logo

X Quintilis AD

A kiszabható büntetés fajtái

1. büntetést csak elkövetett bűntett alapján, a törvény által meghatározott eljárás során, a törvényben előírt büntetési fajták közül lehetett kiszabni. A fejlett római jog nem tűrhette el, hogy olyan cselekményekért vonjanak valakit büntetőjogilag felelősségre, amit a tövény büntetni nem rendelt . Ebből kifolyólag - igaz hosszú fejlődés eredményeként - a császárkorra pontosan kialakult a bűncselekmények rendszere, illetve a bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek rendje.
A büntetéseket, illetve az egyes bűncselekményeknél alkalmazható (bíró által választható) büntetési formákat mindig a konkrét bűncselekményre vonatkozó törvények írják elő.

„... ut Papinianus respondit, facti quidem questio in arbitrio est iudicatis, poenae vero persecutio non eius voluntati mandatur sed legis auctoritate reservatur (D. 48,16,1,4)

E mellett azonban - s ez a római jogtudomány fejlettségét jelenti a büntetőjog területén is - mind a Digesta, mind a Codex külön cím alatt tárgyalja, a büntetésekről (D. 49,19, C. 9,47) szóló részt. Ahol mai szóhasználattal élve "általános rész" jelleggel írnak a büntetésekről és hozzá kapcsolódó részekről, a jogtudósok.
Természetesen, elsősorban nem dogmatikailag, precízen összeállítva, címekre tagolva, hanem példákon bemutatva általános szabályokat ismertetnek. Amelyekből azonban pontosan összeállítható az un. büntetési fejezet.
Figyelemmel arra, hogy nem minden szerző (jogtudós) sorolja fel az összes büntetésformát, így azoknak a munkából akik legtöbbet ismertettek, illetve legnagyobb pontossággal adták a büntetéseket, bemutatjuk a legfontosabbakat; és ezek összegzéseként az összes büntetést.

Paulus a büntetések rendjéről a praetori edictumhoz írt könyvében a következőkben ad számot:

Publicorum iudiciorum quaedam capitalia sunt, quaedem non capitalia, capitalia sunt, ex quibus poena mors aut exilium est, hoc est aquae et ignis interdictio: per has enim poenas eximitur caput de civitate, nam cetera non exilia, sed relegationes proprie dicuntur: die enim civitas retinetur, non capitalia sunt, ex quibus pecuniaria aut in corpus aliqua coercitio poena est. (D. 48,1,2)

Alapvető osztályozása szerint vannak főbenjáró (capitalis) és nem főbenjáró (non capitalis) büntetések.

Capitalis büntetések:

- a halálbüntetés (mors);
- száműzetés (...., exilium) aquae et ignis = polgári jog elvesztés.
Nem capitalis büntetések:
- pénzbüntetés;
- testi fenyítés.

Említi továbbá még a kitiltást (relegatio), amelyet nem sorol be sem a capitalis, sem a non capitális büntetések közé. A szöveg értelméből az utóbbi kategóriába tartozik.

Ulpianus csak a főbüntetéseket ismerteti az adott szövegben:

Rei capitalis damnatum sic accipere debemus, ex qua causa damnato vel mors vel etiam civitatis amissio vel servitus contignit (D.48,19,2 pr.).

E szerint főbenjáró büntetések:

- a halál (mors);
- a polgári jog elvesztése (civitatis amissio);
- és a rabszolgaságba kerülés (servitus contingit).

Ugyancsak Ulpianustól származik a következő felsorolás:

et sunt poenae, quae aut vitam adimant aut servitutem iniungant aut civitatem auferant aut exilium aut coercitionem corporis contineant: (D.48,19,6,2)

Nem tesz különbséget súlyos és nem súlyos büntetés között, egyszerűen a büntetésekről beszél.

Ezek a következők:

- halál (vitam adimant);
- rabszolgaság (servitutem iniungant);
- polgári jog elvesztése (civitatem auferant);
- száműzetés (exilium);
- testi fenyítés (corporis).

Fordítva kezdi a büntetések felsorolását Ulpiánus (D.48,19,8 pr) amikor büntetésként az

- infamiat (becstelenné nyilvánítást);
- méltóságtól, tisztességtől való megfosztást;
- valamely tevékenységből való eltiltást.

Aut damnum cum infamia aut dignitatis aliquam depositionem aut alicuius actus prohibitionem... Est poena quae adimat libertatem: huismodi út puta, si quis in metalum vel in opus metali damnetur (48,19,8,4).

Továbbá azt is fejtegeti Ulpianus, hogy a bányamunkára ítéltek elvesztik szabadságukat.

További súlyos, rabszolgasággal járó büntetési forma, ha valakit állatokkal bajvívásra ítélnek (D.48,19,8,11) avagy a cirkuszban mint gladiátorok lépnek fel büntetésből (damnatio in ludum gladiatorum... Coll. 11,7,4)

Két fontos hely található még Callistratusnál, az egyikben botozás, korbácsolás, börtönbezárás, megvesszőzésről beszél (D.48,19,7)

Majd a büntetéseket súlyossági sorrendbe állítva ezeket írja:

Capitalium poenarum fere isti gradus sunt. summum suplicatio esse videtur... deinde proxima morti poena metalli coertitio, post deinde in iusulam deportatio. Ceterae poenae ad existimationem non ad capitus periculum pertinet veluti relegatio... vel cum in opus quis publicum datur, vel cum fustium ictu sub icitur... (D.48,19,28 pr és 1)

Tehát főbenjáró büntetések a következők:

- halál;
- bányamunka;
- szigetre való deportálás.

Kisebb súlyúak:

- relegatio;
- közmunka;
- megbotozás.

Vagyonelkobzásról beszél Callistratus (D.49,20,1 pr).

Mindezeket figyelembe véve a következő büntetések ismeret a császári jog a cognitios eljárás keretében:

Főbenjáró büntetések:

- halálbüntetés;
- rabszolgaság (bányamunka);
- szigetre való száműzés a polgári státus elvesztésével.

Nem főbenjáró büntetések:

- száműzetés;
- pénzbüntetés;
- vagyonelkobzás;
- testi fenyítés;
- infamia (becstelenség);
- tisztségtől való megfosztás;
- tevékenységtől való eltiltás;
- közmunka.

Ha az egyes bűncselekményeket nézzük, akkor e bűncselekményeknél elég nagy számban találkozunk a halábüntetéssel való fenyegetéssel. A köztársaság korára nézve Santaluciának az a véleménye, hogy a halálbüntetés csak ritkán került alkalmazásra.

A császárkorban, figyelemmel a sok fajta bűncselekményre, ez a szám emelkedett, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy igen sok bűncselekményéi a halálbüntetés mellett alkalmazható volt a bányamunkára ítélés, illetve a szigetre való deportálás. Ez a bírónak egy választási lehetőséget adott.

Ami a halálbüntetést illeti, a császári törvényhozás a büntetés végrehajtásának igen sokféle formáját vezette be, s koronként változtatta. Ulpianus tesz említést arról, hogy a provinciái helytartónak nincs joga megengedni a szabad halálnemválasztást (proinde nec liberam mortis facultatem commodo D.48,19,8,1)
A leírtakból világosan következik, hogy a bíró szabja meg a kivégzés módját amit a törvények írnak elő, másrészt bizonyos szokásjogi gyakorlat kötötte a bírót (hostes autem, item transfugae ea poena adficiuntur, ut vivi exurantur. D.48,19,8,3).

Callistratus egyféle súlyossági fokozatot is állít fel a kivégzési nemeknél.

Capitalium poenarum fere isti gradus sunt, summum supplicatio esse videtur ad furcam damnatio, item vivi crematio... item capitis ampulatio (D.48,19,28. pr.).

Tehát a keresztre feszítés, az élve megégetés, fejlevágás. Az élve megégetéssel kapcsolatban megjegyzi, hogy ez súlyosabbnak látszik mint a keresztre feszítés (akasztás) de utóbbit később vezették be, így ez indokolja sorrendet.

Tekintettel arra, hogy nagyon sok cselekményt fenyeget a törvény halállal (így különösen a gyilkosságok, rablógyilkosságok, hazaárulás, tűzvész okozás, szakrális bűncselekmények, katonai bűncselekmények, fontosabb gazdasági bűncselekmények stb.) nem kívánunk ezekkel külön foglalkozni, mivel szorosabban véve nem tárgya a dolgozatunknak, s Mommsennél egyébként is teljes kimutatás található róluk.

A második főbenjáró bűntett a rabszolgasorba való süllyedés volt bírói ítélet alapján. Callitratus szerint a halálbüntetést á súlyosságot illetően a bányamunkára ítélés követi (deinde proxima morti poena metalli coercitio D.48,19,28 pr.)

A bányamunkára ítélés mindig életfogytiglanra szól és szabadságvesztéssel (rabszolgaság) jár. Ezzel kapcsolatban Callistratus idézi Hadrianus császár leiratát.

In opus metalli ad tempus nemo damnari debet, sed qui ad tempus damnatus est, etiamsi faciet metallicum opus, non in metallum damnatus esse intellegi debet: huius enim libertas manet, quamdiu etiam hi, qui in perpetuum opus damnantur (D.48,19,28,6)

Időleges bányamunkára senkit sem szabad ítélni: Ha valakit meghatározott időre ítéltek el, az nem bányamunkára van elitélve, még akkor sem ha bányamunkát végez. Ítélhették pl. határozott idejű közmunkára, tartományból való kitiltásra.

A szabadsága (status libertatis) ugyanis a határozott időre elítéltnek megmarad, míg aki bányamunkára van ítélve rabszolgává válik.

A hadrianusi leirat szerint a bányamunkára ítélés következménye egyértelmű; életfogytiglanig tartó rabszolgaság.

A bányamunkára ítélésnek is voltak különböző változatai.

Est poena, quae adimat libertatem: huiusmodi ut puta, si quis in metallum vel in opus metalli damnetur (Ulp. D.48,19,8,4).

Mind az in metallum (bányában végzett munka), mind az in opus metalli (bányánál végzett munka) között a két fő hatásban nincs különbség; életfogytiglanig szóló rabszolgaság.

A különbség a kettő között abban van, hogy in metallum a munkát súlyosabb bilincsben, addig in opus metalli esetében könnyített bilincsben kell végezni. Az utóbbi feltehetőleg a bánya területén végzett egyéb munka volt.
Ismerte a jog a nők esetében is a kisegítő jellegű munkát a bányánál büntetésként. Ellentétben az előzőekkel, az elitéltetésük lehetett életfogytiglanra, avagy meghatározott időre szóló. Az utóbbi esetben nem kerültek rabszolgasorba, tudósít bennünket Ulpianus.

In ministerium metallicorum feminae in perpetuum vel ad tempus damnari solet, si vero ad tempus damnantur retinent civitatem (D.48,19,8,8)

Azokat a személyeket akiket állatviadalra ítélnek, vagy gladiátornak képeznek ki a büntetésük következtében ugyancsak elvesztik szabadságukat, jóllehet ebben a gyakorlat bizonytalan volt, de Ulpianus a proconsul hivatali teendőiről írott könyvében azt az álláspontot fejti ki, hogy ezeket rabszolgának kell tekinteni,

et magis est, ut hi quoque servi efficiantur (D.48,19,8,11)


4. A harmadik formájú capitalis büntetés a száműzetés, illetve deportálás volt. Ennek köztársaságkori előzménye az aquae et ignis elnevezésű büntetés volt, amit abban az időben halálbüntetés helyett alkalmaztak.

A császárkori szóhasználat néha pontatlan, könnyen összetéveszthető a relegatioval, különösen, ha mindkettő egy meghatározott szigetre történt. A jogtudósok írásai alapján két büntetés közötti különbség nyomon kövehető.
Ulpianus erről a következőket mondja:.
Et multum interest inter relegationem et deportationem: nam deportatio et civitatem et bona adimit, relegatio utrumque conservat, nisi bona publicentrur. (D.48.22,14,1)
Hasonlóképpen vélekedik Marcianus is:

Deportatus civitatem amitit, libertatén retinet et iure civili caret, gentium vero utimur. Hague emit, locat... D.48,22,15 pr.

A deportált elveszti a polgárjogát, minden vagyonát, szabadságát megtarthatja, azonban az ius civilét nem élvezi, hanem a ius gentium szabályai szerint adhat valamit el, vehet valamit bérbe. Rendszerint egy szigetre történik (D.48,22,6 pr.) a deportálás.

A deportálás örök időre szól (Deprotatio autem non fit ad tempus. Pomp. D.48,22,17,2).

A gyakorlatban mint alternatív büntetést alkalmazták legtöbbször (de lege Cornelia de faisis D.48,10,1,13 vagy a lex Cornelia de sicaris D.48,8,1,5).


5. A nem főbenjáró bűncselekmények csoportjából a relegatiot emelnénk ki elsőnek, mivel sok hasonlóság áll fenn a deportatióval, maguk a jogtudósok is sokszor a kettőt összehasonlíva mutatták be. A büntetés formát a jogászok nagyon részletesen mutatják be, itt csak a legfontosabb szabályokra szorítkozunk.
Cicero azt mondja, hogy a relegationak nincs semmi törvényi alapja (exilium nulla in lege nostra repedetur), ezzel szemben a császári jogalkotás mindenre kiterjedő kidolgozást ad.

Ulpianus szerint kitiltott az ... Relegatus est is cui interdicitur provincia aut urbe continentibusve in perpetuum vel ad tempus (D.48,22,14)

Akinek megtiltják a tartózkodást a provinciában, vagy Rómában, vagy a közvetlen környékén, ez szólhat életfogytiglanra, illetve egy bizonyos időre.

Pomponius mondja, hogy a relegatus (kitiltott) megtartja épségben státuszát, javait, apai hatalmát, akár egy bizonyos időre, akár életfogytiglan tiltották ki (D.48,22,17,1). Lényegében a büntetése csak az, hogy nem tartózkodhat az ország valamely részén.
Marcianus megismétli a kitiltott jogállására vonatkozó előzőekben ismertetett tételt, azonban még hozzáteszi a következőket... pót est quis sententia partem honorum adimere (D.48,22,4) vagyis a bíró ítéletével a vagyonának egy részét elveheti. Azonban ez nem a kitiltás büntetésnek az előírása, ez már vagyonelkobzás, amely más bűncselekményeknél is előfordul.

Marcianus a számkivetésnek három formáját ismerteti.

Exilium triplex est: aut certorum locorum interdictio, aut lata fuga, ut ominum locorum interdicatur praeter certum locum, aut insulae vinculum, id est relegatio in insulam. D.48,22,5

E szerint ki lehet tiltani egy bizonyos területről (pl. Egyiptom provinciából) másodszor az egész országból, kivéve azt a helyet amit tartózkodásul kijelöltek számára, harmadsorban egy meghatározott szigetre való kitiltás.

A kitiltásnál figyelembe szokták még azt is venni, hogy hol követte el a bűncselekményt, illetve hol lakik, továbbá a kitiltott a kitiltás ideje alatt Rómába nem mehet (Ulp.D.48,22,7).


6. Pénzbüntetés, talán olyan régi Rómában mint a bűncselekmény elkövetése. A rómaiak hamar rájöttek arra, ha valaki egy másik személy ellen delictumot követett el, akkor azt az érték többszörösére menő büntetéssel kell elégtétel adására kötelezni. A delictumnál mindvégig (tehát Jusitniánus császár uralkodásáig) pénzbüntetést alkalmaztak. Ezek lehettek pontosan meghatározott (tarifális) tételek, vagy a bíró becslésére voltak bízva (D.47,1,2). Emellett a crimenk egy részénél is bevezetésre került a pénzbüntetés, természetesen nem olyan általánosságban, mint a delictumoknál. Példaként álljon itt két eset.
A hamisításokról szóló lex Comélia szerint ha egy eladó hamis mérleggel valamit elad, akkor a csalás értékének duplájára kell büntetni (quanti ea rés est, eius dupli condemnatum D.48,10,32) A gabona ellátással kapcsolatos visszaélés esetében 20 arany legyen a büntetés mondja Ulpianus (D.48,12,2,2)

A vagyonelkobzás lehet teljes, vagy részleges. Vannak bűncselekmények ahol a főbüntetés mellé vagyonelkobzás is jár. így a halálbüntetés, rabszolgaságba taszítás, valamint a deportácio, mint ahogy ezt a fentiek során már láttuk (D.48,20,1 pr.) vannak olyan esetek is, ahol nem kötelező, de a bíró kimondhatja a vagyon egy részének az elvonását (D.48,22,4) is (C.7,66,3)

Önálló büntetési nemként is szerepel a vagyonelkobzás. Egy önbíráskodás esetét butatja be Modestinus.

Si creditor sine auctoritate iudicis res debitoris occupet, hac lege tenetur et tertia parte bonorum multatur et infamis fit. (D.48,7,8)

Ha a hitelező követelése fejében bírói határozat nélkül az adós vagyontárgyát birtokba veszi, vagyona egyharmad részének elvesztésére büntetik.


7. Callistratus szerint a közmunkára ítélés (in opus qui publicum datur... D.48,19,28,1) nem capitális büntetés, így nem jár szabadságvesztéssel, Santalucia szerint viszont a polgári jogállását elveszti, az erre felhozott példái nem győznek meg bennünket állításának helyességéről, mert mindkét forráshely rabszolgák közmunkájáról beszél (D.48,19,17,1 és 48,19,34 pr.) ez utóbbi forrás egyenesen tiltja a rabszolgák közmunkáját, addig az elsőnél Marcianus olyan példát hoz, miszerint egy hontalant (hiányzik a civitasa) örökös közmunkára ítélnek és egy szigetre deportálnak, az csak ius gentium szerint rendelkezik jogállással.

A példának több hibája is van. Először az elítélt már kezdetben sem rendelkezett civitas-sal, másodszor szigetre deportálták, a deportálás önmagában a civil jog elvesztésével jár. Továbbá nem derül ki, mi a helyzet a határidőhöz kötött közmunkával. Mindezekből következik, hogy e forrásaink nem alkalmasak olyan következtetés levonására, hogy a közmunka a civitas elvesztésével jár.
A közmunka különben is a forrásokból kitűnően szólhatott egy időtartamra, s nem függött össze a deortálással, mert a deportálás egy szigetre önmagában súlyosabb büntetés. A felhozott példa feltehetőleg egy speciális eset, amit a hontalanság miatt a deportációval kötöttek egybe.


8. Testi fenyítést is alkalmaztak a büntetéskén. Callistratus különbséget tesz botozás (fustium iactus) korbácsolás (flagelorum iactus) D.48,19,7 Ha a közöttük lévő különbséget vizsgáljuk akkor a következő megállapítások tehetők.
Megbotozni csak a szabadokat szokták, itt is csak az alacsonyabb rendűeket, az előkelőbbeket nem lehet (Call. D.48,19,28,2). Ezt a botozást kell alkalmazni a csoportba verődő fiatalokkal szemben, akik garázda magatartásukkal zavarják a közrendet, illetve nyugalmat (D.48,19,28,3).
Macer döntése alapján látszik a különbség a botozás és a korbácsolás között, ha ugyanolyan cselekményt követett el egy alacsonabbrendű szabad személy, mint egy rabszolga, akkor a szabad személyt meg kell botozni, a rabszolgát meg kell korbácsolni (D.48,1.9,10pr.).
Ebből kitűnik, hogy a korbácsolás súlyosabb mint a botozás.

Ugyanezen forrás arról is szól, hogy a megbotozott szabad személyt, a botozást követően közmunkára kell adni. a közmunka, mintegy további megbélyegzés a botozás után. Feltehetőleg csak rövid időre szólhat. További figyelemreméltó részt közöl Macer a vizsgált textusnak a végén.
Ha valakit lopás miatt rövid időre szóló munkával (közmunka), vagy botütéssel büntetnek, az nem lesz infámis személy (a lopás miatt az lett volna), mivel egyetlen botütés súlyosabb mintha pénzbüntetésre ítélnék (D.48,19,11,2).

Az elmondottakból kitűnik, hogy a fenyítés lehet önálló büntetés, állhat más büntetés helyett, vagy más súlyosabb büntetéssel együtt.


9. Végezetül mint büntetési formáról szót kell ejtenünk szabad ember közéletben való korlátozásáról. Ulpianus három ilyen büntetésről beszél:

aut damnum cum infamia aut dignitatis aliquam depositionem aut alicuius actus prohibitionem (D.48,19,8. pr.).

Ide tartozik egy személy infamissá nyilvánítása, valamely tisztségtől való megfosztása, illetve valamely tevékenységtől való eltiltás.

Gaius (Iust.4,182) mondja, hogy azok a személyek akik bizonyos keresetekben elmarasztaltattak, becstelenekké (infamia) válnak, ezek az esetek lopás, rablás, becsületsértés, valamint társasági, gyámsági, megbízási, letéti ügyek. Ezek a közéletben (per, képviselet, gyámság) nem működnek közre.
Tehát az lesz infámis személy, aki valamilyen bűncselekményt követ el, vagy bizalmi viszonyban nem megfelelő (elítélendő) magatartást tanúsít. Aki magán erőszakot követett el a lex Julia értelmében nem lehet senator, bíró, decurio stb.

ne senator sit, ne decurio, aut ullum honrem capiat, neve in eum ordinem sedeat, neve iudex sit: et videlicet omni honore quasi infamis ex senatus consulto carebit. (Marcianus D.48,7,1 pr.)

Tehát az infámiának velejárója, hoy az adott személy nem tölthessen be tisztségeket és bizonyos foglalkozástól is eltiltják.

Nézzük meg röviden az ide vonatkozó konkrét szabályokat. Ulpianus részletesen foglalkozik az ügyvédi tevékenységtől való eltiltással (D.48,19,9) lehetséges örökre (in perpetuum) és egy bizonyos időre (ad tempus) években megszabva, el lehet tiltani bíróságok előtti eljárástól (ne apud tribunal praesidis postulat) el lehet tiltani az ügyvédet a közéletben való minden részvételtől.
Az ügyvédek mellett a közjegyzőket is eltilthatják, hogy ezek ne állíthassanak ki okmányokat, ne készíthessenek végrendeletet. Lehetséges olyan büntetés is, hogy valakit a foglalkozásától tiltanak el interdici autem negotiatione plerumque... D.48,19,9,1.

Ugyancsak Ulpianustól származik az a szöveg, amelyben a decuriókat (városi tisztviselők) tiltják el meghatározott időre, vagy örökre a foglalkozásuktól, majd részletesen beszélnek arról is, hogy különböző tisztségeket betöltő személyeket is el lehet tiltani a betöltött tisztségtől, vagy általában a tisztségek viselésétől (D.48,22,7,20-22)
Érdekes megjegyzést tesz Ulpianus... Potest praeses quendam damnare, ne domo suo procedat (D,48,22,9). Az intézkedés (büntetés) megfelel a mi viszonyaink mellett a lakhelyelhagyás tilalmának.


10. Végezetül szólnunk kell arról, hogy volt-e börtönbüntetés Rómában vagy sem. Az általános felfogás, hogy a mai értelemben véve nem volt. A források átvizsgálása után magunk is csatlakozunk a communis opiniohoz. E nézetet legyen szabad néhány forráshely bemutatásával megerősíteni. Ezek közül a legfontosabb Ulpianus egyik szöveghelye.

Solent praesides in carcere continendos damnare aut ut in vinculis contineatur: sed id eos facere non oportet, nam huiusmodi poenae interdictae sunt: career enim ad continendos homines, non ad puniendos haberi debit. D.48,19,8,9.

A provincia helytartói szoktak fogvatartottakat börtönbe ítélni, írja Ulpianus, majd hozzáfűzi ez nem lehetséges (ne tegyék ezt), mert az ilyen büntetések tilosak, a börtön ugyanis az emberek fogva tartására de nem büntetésre szolgál.
A szövegből egyértelműen következik, hogy a börtön jellegű hely időlegesen a gyanú alatt lévő személyek őrzésére szolgál (Ulp. 48,17,1 pr. 1) vagy más büntetés pl. korbácsolás biztosítására fogva tartás céljából (D.48,19,10 pr.) vagy ítélet meghozatala előtt, illetve meghozatala után büntetés megkezdése előtt (Paulus D.48,18,19,9, továbbá Ulp. 48,22,6,1).

Ha egy rablógyilkost elfognak értelemszerűen valahol őrizni kell (vincula, career) amíg az ítéletet a bíróság meghozza, illetve amíg az ítéletet végre nem hajtják. Az elmondottaknak ellentmondani látszik Callistratus egyik szövege.

Mandatis principalibus, quae praesidibus dantur, cavetur, ne quis perpetuis vinculis damnetur: idque etiam divus Hadrianus rescripsit. (D.48,19,35)

A császári rendeletek, amelyeket a provinciák vezetőinek küldenek, előírják, hogy senkit sem ítéljenek életfogytiglani börtönbüntetésre. Kérdés, ebből lehet-e arra következtetni, hogy határozott idejű börtönbüntetés kiszabható volt. Ha a fentebb vizsgált szöveggel összevetjük, nyilván nem. Az viszont megállapítható, hogy Callistratus nem fogalmaz egyértelműen. A határozott idejű börtönbüntetés kiszabására a források nem tesznek utalást.
Az egyes bűncselekményeknél nincs felsorolva a börtönnel való fenyegetettség, a büntetésekről szóló rész (19-es titulus) a bűncselekmény fajták felsorolásánál sem tesz említést a börtönbüntetésről.
Ugyancsak Callistratus említi egy helyen még a fenyítési büntetések mellett a börtönt (vincula) (D.48,19,7), de ebből a felsorolásból sem lehet semmiféle következtetést levonni, mint azt, hogy a büntetőeljárás alatt a büntetés végrehajtásáig őrizet alatt tartották az elkövetőket.


Molnár Imre - A császárkori Róma büntetési rendszere