logo

XV December AD

Gaius viszonya kortársaihoz

Bármekkora népszerűségnek örvendett is Gaius tanítványainál, kortársai alig emlékeznek meg róla, a későbbi jogászok pedig munkáiknak reánk maradt töredékeiben egyáltalában nem is említik. Ebből némelyek azt igyekeztek bebizonyítani, hogy Gaius nem is lehetett jogásztekintély.
Puchtai és Rudorffio ezt a mindenesetre feltűnő körülményt onnan magyarázzák, hogy Gaius alkalmasint sohasem bírt a ius respondendi-vel, melyet a császárok egyes kiváló jogászoknak különös kiváltságképpen szoktak volt adományozni, hogy véleményeiknek a bírák előtt nagyobb súlyt kölcsönözzenek. Ö maga is sokkal szerényebben nyilatkozik a jogtudósok eme jogáról, mint ahogy egy ezen joggal fölruházott jogász tette volna. E jognak hiánya miatt alkalmasint az ő jogi nézeteinek sem lehetett valami különös tekintélyek. Lehet, hogy van némi igazság ebben az érvelésben.
De az már határozottan túlhajtás, midőn Puchta azt állítja, hogy a római jogi írók elvből csak a kiváltságos (t. i. véleményadási joggal fölruházott) jogászok véleményeit és nézeteit szokták volt idézni, mert csak ezeknek a megismerése volt gyakorlati jelentőségű. Hiszen ha ez áll, akkor csak ezek a kiváltságolt jogászok foglalkozhattak volna a jogirodalommal, mert rajtuk kívül bizonyára senki sem írt volna jogi műveket, ha előre kellett tudnia, hogy nézetei úgy sem bírhatnak semmiféle súllyal és befolyással. Hol kezdődik a tekintély és hol végződik?

Emelni igenis emelhették a császárok az általuk osztogatott kiváltsággal egyik-másik jogász tekintélyét, de hatalomszóval ilyent teremteni még a római császároknak sem lehetett. Sőt positive tudjuk, hogy kivált kezdetben a nép szívesebben kereste föl a nem patentált jogászokat és hogy később is mindig akadtak egyesek, kik nem is kértek ilyen császári pátenst, mert nem is akartak a jogszolgáltatás menetébe tettleg befolyni, hanem inkább az irodalomnak és a tanításnak szentelték minden idejüket; ezeknek iratai és véleményei nem bírtak ugyan akkora jelentőséggel, mint a patentált jogászok véleményei (nem voltak legis vicem-féle erővel fölruházva), de azért még is volt bizonyos közelebbről meg nem határozott tekintélyük, a mennyiben a bírákra belső meggyőző erejükkel hatottak, valahányszor az eldöntendő jogesetre nézve a kiváltságolt jogászoktól vagy semmiféle, vagy egymásnak ellenmondó vélemények feküdtek előttük.
Gains is az utóbbiak közzé tartozik; az ő tevékenysége inkább az iskola és az elmélet, mint a forum felé fordult; főfeladatát nem bonyolult jogesetek megfejtésében, hanem minél világosabban szerkesztett művek írásában kereste. Saját Ítéletét nagy szerénységgel mondja ki, de mesterileg tudja nehéz vitakérdéseknél az eltérő véleményeket nemcsak egymással szembe, hanem egymás mellé is állítani. Ez részben oka, hogy a klasszikus jogászok műveikben nem idézik Gaiust. Ennek azonban nem kell kiváló fontosságot tulajdonítanunk.

Úgy látszik, hogy nem is volt általánosan bevett szokás, hogy egykorú jogászok egymást kölcsönösen idézzék. E tekintetben csak Iulianus a kivétel; öt mindenki idézte, nyilván azért, mert ő szerkesztette az edictum perpetuum-ot. Viszont Iulianus is idézi néhányszor Poraponiust, tán mert szorosabb barátságban állott vele. Ellenben Ulpianus sehol sem idézi Paulus kortársát, jóllehet az ő művei sok tekintetben a compilatio jellegét viselik s részben ugyanazon tárgyakról szólnak, melyeket Paulus is fejtegetett korábbi műveiben.
Megfordítva Paulus csak egyszer idézi Ulpianust, de nem valamely munkáját, hanem egy véleményét, melyet Ulpianus bizonyos perben adott s melyet Paulus bírálgatott. Tehát ne csodálkozzunk valami nagyon, hogy Gaiust, kinek elterjedt institutiói és res quotidiani nem is tartoztak a tulajdonképi controvers irodalomhoz, az ő kortársai nem idézik.
Pomponiusnál előfordul ugyan egyetlen egyszer ez a kifejezés: Gains noster, de ez nem vonatkozhatott a mi Gaiusunkra, hanem Caius Cassius Longinusra, a Cassianusok fejére, Pomponius tanítójára. Gaius 20-30 évvel fiatalabb volt Pomponiusnál s már ezért is bajosan idézhette az utóbbi az előbbit.

De a későbbi jogászok sem idézik Gaiust!

Ennek a magyaiázatára sem hozhatunk föl egyebet, mint azt, hogy a rendesen idézett jogászok száma soha sem volt valami túlsá-gos. Itt van p. Papirius Iustus, ki a divi fratres alatt 20 könyvet írt a császári constitutiókhoz, továbbá Callistratus és Tryphoninus, kik szintén jogi munkákat írtak, de a többi klasszikus jogászok közül egyik sem idézi őket.
Africanust a későbbiek mindössze csak kétszer idézik, egyszer Paulus, azután Ulpianus. Azt mondhatná erre valaki, ámde Gaius termékenyebb és népszerűbb író volt amazoknál. Csakhogy Gaius művei, mint már fentebb említők, nem tartoztak a tulajdonképi controvers irodalomhoz, hanem inkább tankönyvek voltak, tehát az idézésre kevésbé alkalmasak, mit már az is bizonyít, hogy más jogászok hasonló tankönyvei p. Florentinus, Marcianus institutiói sincsenek idézve sehol.

Abban az időben egyébiránt Iulianus minden más írót háttérbe szorított. A míg ennek a híres jogásznak 90 könyvnyi digestáit forgatták, tanulmányozták, commentálták és idézték, s a míg a fiatalabb jogásznemzedék is őt követte leginkább, addig más, ha mindjárt jelentékenyebb kortársainak művei az utókornál nem igen juthattak érvényre és pedig annál kevésbé, mert az Antoninus Pius korabeli nagy szellemeket csakhamar más szintoly kitűnők követték. Egyedül Pomponius művei maradtak később is Iulianus mellett forgalomban, miért is őt gyakran idézték. Iulianus kivonatai óta a tekintélyesebb és nélkülözhetetlen régibb jogászok iratait inkább ebben a tetszetős rövidségben, mint eredetiben kezdték olvasni?

A mit azonban Gaiustól megtagadtak volt az ő kortársai, t. i. az elismerés babérját, azt bőven kipótolta a későbbi utókor. A Kr. sz. utáni V. században, nevezetesen 426. évben hozott u. n. idézési törvény Gaiust is az elismert öt jogászi főtekintély sorába iktatta? Ez bizonyára nem történik meg, ha Gaius művei nem lettek volna általánosan elterjedve, vagy ha azok a művek már a törvény megalkotása előtt nem bírtak volna bizonyos nyomatékkal.
Mostantól természetesen még becsesebbeknek tartották Gaius műveit, annál is inkább, mert tudtunkkal éppen ebben az időben teljes pangás állott be a jog-irodalom terén, újat már nem is produkáltak, hanem az ú. n. idézési törvény útmutatása szerint a római jog virágzási korszakában élt klasszikus jogászok, első sorban pedig az öt főtekintély műveihez folyamodtak.
Bátran nevezhették ezentúl Gaiust noster-nek, mert nemcsak a jogiskolákban, hanem a törvényszékeknél is egyik első rangú vezérükké lett és rajta kívül jóformán még csak Paulust, név szerint ennek sententiae-it használták; legalább egy V. századbeli, véletlenül reánk is maradt jogásznak véleményeiben (consultatio veteris iuris consulti cuiusdam) mindvégig csak Paulus sententiaei vannak idézve, a gótok és burgundok római jogkönyveiben pedig szintén csak ezek és Gaius institutiói vannak fölhasználva.

Iustinianus császár nagy törvénygyűjteményeinek megjelenéséig Gaius institutióival kezdték a jogtanítást, Iustinianus pedig ezeket az institutiókat a magáéivá tette, lényeges változtatásokat csak ott tett rajtok, a hol a megváltozott viszonyok következtében szükségesnek látta. De mert a most már császári institutióknak az volt a rendeltetésük, hogy ne csak tan-, hanem törvénykönyvül is szolgáljanak, az alapul vett Gaiusféle institutióknak bizonyos metamorphosison kellett keresztül menniök, mindazáltal egy szerencsés véletlen megmentette számunkra e becses műnek eredeti alakját is, miként alább részletesen elbeszéljük.


Forrás: Dr. Bozóky Alajos - Gaius Római jogi Institutióinak négy könyve