logo

XVII September AD

Nemzetközi bíróság (Recuperatio)

A jogszolgáltatás magistrátusai közt elsőbben a recuperátorokkal találkozunk. Ez a bíróság igen régi eredetű és való-színűleg már a latini szövetség viszályaiban szerepel. Eredetileg a recuperatio több állam szerződéses viszonyát jelentette, tárgyát kölcsönös jogvédelem képezte, mely viszonyból kifolyólag külön bírák működtek, kiket recuperatoroknak neveztek. Ilyen szerződést csak szabad és független államok köthettek, alárendelt népek csak az uralkodó nép kapcsolatában vehettek részt a jog-védelemnek ebben a nemében.

A szerződések, melyeknek következménye a recuperatio a magánforgalom kedvezményezésére irányultak és fő céljuk a jogvédelem kölcsönös igényének elismerése volt. A szerződés később világosabban meghatározta a forgalomnak garantirozott nemeit, de a jogügyletek alakjáról és hatásairól, sem azokról a jogelvekről melyek a szövetség alattvalói közt keletkezett perekben alkalmaztattak, részletes meghatározásokat nem foglaltak magukban, ha csak különös viszonyok kedvéért kivételt nem tettek az általános szabály alól. Célja ennek az intézménynek az volt, hogy egyik állam polgárai a másiknak területén jogaikat háboritlanul érvényesíthették.
A recuperatorok illetékessége kiterjedt a szerződéses államok polgárai között támadt peres ügyek elintézésére, de nem a szövetséges államoknak, mint ilyeneknek, nyilván jogi viszályaira. Utóbbi esetben ugyanis egy bíróság csak úgy érhetné el célját, ha fölötte egy főhatalom állna, mely Ítéleteinek érvényt szerezni képes. Ilyen volna pl. a szövetségi főhatalom a szövetséges államok viszonyában, vagy egy harmadik állam tekintélyének elismerése más idegen államok által.

Az első esethez tartozó példát képez az a szövetségi törvény-szék, mely a latini szövetség államainak jogviszályaiban ítélt; a második esetben pedig, midőn két állam Róma felsőbbségét elismerte, vitás ügyeikben a senatus határozott és pedig vagy közvetlenül, vagy követei által. Ellenben a szövetséges államok polgárai között előforduló peres ügyek a recuperatorok illetékessége alá tartoztak, mely úgy polgári, mint fenyítő ügyekben korlátlan volt s csak a perben álló alanyok tekintetében volt korlátozva, mert csak római és idegen, vagy a szerződéses államhoz tartozó két idegen által volt egyedül igénybe vehető.
A peregrinust vagy hospese, vagy a szövetséges állam nyilvános patronusa képviselte a recuperátorok előtt, a kiknek bírói működését bizonyos cselekvények előzték meg. Régibb időkben, ha római polgár szövetséges idegentől sérelmet szenvedett, saját feciáljaihoz fordult, kik ügyét megvizsgálták és alaposnak találta, a bűnös kiszolgáltatását követelték, hogy a recuperatorok elé állítsák. Egészen hasonló volt az eljárás fordított esetben.

Később, mikor Róma n. k. forgalma nagyobb arányokat öltött, ezt az eljárást az az elv váltotta fel: „in criminali negotio rei forum accusator sequatur és a bűnös kiszolgáltatását csak oly esetben követelték, midőn n. k. jogi sérelmet követett el.

A recuperatori tisztség kezdetben magát a királyt illette, míg Servius Tullius a peres ügyek elintézését különös bírákra bízta. A recuperator megalakítását illetőleg eltérő nézetek uralkodnak. Huschkef és Zimmern szerint a felek mindegyike választott egy recuperatort, a harmadikat a magistratus rendelte ki. Ezt a nézetet nem fogadja el Sell, mert szerinte ez a bíróság csak úgy nyújthatott garanciát a feleknek, ha a harmadik bírót is ők; és pedig ezt közösen választották — a magistratus pedig a háromnak megerősítésére szorítkozott. így állították össze azt a bíróságot, melyet ifj. Scipio Africanus a Nova Karthágó meghódítása után a legionarii és socii navales közt támadt vitában elrendelt.

A recuperatorok Rómában mindig római polgárok voltak, de Gaius lehetségesnek tartja, hogy peregrinus is lehetett. Puchta egyenesen kizártnak tekinti, hogy a felek saját honfitársaik közül választott birákból vegyes törvényszéket alakíthattak.

Az idegenek fölött tehát Rómában római bírák ítéltek épp úgy, mint rómaiak fölött külföldi államokban idegen bírák. A polgárjog kiterjesztésével a recuperatio is lassankint elenyészik a római jogból és a császárság alatt a cognitiones extraordinariae által teljesen kiszoríttatik.


Forrás: részletek Dr. Csarada János: A nemzetközi jog története c. munkájából