondja Gaiusról, hogy «a többiekkel szemben még csak jogász sem volt». Ellenben Husclike és Rudorff Mommsen érveit fölötte kéteseknek, sőt üreseknek tartják s kiemelik, hogy Gaius irataiban mi sem foglaltatik, a miből azoknak keletkezési helyére lehetne következtetni, de igenis föltalálható bennük számos vonatkozás, mely csakis római és itáliai állapotokra illik. Demburg nem tagadja ugyan, hogy Gaiusnak közelebbi viszonya valamely tartományhoz, név szerint Ázsia tartományhoz valamennyire valószínű, de abból még egyáltalában nem következik, hogy Gaius Troasban Kis-Ázsiában tanított volna.
Lehet, hogy Ázsia volt a hazája s hogy épen azért fő munkájában (ad edictum provinciale) tüzetesebben tárgyalta annak viszonyait, de az sincs kizárva, hogy Ázsia tartománynak jogviszonyait fiatalabb éveiből ismerte, midőn ott talán valami hivatalt viselt, s ez indíthatta őt arra, hogy a helyett, hogy ad edictum urbanum irt volna egy hosszabb commentárt, inkább az edictum provinciáiét óhajtotta bővebben földolgozni s e közben az ama tartományban szerzett személyes tapasztalatait értékesíteni, de jogtanítóul minden bizonnyal Rómában kellett működnie, mert hihetetlen, hogy egy olyan jeles tanítói kapacitás, mint Gaius, ne iparkodott volna a legnagyobb és hajlamainak legmegfelelőbb helyen, t. i. a fővárosban érvényesülni.

Ámbár nem bírt is a ius respondendivel, az ő korában mint elméleti jogtanitó és mint jogi író sem lett volna képes hathatósan működni, ha Rómától elvágva egy félreeső tartományi városban tengődött volna csupán. Az utóbbit Mommsen is hinni látszik, mert azt mondja, hogy Gaius figyelmét a már Hadrianus császár alatt kibocsátott nagyfontosságú senatus consultum trebellianum tartományi városában könnyebben kikerülhette, mint ha Rómában él, a hol lehetetlen lett volna tudomást nem vennie róla.
Gaius sok helyen a gyakorlatra hivatkozik s arra, hogy közvetlen tapasztalásból ismeri. Már pedig bajosan hihető, hogy ez alatt a troasi magistratus, vagy a kis-ázsiai tartományi helytartó gyakorlatát értette volna, mert ép erre a gyakorlatra támaszkodva csatlakozik császári leiratokhoz, vagy Iulianus tekintélyéhez, vagy mond ellen nekik.

Ha némelyek (így Kuntze Gaius műveiből, különösen institutióiból bebizonyíthatónak vélik, hogy ezeket a műveket a tartományban kellett szerkesztenie, úgy másrészről ugyancsak az ő műveiből az ellenkezőt is állíthatni, t. i. hogy Rómában szerkesztette őket. Hadrianus császár idejében a múltnak a jelennel, következőleg a régi idők jogállapotának a megváltozott idők jogállapotával, nevezetesen a tartományok jogával való összehasonlítása ama kornak egyik jellemző vonását tette. De praktikus szempontok is javasolták akkor Rómában a tartományok jogának figyelembe vételét.
Tudtunkkal nemcsak született fővárosiak és itáliaiak hallgatták a jogot Rómában (s így Gaiusnál is), hanem számos tartománybeli is; a rómaiak viszont a tartományokban kiterjedt fekvőségeket bírtak, rajtuk nagy gazdaságot folytattak, tehát csak hasznos dolog lehetett reájuk nézve, ha a tartományi jogból is hallhatnak egyet-mást, és bizonyára szívesen vették ezt azok a fiatal rómaiak is, kik valamely a tartományban viselendő hivatallal kezdték meg nyilvános pályájukat.
Egyébiránt a tartományi jogból is inkább csak a feltűnőbb és a közönséges jogtól eltérő intézményeket emelte ki Gains az ő institutioban. Ha Gaius a tartomány számára irt volna, okvetetlenül rövidebben tárgyalta volna és az evvel kapcsolatos usureceptio intézményét és behatóbban a hypothecat, de épen ezt nem fejtegeti sehol sem t.i. a tartományiak számára írva nem elégedett volna meg avval a kijelentéssel sem, hogy az usucapio nem vonatkozik a tartományi telkekre, hanem bővebben kellett volna írnia valamit a longi temporis praescriptio-ról is.

Hogy Gaius Rómában tanított, nem pedig valamely tartományban, szintén kimutatható az ő instltutióiból. Mommsen, ki az ellenkezőt vitatja, főkép arra hivatkozik, hogy ebben a műben nagyon gyakran van említve a tartományi helytartó. Azonban Dernburg igen helyesen jegyzi meg, hogy ne csak azt nézzük, hogy Gaius a tartományi helytartót említi, hanem azt hogy, miként említi. Rendesen a római praetor mellett említi. Mi árt a mű elején, a hol az ius edicendi-ről szól, nem elégszik meg csupán a római magistratusok hirdetményeivel, hanem azonfölül bőven fejtegeti a hirdetmények kibocsátási módját a tartományokban is. Valahányszor továbbá a római magistratusok ténykedéséről és joghatóságáról szól, ahogy illik, a tartományi helytartóról sem feledkezik meg, de sohasem magában, hanem mindig a praetor mellett és utána.
Csak itt-ott az első könyv vége felé látszik, hogy ezen aggályos pedantériával némileg fölhagy? S így van aztán a második könyv elejéig, a hol a 24. és 25. §§-okban még egyszer az addig szokott pontossággal fejtegeti, hogy az in iure cessio-t a római nép valamely magistratusa, név szerint a praetor, vagy a tartományi helytartó előtt kell véghez vinni, s hogy ezt a cselekvényt legis actionak nevezik, mely a tartományokban azoknak helytartói előtt végezhető, és hogy ott, a hol a mancipatio is elegendő, nem szoktak annyi teketóriát csinálni s a praetor vagy a tartományi helytartó elé járulni. És evvel vége is van a tartományi helytartó különös fölemlítésének. Azontúl mindig csak a praetort említ; «a tartományi helytartó a második könyv folyamán eltűnik a színpadról és a harmadik és negyedik könyvben sem játszik többé szerepet».

Nem a környezete tehát s nem is helyi körülmények indították Gaiust a tartományi helytartónak fölemlítésére, hanem saját tanterve, melytől azonban előadása folyamán eltért. Ha Gaius a tartományban tanított volna, igenis érthetőnek találnék, hogy kezdetben csakis a praetor-ról értekezett s azután a tartományi helytartóra tért volna át, kinek működése folytonosan szeme előtt lebegett volna. De mi az ellenkezőt tapasztaljuk, a tartományi helytartót lassankint egészen elejti, ez pedig bajosan eshetett volna meg egy tartományi jogtanítón.
Figyelmet érdemel továbbá az a körülmény is, hogy Gains igen gyakran nem csupán az állandó hirdetményről (edictum perpetuum) szól, melynél az, hogy csak a római praetort említi, eléggé megfogható lenne, hanem arról a módról, mely szerint a joghatóság tényleg gyakoroltatott, azt mondja p., hogy az actio iniuriarum aestimatoria-nál szabadságában áll a sértett félnek a sértést keresetében pénzben megbecsülni, a bíró pedig belátásához képest vagy a beperelt összeget ítélheti meg, vagy ennél kevesebbet. De mert a praetor súlyos sértéseknél a sértés pénzértékét a per elején szokta megbecsülni az által, hogy a vadimonium nagyságát meghatározza, melyet az alperes a felperesnek az első határidő után állítani tartozik, a kereseti összeg ezen becslését veszik alapul. Ámbár tehát a bíró annak dacára ebben az esetben is kisebb becslési összeget ítélhetne meg, ízt többnyire még sem meri tenni a praetortól kiinduló precedens miatt.

Már most hogyan képzeljük azt, hogy egy tartományi jogász ilyen tényleges észleleteknél azon bíróság helyett, melynél azokat tennie kellett, a távol Rómában ügyködő praetor gyakorlatáról szólott volna?
Szintén kevéssé érthetnék, hogy egy tartományi jogász mind azon esetekben, melyekben in integrum reesttutio kérésének helye van, miért is szólott volna mindig csak a restitutiónak a praetor általi megadásáról.

Egy tartományi jogász bajosan hozott volna föl hallgatói előtt (IV, 46) ilyetén keretmintát: «Legyetek recuperatorok! Ha kiderül, hogy ama szabados azt a patronust ama praetornak hirdetménye ellenére törvénybe idézte stb.», mert a tartományi helytartó hirdetményében bizonyosan a római szerkezetnek megfelelő «a proconsul vagy a császár helytartója hirdetménye ellenére» állott. És minek tanította volna az interdictum-beli perben előforduló sponsióknak ilyetén szerkezét: «ha (a dolgot) a praetor hirdetménye ellenére elő nem mutatta», vagy «ha rajtunk, midőn birtokban voltunk, a praetor hirdetménye ellenére nem követtetett volna el erőszak», holott a tartományokban kétségtelenül ekképp kellett stipulálni: «ha (a dolgot) a proconsul hirdetménye ellenére elő nem mutatta.» Ne mondja erre valaki, hogy a praetor felemlítése ilyen formulában csak általános megjelölése volt a római nép bármely magistratusának, mert akkor meg miért említette volna. Gaius műve elején a praetor melleit mindig a tartományi helytartót is?

Méltán mutat Huschke a Gaius által használt következő példákra is, ha a hajó Ázsiából visszatért, továbbá tusculumi telek, campaniai bor stb., melyek magokban véve ugyan csekély argumentumoknak látszhatnak, de a fenntebbiekkel kapcsolatban még is inkább a mellett bizonyítanak, hogy Gaius Rómában, nem pedig Troasban tanított.
De Gaius institutióiban előfordulnak oly részletek is, melyek a tartományi viszonyokra nem is voltak alkalmazhatók a nélkül, hogy a szerző e miatt bármely megjegyzést szükségesnek látott volna. A római praetor hirdetményének egyik szabálya szerint (IV, 37) peregrinusok ellen csak oly módon lehetett perelni, hogy a performulába ama fictio iktattatok: «ha római polgárok lennének» s megfordítva peregrinus is csak hasonló fictiót tartalmazó formulával léphetett föl mint felperes.
Világos, hogy ez az eljárás csak Rómára illett és hogy a tartományokban alig használták, kivált vétségekből eredő kereseteknél, mert ott az esetek gyakorisága mellett alkalmatlan, a tartományokban élő rómaiakra nézve a tartománybeliek nagy tömegével szemben éppenséggel sértő lett volna. És Gaius mégis csak egyetlen keresetet ismer a peregrinusok ellen és csak evvel a fictióval és csak annyit mond, hogy ezt a formulát ekképp kell szerkeszteni: «ha igaz, hogy Dió vagy maga, vagy az ő tanácsára más valaki lopást követett el, a miért, ha római polgár lenne, kártérítéssel tartoznék stb.»

Két ízben szól Gaius az exceptio rei divide et residuae-ről, mint ama közönséges ellenvetésről, mellyel azt, ki kevesebbet kért, mint a mennyit követelnie joga volt, ha a maradványt is ugyanazon praetor alatt akarta beperelni, továbbá azt, ki ugyanazon alperes ellen őt megillető több keresetet egymástól elkülönítve támasztott, egyszerűen vissza lehetett verni. Ennek a kifogásnak nincs értelme a tartományokban, mert ott nem volt sem praetor, sem más évenként tanácskozó magistratus. Lehet, hogy a tartományokban ezen kifogási valamelyes (előttünk különben ismeretlen) pótlékszere volt gyakorlatban, de az már csak világos, hogy ezt a gyakori exceptiót hozhatta föl helyesen példakép egy tartományi jogtanító.

Az eddig mondottakat röviden összefoglalva, bátran állíthat tehát, hogy Gaius ismeretlen származású (tán görög eredetű), Rómában, a praetor joghatósága alatt működő jogtanító volt.


Forrás: Dr. Bozóky Alajos - Gaius Római jogi Institutióinak négy könyve