logo

VII December AD

A Castor templom ügye

A választott témához Verres praetor urbanusként a Castor templom felújításához kapcsolódó visszaélései tartoznak. Verrest a Kr. e. 74. évre választották meg praetornak, majd a sorsolás a praetor urbanus tisztségét juttatta neki. Itt hamarosan ismét lehetőséget talált arra, hogy vagyonát törvénytelenül gyarapítsa. Erre a „bevételre” szüksége is volt, hiszen ha hihetünk Cicerónak akkor megválasztását is vesztegetéssel érte el, ami 300.000.-HS kiadásába került.

Vagyongyarapításához indokot - a peres eljárásokkal kapcsolatos megvesztegetéseken kívül - véletlenül a Castor templom felújítási munkálatai kapcsán talált. A templom felújítási munkáira az állami megrendelést még Kr. e. 80-ban nyerte el P. Iunius, aki azonban hamarosan meghalt, így az elvégzett munkák nem kerültek átadásra. öt évvel később, Kr. e. 75-ben újabb, az összes templomra kiterjedő felújítást határoztak el.
Azonban sem az abban az évben hivatalban lévő konzulok, sem a feladatukat átvevő akkori praetorok nem tudták ellenőrizni a munkák elvégzését. Ezen okok miatt a szenátus határozatban rendelkezett arról, hogy a következő év praetorai közül - Verres és P. Caelius - vegyék át ezt a feladatot. Kettejük közül azonban a későbbiekben már csak Verres játszott Cicero beszédében szerepet, ezért valószínűsíthetjük, hogy a két praetor épületenként osztotta fel egymás között az ellenőrzés lefolytatását és nem szóltak bele egymás tevékenységébe.

Különben nem találnánk magyarázatot az intercessio elmaradására, holott Verres tettei alapján -, illetve az alapján, hogy ügyben érintettek mindent megtettek Verres döntései ellen - mindenképpen indokolt lett volna kollégája intercessiójának kikérése. Erre azonban nem találunk utalást, holott tudjuk, hogy más az igazságszolgáltatással kapcsolatot túlkapásai miatt másik kollégája L. Piso gyakran élt ezzel a lehetőségge1.
Verres első feladta volt annak kiderítése, hogy ki is a felelős az építkezésért. Ennek során megállapította, hogy mivel P. Iunius meghalt és fia aki egyben örököse is még mindig kiskorú - pupillus - ezért helyette egyik gyámja L. Habonius vette át az építési feladatok befejezését. Verres tehát maga elé idéztette Haboniust és kikérdezte, hogy volt-e valami gondja a feladat átvételével kapcsolatban, azonban Habonius semmi ilyenről nem tudott neki beszámolni: egyetlen szobor, egyetlen díszítmény sem hiányzott az átvételnél és az épület is megfelelő állapotban volt.

Ciceró feltételezése szerint azonban Verres mindenképpen nyerni akart a véletlen lehetőségen, ezért maga is megtekintette a templomot. Sajnálattal kellett azonban megállapítania, hogy a templom mennyezete nagyon szépen elkészült és az épület is újszerű és jó állapotban van. Ekkor egyik tanácsadója felcsillantotta előtte a reményt, amikor a helyszínen közölte, hogy az épületeknél a tartó oszlopokat szinte lehetetlen teljesen függőleges állapotba hozni. Erre Verres elrendelte, hogy vizsgálják meg, hogy az oszlopok függőlegesen állnak-e.
Habonius, aki feltehetőleg jelen volt a helyszínen, ez ellen rögtön tiltakozott: hivatkozott arra, hogy a szerződésben csak az oszlopok számát rögzítették és nem rendelkeztek arról, hogy azoknak függőlegesen kell-e állniuk és mivel ő a jogelőd helyébe lépett, így rá sem vonatkozhat más kötelezettség. Mindezek alapján tagadta, hogy az oszlopok függőlegessége miatt tőle bármit is követelni lehetne. Nyilvánvaló, hogy ekkor ő még mint a gyámolt képviselője nyilatkozott, annak ellenére, hogy Ciceró mindezt a közvetett képviselet miatt egyes szám első személyben adja elő.
Verres azonban ezt az érvet durván és egyszerűen lesöpörte és egyben utalt arra, hogy Habonius sem jár rosszul, ha nem ellenkezik. Egyben határozottan kijelentette, hogy az oszlopok függőlegességét központi kérdésnek tekinti. Az itt történtek hamar a fiú rokonai és gyámjai tudomására jutottak, ezért a fiú mostohaapja, a nagybátyja és egy másik gyámja felkeresték a tekintélyes M. Marcellust, aki szintén a fiú gyámja volt és kérték közbenjárását. Ő fel is kereste Verrest és kérte, hogy kímélje meg a szerencsétlen árva vagyonát, azonban Verrest az ilyen könyörgések egyáltalán nem hatották meg. Ekkor a gyámok elhatározták, hogy a Verres kegyencnőjét Chelidont keresik meg es kérik segítségét, mivel Verres praetorsága alatt ő befolyásolta nemcsak a peres ügyek eldöntését, de a felújításokkal kapcsolatos építkezések ügyeit is. Az aggódó férfiak küldöttsége tehát felkereste Chelidont azonban ő sem tudott segíteni, mivel Verres továbbra is hajthatatlan maradt a kérdésben.

Miután más reményük már nem maradt, azért felkeresték Haboniust és átvállalták a kijavítás költségeit, mely során 200.000.-HS-t ígértek a munkák elvégzéséért, annak ellenére, hogy mindössze azok 40.000.-HS-ból megoldhatóak lettek volna. Habonius mindezt jelentette Verresnek, hozzátéve, hogy szerinte ez egy elég nagy összeg, de mivel Verres még ennél is jobb üzletet remélt, ezért nem fogadta el ezt a megállapodást, hanem versenytárgyalást hirdetett megaz ügyben. Ezt viszont - mivel erről a gyámok még nem tudtak - nagyon közeli határidőre tűzte ki: Ciceró szerint minden előzetes hirdetmény és felszólítás nélkül, sőt tulajdonképpen alkalmatlan időre - a Római Játékok idejére.
Habonius viszont értesítette a gyámokat minderről, így azok a Forumra siettek és felajánlották, hogy továbbra is biztosítják a szerződés teljesítését vagyis kijavítják az oszlopokat Ez természetesen elfogadhatatlan volt Verres számára, hiszen így elesett volna a zsákmányától, ezért Ciceró szerint egy tisztességtelen, de ügyes megoldást alkalmazott: kizárta a gyámokat a megkötendő szerződésből, még a biztosítékadásból is. A kizárás minden elképzelhető részvételre vonatkozott: sem társként, sem résztvevőként, de még kezesként sem vehettek részt a szerződésben.

Ciceró szerint ezzel Verres megszegte az általános - a konzulok, cenzorok, praetorok, sőt még a quaestorok által is folytatott - gyakorlatot, ami szerint az állammal szerződőktől mindig elfogadták a biztosíték adását, sőt arra is volt lehetőség, hogy ha a biztosíték nagysága nem volt megfelelő, akkor ahelyett, hogy másnak adták volna az üzletet, megengedték a biztosíték kiegészítését. Verres tehát az általános gyakorlattal ellentétben nem engedte meg a biztosíték adását a gyámok részéről, hanem új szerződést kötött Iunius pupillus feladatának befejezésére, ami az oszlopok függőleges helyzetbe hozására irányult. Ebben követte ugyan a cenzori szerződések szövegét, de ezekhez még további feltételeket írt elő, azonban ezek Ciceró szerint nem a munkák megfelelő elvégzését biztosították, hanem éppen ellenkezőleg a gyámok szerződésből való kizárását célozták. Ezt pedig - hogy célját elleplezze - általános megfogalmazással tette, tehát nem név szerint zárta ki a gyámokat, hanem mindazokat kizárta, akik L. Marcius Philippus és M. Perperna cenzorok idejében szerződtek az államma1.

Ez a visszaéléshez nyilvánvalóan szükséges lépés volt: Verres így tudta elérni, hogy a szerződéssel kapcsolatos ügyekre a többi gyámnak ne lehessen rálátása és csak az ő embere, Habonius járhasson el a biztosíték ügyében: ő ígéri meg a biztosítékot a gyámolt nevében, majd ő fizeti ki azt a gyámolt vagyonából. Ezzel Verres elkerülte a kifizetéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő valamennyi vitát, a biztosíték ígéretből így lett számára egyszerűen realizálható készpénz.
Az, hogy a kizárást Verres a korábbi cenzorok működése idején kötött szerződésekre hivatkozással el tudta érni, bizonyítja azt is, hogy Iunius többi gyámja szintén építkezéssel foglalkozó vállalkozó volt. Felmerülhet ezzel kapcsolatban az az értelmezés is, hogy P. Iunius az első szerződést még Kr.e. 86-ban a cenzorokkal kötötte meg, azonban ez a rendelkezés ekkor Haboniust is kizárta volna a szerződésből, így ezt elvethetjütr. Sajnos Ciceró pont azt a részt nem idézi, amely felvilágosítást adna arról, hogy a korábbi cenzorokkal milyen kapcsolatban voltak azok, akikre a kizárás vonatkozik, de csak szerződéskötésre következethetünk a szövegkörnyezetből.

A szerződést ezek után megkötötték méghozzá 560.000.-HS díjért, annak ellenére, hogy az árverésen a kizárás ellenére jelenlévő gyámok még ekkor is hangosan tiltakoztak azzal, hogy a munkát mindössze 40.000.-HS-ből is el lehet végezni. Ciceró itt elemzi, hogy miért is volt ez ténylegesen rablás: nem csak azért, mert az összeg sokszorta nagyobb volt annál, mint amennyiért ténylegesen el lehetett volna végezni a munkát, hanem azért is, mert a munkát tulajdonképpen el sem végezték.

A borítókövek nagy részét csak levették, kifehérítették, majd ugyanazt tették vissza eredeti helyére, minden különösebb költség nélkül, sőt egyes oszlopokhoz hozzá sem nyúltak, csak a díszítést újították fel!
További Ciceró által erősen kifogásolt rendelkezései is voltak a szerződésnek: ezek szerint a felújítással okozott károkat is helyre kell állítania a vállalkozónak, illetve a korábbi vállalkozónak biztosítékot kellett adnia az új vállalkozó részére, az okozott károk helyreállítására. Ezt Ciceró egyenesen nevetségesnek tartja, mivel Habonnius (Iunius gyámja) lett a nyertes, tehát úgy tűnik, hogy magának ad biztosítékot! Azonban nem mindegy, hogy kinek a vagyonából: Ciceró azzal vádolja meg Verrest, hogy az árva gyermek és a gyámok vagyonát fosztotta ki ezzel a megoldással!

A szerződés további előírása volt, hogy a helyreállításnak teljes egészében jó, tehát megfelelő anyaggal kell történnie. Ciceró szerint ez itt teljesen értelmetlen, hiszen nem kellett semmit sem pótolni, mivel mindenütt az eredeti anyagot használták fel: se új követ, se új egyéb anyagot nem építettek be, az összes költség csak a kőművesek munkabére volt.
Ciceró összehasonlító adatokat is felhoz: egy magánházban a vízgyűjtő medence köré épített - messziről és rossz utakon szállított (tehát költségesebb) - hasonló nagyságú oszlopok darabja 20.000.-HS-ba került. Végül megemlíti a szerződés azon különös rendelkezését, miszerint a vállalkozó a fel nem használt régi anyagokat megtarthatja, ami azért különös mivel az eddigiekben kifejtettek szerint, ilyenek itt egyáltalán nem voltak!

A szerződés megkötésére szeptember 15. napja körül került sor, a szerződésben rögzített átadási határidő pedig december elseje volt: ez a rendelkezés gyakorlatilag minden be nem avatott pályázót kizárt, mivel ennyi idő alatt lehetetlen volt a munkát elvégezni. Haboniust, a nyertest ez nem zavarta, hiszen ő tudta, hogy gyakorlatilag érdemi munkát nem kell végezni az épületen.
Verres azonban nem tudta a munka elvégzését leellenőrizni és leigazolni, mivel a határidő letelte előtt már provinciájába távozott és csak Habonius többszöri unszolására és csak négy év múlva - már a per ideje alatt - adta ki az igazolást a munka elvégzéséről.

Végül Ciceró elemzi beszédében azt is, hogy ezen az üzleten Verres mennyit nyert: Habonius kénytelen volt ugyan az 560.000.-HS-ból 1 10.000.-HSt az újabb szerződés megkötése után Decimus Brutusnak, a korábbi szerződés egyik kezesének visszafizetni, de ezt a „hiányt” nyilván kiegészítette az új biztosítékokból. Ez után a teljes 560.000.-HS összeg Haboniustól Comificiuson, Verres írnokán (scirba) keresztül Verreshez került. Mindezeket a perben Habonius könyvelése is bizonyította, ami alapján viszont úgy tűnik, hogy Habonius semmit sem nyert ezen.


Forrás: Bajánházy István - A Locatio Publica a kései köztársaság idején Cicero Verres ellen írt beszéde alapján