logo

XVII September AD

Itália a lex Iulia előtt

Az itáliai államok jogi helyzetéről abból az időből, mikor római uralom alá kerültek, források hiányában semmit sem tudunk. A reánk jutott adatok olyan íróktól származnak, kik a lex Iulia után írtak és ekképp megbízható adatoknak maguk sem igen lehettek birtokában. Annyi bizonyos, hogy a rómaiak akkor már alkalmazták politikájuknak azt az eszközét, melyet később Macedóniában és még később más provinciákban, azoknak alávetése után, következetesen érvényesítettek. Ez az eljárás abból állott, hogy mindenütt, a hol uralmukat megvetették, a meghódított városok között addig fennállott kapcsokat felbontották, hogy őket ez által közös érdekeiktől elszakítva, Róma érdekeihez kössék, és hogy egyesülésüket megakadályozva, ellentálló erejüket csökkentsék.
Jogviszonyokról tehát ezek között a városok és illetve államok között többé szó sem lehetett; ilyen viszonyok most már csak köztük és Róma között keletkezhettek és pedig kifejezett szövetségi szerződések alapján, a melyek közül nemcsak a legismeretesebb, de egyúttal a legfontosabb is a latini szövetség,

A latinok abban az időben, mikor Rómával először jöttek érintkezésbe, harminc egymással szövetkezett városból állottak, székhelyük Álba volt. Tullus Hostilius feldúlta Albát és helyébe Rómát, tette a szövetség székhelyének. A latinok ellen álltak, de a háborúnak az volt a következménye, hogy egész Latium római uralom alá került. A dolog ezzel még nem ért véget, a latinok újból fegyvert fogtak, de legyőzve (338. Kr. e.), a szabad szövetség viszonyából, alárendelt helyzetbe jutottak. A viszony, mely ekkor Róma és a latini szövetség között keletkezett, egyenlőtlen alapon fejlődve a Socii Latini jogai különbözők voltak.

Azok a városok, melyek Rómával a cassiai foedus (493. Kr. e.) alapján léptek szövetségi viszonyba és a melyek a latini szövetség felbontása után tovább fennállottak vagy újonnan ebbe a viszonyba léptek, szuverenitásuk némi maradványait megtartották. Ennek jeléül gyakorolták a számkivetési jogot, a pénzverést jogot, fel voltak mentve a légiókban való szolgálat alól, csak segédcsapatokat, hajókat és matrózokat tartoztak állítani.
Ezek mellett voltak a latini coloniák, melyek a római polgári gyarmatoktól lényegileg abban különböztek, hogy nem, mint katonai Őrségek alkalmaztattak, hanem nagyobb számban új városok alapítására használtattak.
Ilyen város külön civitast képez, mely nincs kötve római törvényekhez, ha csak azokat különösen el nem fogadja, nincs római magistratusnak alávetve, önállósága jeléül pénzt verethet, mely joggal a római polgárgyarmatok nem bírtak, mert ezek a Civitas Romana kötelékébe tartoztak.

A latini coloniák, a többi, önállóságukban meghagyott latiumi városokkal (pl. Tibur, Praeneste) ugyanabban a politikai helyzetben voltak és ezekkel együtt képezték a nomen Latinumot, mely különböztetésül szolgál a többi itáliai szövetségesektől azoknál a különös előnyöknél fogva, melyek a latini városok polgárait a többi peregrinusoktól megkülönböztetik.
Érdekes annak megfigyelése miként ékeli be magát a latini jog a ius civile és a ius gentium közé. Mert a ius latii nem állapodott meg a latini városok és kolóniáknál, hanem a rómaiak azt mint Önálló fogalmat fenntartották és tovább terjesztették. Fejlődésében a lex Iulia előtti és utáni időt kell megkülönböztetni.

A lex Iulia (90. Kr. e.) előtt Itáliában fekvő azok a kolóniák bírták, a melyek a latini joggal felruházva voltak, ezek a nevezett törvény által polgárjogot nyerve, Itáliában ilyen joggal bíró városok többé nincsenek. Egy évvel a lex Iulia után a jus Latiit a transpadani városoknak adományozták, később számos tartományi városra, sőt egész provinciákra kiterjesztették. Ezáltal a latinitás elveszti eredeti nemzeti alapját és egy önálló jogviszony megjelölésére szolgál, mely önkényszerűleg adományozható.,


Forrás: részletek Dr. Csarada János: A nemzetközi jog története c. munkájából