logo

XXVII Novembris AD

A pénzhamisítás szabályozása

1. A pénz latin elnevezéséből (pecunia) jól látszik, hogy a legősibb időkben az általános értékmérő és csereeszköz a marha (pecus) volt. Az első pénz Rómában nyersrézből készült, olykor jelzéssel ellátott rúd (aes rude) formájában, amit később bizonyos alakba öntött, meghatározott súlyú, jelzett bronz darab (aes grave) váltott fel. Ez komoly előrelépést jelentett, hiszen míg korábban a rúddarabot minden ügyletnél külön mérlegelni kellett, az aes grave már súlybeosztás szerint készült. Az egység ekkor az as volt, amely egy libra (azaz egy római font = 327,45 gramm) bronznak felelt meg.
A kereskedelmi forgalom igényeit azonban az aes grave sem tudta kielégíteni, hiszen a súlyos pénzdarabokkal fizetni, azokat szállítani igen sok kényelmetlenséggel járt. A nehézségek ellenére a senatus aránylag későn, csak Kr. e. 269-ben rendelte el az ezüstpénz kibocsátását, melynek egysége, a sestertius vagy nummus, két és fél ast ért. (Az ezüstpénz kibocsátása sem tudta tartósan megoldani a második pun háború után rendkívüli mértékben fejlődő római gazdaság problémáit. Mivel az egyre növekvő árualaphoz képest kevés volt a fizetőeszköz, az aránylag kis értékű érmékből nagy mennyiségre volt szükség az értékesebb árucikkek vételárának kifizetésekor.
A senatus ezért Kr. e. 217-ben aranypénzt veretett, ez az intézkedés azonban csak átmeneti jellegű volt. Újabb aranypénz kibocsátására hosszú ideig nem került sor. Bár Sulla Kr. e. 87-ben imperatori jogköre alapján a hadjárata alatt szerzett aranykincsekből – elsősorban a diadalmenetben résztvevő katonáinak megjutalmazására – szintén veretett aranyérméket, a nummi aurei rendszeres kibocsátása csak Caesar dictaturája idején kezdődött meg.


2. A Kr. e. I. század elején nyomasztóvá vált a pénzhiány Rómában. Kr. e. 91-ben M. Livius Drusus néptribunus javaslatára minden nyolcadik új denarius veretet rézzel ötvözték, s így ezüsttartalmát csökkentették (lex Livia nummaria). A kormányzat úgy gondolta, hogy ezáltal több pénz kerül forgalomba, s így enyhül a pénzhiány. A törvény azonban korántsem oldotta meg a problémákat, sőt a gazdasági életben zavart és bizonytalanságot okozott, ugyanis senki sem tudta, hogy mennyi a teljes értékű, és mennyi a csökkentett értékű denariusa.
Kr. e. 84-ben M. Marius Gratidianus praetor állami pénzvizsgáló hivatalok felállítását rendelte el, melyek a csökkentett értékű vereteket teljes értékű pénzre cserélték ki. Hálából Róma népe mindenfelé szobrokat emelt a praetor tiszteletére.

Mivel a pénz kiadása magától értetődően vagyoncsökkenést eredményez, az is nyilvánvaló, hogy aki a hivatalos pénz helyett értéktelen vagy kisebb érték pénzzel fizet, vagyoni haszonra tesz szert. Éppen ezért a pénzgazdálkodás megszilárdulásától fogva erős a kísértés, hogy egyesek a forgalomban lévő pénzdaraboknál kevésbé értékesekkel fizessenek. E gazdagodási vágy már Rómában is sokakat sarkalt arra, hogy pénzt hamisítsanak, utánozzanak, értékében csökkentsenek, hamis pénzt forgalomba hozzanak.
A pénzhamisítással szemben először szintén Gratidianus praetor lépett fel, aki a pénzvizsgáló hivatalok felállításán kívül azt is lehetővé tette, hogy a visszaélést elkövetőkkel szemben büntető keresetet indítsanak. Cicero szerint a praetor a néptribunusokkal közösen szerkesztett egy edictumot, mely meghatározta a peres eljárás menetét és a kiszabható büntetést: „conscripserunt communiter edictum cum poena atque iudicio”.

A praetori edictum tehát magánüldözés alá eső bűncselekménnyé nyilvánította a pénzhamisítást, melynek sértettjei – ahogy SANTALUCIA írja – formuláris eljárás során érvényesíthették jogaikat az elkövetőkkel szemben. A bűntettek azonban valószínűleg olyan nagy számban elszaporodtak, hogy zavart idéztek elő az állam pénzgazdálkodásában, s így már a közérdeket is súlyosan sértették. Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy Sulla – a tabulae testamenti hamisításához hasonlóan – a pénzhamisítást crimenné nyilvánította, s elbírálását állandó büntetőbíróság feladatává tette.


Forrás:
Részletek Sáry Pál: Sulla büntetőjog reformjai c. munkájából