logo

XXIII Januarius AD

Peregrini .

Eredetileg mindenki hostis, ellenség volt, aki nem tartozott a közösségbe. Később, a szomszédokkal való kapcsolatok egyre szorosabbá válása után szükség volt ezek bizonyos rendezésére (amicitia, hospitium), ami alapján – különösen Róma terjeszkedésének megindultával – rendezni lehetett a jogi viszonyokat azokkal az idegenekkel (peregrinusokkal), akik nem bírták a ius Latiit.

A peregrinus népeknek – a ius privatum körében – Róma meghagyta saját nemzeti joguk használatát (kivéve a peregrini dediticiit, lásd alább), de a ius publicum körében vajmi kevés jogot biztosított nekik. Meghagyhatták eredeti közösségeiket, de újakat is szervezhettek számukra (pl. a civitas Boiorum, illetve a civitas Colapianorum Pannoniában); mindkét esetben civitas peregrinákba szervezték őket, melyek viszont az önkormányzatiság igen alacsony fokán álltak.
A középső köztársaságkorig – Italiában – kevés ilyen civitast szerveztek, inkább szövetségi rendszerrel kötötte magához Róma a meghódított városokat. A pun háborúktól kezdődően azonban provinciákban – a szövetségesek, mint pl. Kr.e. 212-ig Syracusae, valamint a coloniák és municipiumok kivételével – az őslakosságot általában civitasokba szervezték.

A civitas peregrináknak alapvetően három fő típusa létezett; a civitas stipendiaria, a civitas foederata és a civitas libera. A három típus egyben fokozatot is jelenthet, melyet azonban nem feltétlenül tartottak be következetesen.
A civitas stipendiaria az az újonnan meghódított terület, melynek lakosaitól kizárólag adót (stipendium) szedtek. A következő, foederata fokozatba valószínileg azok a civitasok tartoztak, amelyek a romanizációnak és a hűségnek már olyan fokán álltak, hogy szövetséges segédcsapatokat lehetett közülük toborozni.

A legfelső, civitas libera fokozatba pedig azok a népek tartoztak, akiknek Róma bizonyos belső önkormányzatiságot adott. Természetesen mindegyik továbbra is fizetett adót, valamint ez utóbbiból továbbra is toboroztak.
A peregrinusok külön csoportját képezték azok, akiknek az államát (törzsi szervezetét) Róma teljesen szétzúzta, lakóit rabszolgának adta, illetve elűzte; ezek a peregrini dediticii. Ilyen többnyire lázadás vagy egyéb kétségbeesett, pusztító háborúskodás következtében történt, pl. Daciában a traianusi hódítás után a dák őslakosságot nem szervezték civitasokba (bár a pannondalmata felkelés egyik vezető népét, a breucusokat igen). Ennek nyilván inkább politikai, mint jogi okai voltak; végső soron Róma soha nem tudta megbocsátani, ha valaki – legalább időlegesen – erősebbnek bizonyult nála (lásd Carthago vagy Corinthus esetét!).


Forrás:
Pozsárkó Csaba: IUS PUBLICUM
A római közjog történetének vázlata a köztársaságkorban és a principatus első két évszázadában