logo

VIII December AD

Az esővíz által okozott kár kérdései a szomszédjogok körében

Rómában a sok domb miatt gyakoriak lehettek az esővíz lefolyásával kapcsolatos problémák. Már a XII táblás törvény is tartalmazott valamilyen rendelkezést az esővíz által okozott kárral kapcsolatban; a szövegből csak ennyi maradt ránk: si aqua pluvia nocet, vagyis, ha az esővíz kárt okoz. E szavakat Pomponius idézi, aki szerint a tizenkéttáblás törvény szavait, ha az esővíz kárt okoz, a régiek úgy értelmezték, hogy »ha kárt okozhat«.”

A római jogi tankönyvek a szomszédjogi szabályok, illetve a tulajdonvédelem jogi eszközei körében tesznek említést az actio aquae pluviae arcendae nevű civiljogi keresetről. Ulpianus a következőket mondja:
„Ha az esővíz valakinek kárt fog okozni, a vizet az actio aquae pluviae arcendae által lehet távol tartani. Esővíznek (aqua pluvia) azt mondjuk, ami az égből hullik, és ami zivatarkor megnövekszik, s ez az égi víz önmagában is okozhat kárt, vagy más vízzel összekeveredve, ahogy Tubero mondja. E keresetnek pedig akkor van helye, ha kár még nem következett be, de már létrehoztak valamilyen művet, amely mű miatt kártól lehet tartani: olyankor van tehát helye, amikor a víz emberi munkával létrehozott mű következtében a földnek kárt fog okozni, vagyis amikor valaki olyan dolgot csinált, ami miatt a víz máshol folyik, mint ahol természetesen szokott, vagy ha levezetésekor erősebben folyik, vagy megnövekszik a mennyisége, vagy gyorsabban, vagy hevesebben folyik, vagy ha lefolyásának megakadályozása miatt túlfolyás keletkezik. Ha azonban a természet okozza a kárt a víz által, e kereset nem alkalmazható.”

A keresetet mind a fentebbi, mind a lentebbi telek tulajdonosa megindíthatta szomszédja ellen. ,„Tudnunk kell — írja Ulpianus hogy ezt a keresetet mind a fentebbi (telektulajdonos) megindíthatja a lentebbivel szemben, hogy az ne csináljon olyan dolgot, amivel akadályozza a víz természetes lefolyását a saját földjén, mind a lentebbi (telektulajdonos) a fentebbivel szemben, hogy az ne másképp engedje le a vizet, mint ahogy az természetesen lefolyni szokott.”

A per során az eredeti állapot helyreállítását és a litis contestatio után keletkezett károk megtérítését lehetett követelni. Ulpianus véleménye szerint „a bíró köteles megparancsolni a szomszédnak, aki valamilyen művet létesített, hogy állítsa helyre az eredeti állapotot és térítse meg azt a kárt, ami a litis contestatio után keletkezett: ha azonban a litis contestatio előtt keletkezett kár, csak a mű (előtti állapot) visszaállítására lesz köteles, a kárt nem kell megtéríteni.”

Más volt a helyzet, ha nem a telektulajdonos végezte a szóban forgó munkát. Ulpianus közlése szerint „Celsus azt írja, hogy ha én magam csináltam azt, ami miatt az esővíz neked kárt okoz, kötelezhető vagyok arra, hogy azt a saját költségemen távolítsam el, de ha azt valaki más tette, aki nem tartozik hozzám, elegendő, ha tűröm, hogy te azt eltávolítsd. Ha azonban a rabszolgám tette, vagy olyan valaki, akinek az örököse vagyok, a rabszolgát köteles vagyok noxába adni, ha pedig az tette, akinek az örököse vagyok, ugyanaz a helyzet, mintha azt én magam tettem volna.”

Bizonyos esetekben a lentebbi telek tulajdonosának mulasztása is okot adhatott a perlésre. Ulpianus írja a következőket:

„Labeo elmondása szerint volt egy régi árok, mely a szántóföld kiszárítása céljából készült; arról, hogy mikor, nem maradt feljegyzés. Ezt a lenti szomszéd nem tisztította: így történt, hogy a belőle visszaáradó víz a mi földünkben kárt okozott. Labeo azt mondja, hogy actio aquae pluviae arcendae indítható a lenti szomszéd ellen abból a célból, hogy vagy maga végezze el a tisztítást, vagy tűrje el, hogy te állítsd vissza a csatorna korábbi állapotát.”

A kereset a tulajdonostárs ellen is megindítható volt. „így felmerül a kérdés — írja Ulpianus hogy indítható-e actio aquae pluviae arcendae, ha a te (kizárólagos tulajdonodban álló) földedről jövő víz a mi közös földünkben kárt okoz: én úgy gondolnám, hogy igen, oly módon, hogy a kárnak az adott (a felperes tulajdoni hányadának megfelelő) részéért kell helytállni.”

A haszonélvező eredetileg sem felperese, sem alperese nem lehetett a pernek: „az aquae pluviae arcendae sem a haszonélvező ellen, sem általa nem indítható” írja Ulpianus. Később a haszonélvező utiliter perelhetett, s perelhetővé vált.

A kereset megindítására a következő esetekben nem volt lehetőség:

(1) ha a kár nem emberi tevékenységből, hanem a telkek fekvéséből fakadt,
(2) ha a károsító víz nem esővíz volt,
(3) ha a kár nem földben, hanem épületben keletkezett,
(4) ha az esővíz természetes lefolyását megváltoztató munkálat a szántóföld megműveléséhez szükséges volt,
(5) ha a munkálat a károsult fél engedélyével történt,
(6) ha a munkálat elvégzésére a császár vagy a senatus adott parancsot,
(7) ha a munkálat közterületen történt.


Forrás: Sáry Pál: Vízjogi szabályok az ókori Rómában