logo

VIII December AD

Az institutiók rendszere

Már fentebb említettem, hogy egész Instinianusig Gaius institutióival kezdték a jogtanítást. Nyilván azért, mert valamennyi hason tárgyú munka közül a Gaiusét tartották legjobbnak és pedig legfőképen világos előadása és könnyen áttekinthető rendszere miatt, melyet kiváló tulajdonai miatt mások is, név szerint Marcianus (institutióiban), Ulpianus (regularum liber singularisában), Hermogenianus (epitomejában) és Iustinianus compilatorai (az institutiok s bizonyos tekintetben a pandekták szerkesztésénél is), habár némi kihagyásokkal, toldásokkal és áthelyezésekkel követtek. Minthogy pedig egyedül Gaiust bírjuk lehető teljességben, most már hozzászólhatunk ehhez az egyetlen reánk maradt klasszikus rendszerhez. Alapeszméje, hogy minden tételes jog vagy a személyekre (personae), vagy a dolgokra (rés), vagy a keresetekre (actiones) vonatkozik (I. 8).
Hogy Gaius maga találta volna föl ezt a trichotomiát, nem állíthatni, mert ilyen hármas fölosztás nyomaira már Sextus Aelius jogász Tripertita című munkájában akadunk; de hogy ő volt az, ki e rendszert lényegesen javította, az kétséget nem szenved, a tökéletesítés érdeme tehát ót illeti. Magasabb álláspontról tekintve kifogásolhatnék ugyan ezt a rendszert, de egyszerűségét és könnyű áttekinthetőségét senki sem tagadhatja, ez pedig egy oly könyvnél, mely kezdő jogászoknak volt szánva, a fődolog. Hármas igazság rejlik e rendszerben:

1. A közvetlenül megelőzőleg (I. 1-7.) tárgyalt jogalkotó tényezőkre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az összes tételes jog vagy a személyek jogállását és a jogok megszerzését (ius civile, anyagi magánjog), vagy pedig mindkettőnek érvényesítését (ius honorarium, actio, perjog, alaki magánjog) határozza meg. Ennyiben Sertus Aelius Tripertitájára vezethető vissza, csakhogy Gaius a régi ius civile fejletlen védrendszere helyébe (t. i. korlátolt önvédelem legis actio által) az edictum fejlettebb védrendszerét (hatósági védeszközök formulas, exceptiones, interdicta, stipulationes által) lépteti s ekképp a ius civilét a ius honoráriummal kombinálva adja elő, amarról műve három első, az utóbbiról ugyanannak negyedik könyvében lévén szó.

2. Ha a jogrendszert a maga teljességében tekintjük, a jogalany (persona) szerepe lényegileg a maradandó anyagi világ küljavainak (rés) megszerzésében és elidegenítésében, valamint a megszerzett javak megtartásában és megvédelmezésében (actio) áll. A szerzésnél Gaius a régi rendszerektől eltéróteg az élők közötti forgalmat előbb tárgyalja, mint az örökösödés és hagyomány útján való szerzést, mert a kivétel és a szabály közötti viszony időközben az ellenkezőbe csapott át.
Ugyanezen oknál fogva előrebocsátja a jogoknak isteni és emberiekre (divini - humani iuris), forgalomban lévőkés nem lévőkre (in patrimonio – extra patrimonium), testiekés testetlenekre (res corporales, tulajdon - res incorporales, szolgalom, örökjog, kötelem), mancipatio útján átruházhatókés át nem ruházhatókra (res mancipi - nec mancipi) való fölosztását s végül még egyszer emlékezik meg a kötelmekről, t. i. mint egyes dolgok megszerzésére vezető viszonyokról. Ezen fölosztásnak megfelelőleg (t. i. ius in re és ius ad rem) fölosztja a kereseteket is in personam és in rém actiokra, ahhoz képest, a mint szerzésre (dare), vagy a szerzemény megtartására irányulnak.

3. Végre minden egyes jogviszonyban (omne ius ebben az értelemben, alanyi jog) újra meg újra előtűnik ama három momentum t. i. a kérdéses jognak alanya, tárgya és védelme. Az előadási modor jellemzésére kell még egyet mást felhoznom. Míg szerzőnk egyes tanokat látható előszeretettel a legapróbb részletekig tárgyal p. a lex Aelia Sentiát, a lex Fufia Caniniát, a stipulationalis kezesekről és a furtumról szóló tant (I. 13. s k. III. 115-128. 183-208.), addig más fontos részleteket csak futólag érint, vagy teljes hallgatással mellőz. Így pl. sehol sem tárgyalja institutióiban a hozományról szóló tant; a peculium castrenset alkalmilag említi ugyan, de tudtunkkal sehol sem felégeti; kimerítően adja elő a gyermekek örökösnevezésének és kitagadásának elméletét, de sehol sem szól a nem kevésbé fontos innofficiositásról (mellőzési rendszerről) és a köteles részről.
A kötelmi jogban is csak a szerződések és vétségekből eredő kötelmeket fejtegeti, ellenben a quasi ex contractu és quasi ex delicto eredőkre hallgatással mellőzi. A reális contractusok közül egyedül a kölcsönről van szó (III. 90.), ellenben a haszonkölcsön-, letét-, a zálogszerződésről összefüggő elő.

A névnélküli szerződések, melyek Gaius idejében már kétségtelenül el voltak ismerve, sehol sem találhatók az ő művében. A consensualis szerződéseket szellemesen fejtegeti (III. 135. s k.), de még csak odáig sem viszi, hogy elősorolná az eladónak és vevőnek, a bérbeadónak és bérlőnek lényeges kötelezettségeit, vagy hogy az aedilisi edictumot s az ebből eredő kötelmeket felemlítené.
A kezességből eredő jogviszonyok kimerítő fejtegetése dacára a nők kezességéről rendelkező fontos Sctum Velleianum nincs és hiába keressük a családfiúk kölcsöneire vonatkozó Sctum Macedonianumot. Azért nem csodálkozhatunk azon sem, hogy az örökjog fejtegetésénél mit sem mond a Senatusconsultum Tertullianum-m s az anyának ez által teremtett örökjogáról gyermekeivel szemben, noha ez a Sctum kétségen kívül már régen meg volt hozva. Lehet, hogy Gaius elégségesnek tartotta, ha a régi civiljog törvényes örökösödési jogát adja elő hallgatóinak, a törvényes örökjognak egy harmadik tényezőjét, t. i. a Sctum Tertullianumot pedig azért nem akarta belekeverni, nehogy ez által zavart okozzon, úgy is akadt erre még később alkalom az alapelvek biztos elsajátítása, után, hiszen ez az új jog különben is csak kivételes jog volt a ius liberorummal bíró anyák részére, későbben pedig megtanulhatták ezt a kivételes jogot az ezen senatusconsultumról írt külön tractatueából.

Egy további sajátsága az institutióknak, hogy egy és ugyanazon dolog csaknem ugyanazon szavakkal két különböző helyen fordul elő; p. I. 22 és III. 56 a formátlanul szabadon bocsátottak jogállásának fejtegetése, I. 156 és III. 10 az agnatiónak definitiója, II. 34-37 és III. 85-87 az in iure cessio hereditatis, II. 86 sk. és III. 163 sk. a mások általi szerzés, III 180, 181 és IV. 106-108 a kötelmek megszűnése litis contestatio következtében. Ezek az ismétlések korántsem elnézésből csúsztak a munkába, hanem minden valószínűség szerint szándékosak, mert többnyire fontosabb és nehezebb kérdésekre vonatkoztak, melyeknek emlékezetbe vésésére Gaius különös súlyt fektetett?

Avatott és tapasztalt tanítóra vall azon körülmény is, hogy Gaius mindenütt élesen megkülönbözteti a jogi elemet a laikus felfogástól p. ΠΙ. 139; mindenütt kiemeli összehasonlítás és ellentétbe helyezés által a praegnans dolgokat s ébren tartja a már mondottakra való folytonos utalás által a figyelmet, p. a legatumok és fideicommissumok egymással való összehasonlításánál, a sponsorok-, fidepromissorok és fideiussoroknak egymással való szembeállításánál, a compensatios a deductiónak párhuzamos fejtegetésénél stb. (II. 268-289. III. 118-128. IV. 66-68.) De egyes magokban álló visszapillantások és rövidebb egybefoglalásoknál is meglátszik a mélyen gondolkodó és tapasztalt tanítónak mesteri keze, a ki nagyon jól tudja, hogy az új és terjedelmes tananyagnak egyszeri letárgyalása nem elég arra, hogy a tanítványok elméjében élénk képzetek és szilárd fogalmak keletkezzenek.

Igazi művészettel ki tudja emelni egy-egy jogtételnek nemleges oldalát az által, hogy kijelöli alkalmaztatásának határait, pl. minek-utána elmondotta volna, hogy a lex Fufia Caninia által certus modus constitutus est in servis testamento manumittendis, és minekutána ezen törvény egyes határozmányait fejtegette volna, ekképp folytatja (I. 44) ac nec ad eos quidem omnino lex pertinet, qúi sine testamento manumittunt, de evvel meg nem elégedve még egyszer ismétel mindent röviden, a mit a rabszolgák felszabadításáról mondott: így tehát szabad azoknak, kik vindicta, censu, vagy inter amicos szabadítják fel szolgáikat, összes szolgáikat felszabadítani, ha t. i. más ok nem gátolja a szabadságot.
Hogy előadása száraz ne legyen, mindenféle történelmi kitéré-seket enged meg magának, p. a leges és plebiscita (I. 3), a régi ius Latii (I. 79), a gentes (I. 45, III. 17), a tulajdon (II. 40), a végrendeletek (II. 101-103), a régi legis actiók (IV, 10-33) felől; itt-ott kiterjeszkedik a régészetre (I. 122, IV. 24), vagy érdekes vitakérdések és vonzó példák beleszövése által igyekszik a figyelmet ébren tartani (p. III. 146, 147, 196, 498), sőt még az iróniához is folyamodik, miként a galatáknál található atyai hatalomra vonatkozó, különben sokat vitatott hely (I. 55) bizonyítja.

Mondatfűzése könnyed és keresetlen, előadásában nincs semmi mesterkéltség. Szereti halmozni az anakoluthákat, gyakran három-négy mondatot et-tel kapcsol össze, mint a biblia. Számos példáit velut-tal vezeti be, nem ritkán épen példával kezdi fejtegetéseit (III. 176). Gyakran ugyanazon gondolatot egymásután csak csekély változtatással különbözőkép fejezi ki; midőn p. azt akarja mondani, hogy nem szükséges épen, hogy valamennyi formularész egy és ugyan-azon keresetben előforduljon, nem elégszik meg évvel: még sem találhatók fel ama részek együtt valamennyi formulában, hanem hozzáteszi, némelyek feltalálhatók, mások fel nem találhatók (IV. 44). Sokszor használ antithesiseket, melyeknél ugyanazon szavak több tagban ismétlődnek (III. 120).
Ámbár Gaiusban nincs meg a gondolatnak ama mélysége és praegnans rövidsége, mint Papinianusban, sem az az élesség és szabatosság, melyet Ulpianusban csodálunk, azért még is kevesen rendelkeznek olyan találó szavakkal, mint ő. Avagy lehetett volna-e magát ott, a hol a további példázgatást szükségtelennek tartotta, jobban kifejeznie, mint a következő helyen: solvitur adhuc societas etiam morte socii, quia, qui societatem contrahit, certam sibi personam eligit (III. 152), vagy szabatosabban beszélnie, mint ezen a helyen : si quidem non exstiterit heres filius, substitutus patri fit heres, si vero heres exstiterit filius et ante pubertatem decesserit, ipso filio fit heres substitutus (II. 180.). Még ott is, a hol maga magát ismétli, többnyire csak egy-egy találó és szabatos kifejezést ismétel.

Ezen modora által sikerült Gaiusnak egyesítenie azt, a mi csak-nem összeférhetetlennek látszik, hogy t. i. roppant népszerűvé lett, anélkül, hogy póriassá vált volna, és hogy bő fejtegetései dacára még sem lett unalmassá.


Forrás: Dr. Bozóky Alajos - Gaius Római jogi Institutióinak négy könyve