logo

XXII Aprilis AD

A válás

Régóta az az elv uralkodik, hogy a házasságoknak szabadoknak kell lenniük. Ennélfogva az olyan megállapodások, hogy elválni nem szabad, nem érvényesek, és az olyan ünnepélyes kötelezettségvállalásokat (stipulatio), amelyek szerint az, aki elválik, kötbérfizetéssel tartozik, nem kell érvényeseknek tekinteni.
C. 8. 38. 2.


A házasság a vassal vagy bármelyik fél halálával, hadifogságba esésével vagy más okból rabszolgaságba kerülésével bomlik fel.
Paulus D. 24. 2. 1


A válás nem igazi, ha nem a végleges különválás szándékával történik. Tehát mindaz, amit a harag hevében tesznek vagy mondanak, mindaddig nem hatályos, amíg a következetességből ki nem tűnik, hogy az elhatározás komoly. Tehát nem lehet a feleséget elváltnak tekinteni, ha felindulásában a házasság felbontására vonatkozó kijelentést tévén, visszatért szülei házához.
VK Paulus D. 24. 2. 3.


Ha az, aki a váló levelet kézbesítés végett kiadta, ezt mégbánta, és megváltozott szándéka ismeretének hiányában a levelet átadják, a házasságot fennállónak kell nyilvánítani; kivéve ha az a fél, aki a válólevelet átvette, a megbánásról tudomást szerezvén, maga akarja a házasságot felbontani. Ekkor ugyanis a házasságot annak az akaratából bontják fel, aki kapta a váló levelet.
Papinianus D. 24. 2. 7.


A válás csak akkor érvényes, ha hét felnőtt római polgár jelenlétében történik. De ezek között nem lehet az elválni akaró felszabadítottja. Ilyen felszabadítottnak kell tekinteni azt is, akit az apa, a nagyapa, a dédapa vagy más számba jöhető felmenő szabadított fel.
Paulus D. 24. 2. 9.


Annak a felesége, aki az ellenség hatalmába került, pusztán azért, mert másokkal nem köthet meggondolatlanul házasságot, férjes asszony marad. És általános szabályként kell kimondani, hogy amíg bizonyos, hogy a férj él a hadifogságban, addig a feleségnek nincs joga más házasságot kötni, hacsak az asszony a válásra okot nem akar adni. Ha azonban bizonytalan az, vajon a férj életben van-e az ellenségnél, vagy utólérte-e a halál, akkor, ha a fogságba eséstől számítva öt év eltelt, az asszonynak szabad másik házasságra lépnie, úgy, mintha az előbbi házasságát barátságosan (bona gratia) bontották volna fel, és mindegyik házasfélnek csorbítatlan a joga. A feleség hadifogságba kerülése esetén a római államban maradt férjre ugyanez a szabály vonatkozik.
Iulianus D. 24. 2. 4.


Az, amit a törvény mond: "a felszabadított rabszolganőnek, akit patronusa feleségül vett, a válásra lehetősége ne legyen", nem úgy értendő, hogy a válást semmissé teszi, mivel a ius civile szerint a házasságot fel szokták bontani. így nem mondhatjuk, hogy a házasság fennáll, amikor a házasfelek külön vannak. Ezért írja Iulianus, hogy a hozományra ez a kereset nem áll rendelkezésre. Méltányos tehát, hogy amíg a patronus őt féleségének akarja, mással érvényes házasságra lépnie ne legyen joga. A törvényhozó ugyanis tudta azt, hogy a felszabadított nő házassága tényleg mintegy felbomlott, de a mással való házasságkötés jogát elvonta tőle. Ezért bárkivel lép házasságra úgy tekintendő, mintha nem volna házasságban. Iulianus pedig ezen túlmenve, úgy véli, hogy a nő patronusán kívül mással még ágyasságban sem lehet.
Azt mondja a törvény: „amíg a patronus őt feleségül akarja". Akarnia is kell, hogy a felesége legyen, és patronusnak is kell maradnia. Ha tehát megszűnik akár patronus- nak lenni, akár nem akarja többé, hogy a nő a felesége legyen, a törvény hatálya véget ér.
Ulpianus D. 24. 2. 11. pr.-l.


Forrás: Diósdi György - A Római jog világa