logo

XXVII Novembris AD

Következtetés

A Római Birodalom az egységes világrendszer megvalósításának látszólagosan nagyon egyszerű modelljét kínálja számunkra. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy ez a modell az ezerháromszáz éves római történelem folyamán felmerülő számtalan probléma többé-kevésbé sikeres megoldásának eredményeként jött létre. A római jogrendszer kialakulásának lényegét tehát az alábbiak szerint összegezhetjük.

A köztársaság korszakában az új területek szorosabb-lazább kötelékekkel kapcsolódtak Rómához. A csatolt népek tényleges és jogi helyzete igen különböző volt (De Martino ezért bármiféle, a helyzetük szerinti csoportosítást pontatlannak tart). Hogy milyen lesz egy nép státusa, azt Róma határozta meg a körülményektől és érdekeitől függően. A körülmények megváltozása és a római politika követése esetében azonban megadta a lehetőséget arra, hogy a népek kedvezőbb elbírálásban részesüljenek. E korszakban Róma kiterjesztette fennhatóságát a Földközi-tenger térségére, s megkezdte a népek magánjogi, elsődlegesen kereskedelmi viszonyainak egységes rendezését a ius gentium szabályaival.

A korai császárság korszakában, amely a pax Romana korszakaként ismeretes, a birodalom összterületét a császár ellenőrizte, s megkezdődött az egységes, központosított hatalom kiépítésének folyamata. Ez többek között a tartományok romanizálásával, a római polgári cím kiterjesztésével, valamint a ius civile, a ius honorarium és a ius gentium egységes ius Romanummá fejlesztésével vált megalapozottá.

A kései császárság korszakában a császári irányítás alá tartozó hierarchikus hivatalnoki rendszer kiépítésével a hatalom teljes központosítása ment végbe a birodalom egész területén. A császár mint egyedüli conditor et interpres iuris - az úgynevezett közérdek (utilitas publica) megvalósításának érdekében - mindinkább beavatkozott a magánjogi viszonyokba is.

A kései császárság felgyülemlő problémáit azonban nem oldhatta meg az utilitas publicára hivatkozó keménykezű császári politika. Az elszegényedett lakosság e közérdeket nem tudta a sajátjaként elfogadni. Nyugaton pedig a nagybirtokosok, az egyház és a barbár népek saját, a császári közérdektől eltérő érdekeik megvalósítására törekedtek.

Ily módon 476-ban a birodalom formálisan is elvesztette nyugati tartományait.



Szűcs Magdolna