logo

XV December AD

Eljárásjogi szabályok

A vádat feleségének sógora, Sicinius Aemilianus képviselte. A modem büntető eljárási szabályoktól eltérően a római jogban a büntető perekben is a magánvádas eljárást alkalmazták a principátus korában. A vádló írásban nyújtotta be a keresetet, amelyben megjelölte a vád alapját: a magánvádas vádirat neve libellus inscriptionis a forrásokban. A vádiratot a magistratus a vádlottnak és a kinevezett bírónak kézbesítette. A bűnvádi eljárásban csak egyetlen egy személy léphetett fel vádlóként; ha többen is érdekeltek voltak, akkor legfeljebb ők is aláírhatták az írásban benyújtott vádiratot (subscriptores).
Mindenesetre Rómában a praetor vagy a provinciákban a helytartó csak írásban benyújtott vádirat (magánvád) alapján indíthatott büntető eljárást. A főbenjáró per a provinciában a helytartó előtt folyt, akit jogilag képzett tanácsadókból álló testület segített munkájában. A büntető peres eljárásjogerős ítélettel zárult.

Sicinius Aemilianus azonban nem a saját nevében perelt, hanem az anyai házból kimenekített unokaöccs, Sicinius Pudens nevében - Pudentilla első házasságából származó fiatalabb gyermekéről van szó. A helytartó már a nyilvános tárgyalás előtt figyelmeztette Sicinius Aemilianust, hogy a saját nevében emeljen vádat (2,3-6).
A más nevében való vádemelés ugyanis csak kivételes esetben volt lehetséges a római jog szerint. Ilyen kivételnek számított, ha a sértett serdületlen vagy gondnokság alatt álló minor volt. A serdületlen (14 éven alatti fiú, 12 éven aluli leány) önjogú helyett a gyám, a gondnokság alatt álló minor (25 év alatti serdült) helyett a gondnok perelhetett.

Sicinius Pudens már serdült volt a per idején , de még nem töltötte be a 25. életévét. Serdületlensége idején bátyja, Pontianus volt a gyámja, ő azonban időközben elhunyt. A beszédben nem található semmilyen utalás arra, hogy Pudensnek minorként volt-e gondnoka vagy gondnok nélkül élt - ebben az esetben ugyanis teljesen cselekvőképesnek számított.
Gondnokként hasonló esetekben vagy az új mostohaapa vagy az apai nagybácsi (tehát Sicinius Aemilianus) jöhetett volna számításba - amennyiben az általánosan uralkodó római szokások szerint választott volna magának gondnokot Pudens. A római jogászok döntéseiben több esetben is található utalás arra, hogy az új mostoha ellen az aljas indokból, haszonszerzési célból elkövetett bűnös varázslás miatt a serdült mostohafiú indított pert.

Esetünkben megállapítható, hogy a helytartó előzetes intése ellenére Sicinius Aemilianus képviselte a vádat a nyilvános tárgyaláson. Úgy tűnik, hogy Sicinius Pudens zsenge kora miatt a helytartó mégis beleegyezett abba, hogy a tárgyaláson helyette nagybátyja lépjen fel. A per, amint azt fent már jeleztük, Africa provincia Sabratha városában (a mai Tripolisz) folyt, a helytartó előtt.
Minden provinciának volt egy fővárosa (caput provinciae), amely a helytartó székhelyéül szolgált és a közigazgatás valamint a judicatura központja volt - Africa provinciának Karthágó volt a fővárosa. De a helytartó hivatali kötelességei közé tartozott, hogy provinciája nagyobb településeire körutazásokat tegyen és a jogszolgáltatást helyben is biztosítsa (conventus). Ilyen hivatalos út során kerülhetett sor arra, hogy Apuleius ellen Sabratha városában folyt a büntetőper.

A mágia, amint fent már említettük, főbenjáró bűncselekménynek számított. Halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmény esetén a helyi hatóságok semmiképpen sem járhattak el, kizárólag a helytartó volt illetékes. A princeps delegálta a ius gladii-t minden helytartóra a kinevezéssel. így Apuleius perében is egyedül a helytartó járhatott el.
Helytartóként ebben az évben Claudius Maximus tevékenykedett Africában: tudjuk róla, hogy nem volt ugyan jogász, de kiemelkedően művelt római szenátorként tisztelték kortársai. Valószínűleg az ő tanítványa volt a fiatal Marcus Aurelius - Claudius Maximus tehát elmélyülten ismerte a sztoikus filozófia tanait, valamint a görög és latin írók műveit.

A helytartói bíróság nem esküdtbíróság volt, hanem a helytartó consiliuma, amelynek tagjai rendszerint a helyi honorationes és a helytartó kíséretéhez tartozó hivatalnokok közül kerültek ki. Joggal tételezhetjük fel, hogy consiliumának tagjai között jogászok is tevékenykedtek: D. Liebs kiemeli, hogy az ismert jogász, Q. Marcius Pudens ebben az időben a feliratos források tanúsága szerint iuris peritusként működött a Sabrathához közeli Leptis Magnában. Apuleius védőbeszédében mindenesetre többször is utal a helytartó intelligenciájára, széles körű ismereteire a görög és latin irodalom, valamint a görög filozófia terén.



Jakab Éva