logo

X December AD

Az adásvétel

Mindenkor és mindenütt az adásvétel a legfontosabb és a leggyakrabban előforduló szerződés. A rómaiak ezen a téren is szép teljesítményt nyújtottak. A modern értelemben vett adásvételi szerződés megalkotása az ő művük. Míg más ókori népeknél az adásvétel csak akkor vált véglegessé, ha az eladó már odaadta a vevőnek a megvásárolt tárgyat, vagy a vevő fizetett, addig a rómaiaknál a szerződés nyomban létrejött, mihelyt az eladó és a vevő megegyezett. Tehát a puszta megállapodás elegendő volt ahhoz, hogy a vevő követelhesse az árut és az eladó a pénzt.
Néhány bevezető szemelvény az adásvétel főbb szabályait, elveit tartalmazza, majd olyan szövegek következnek, amelyek a római kereskedelem egy-egy „ágát" szemléltetik. Különösen nagy számban szerepelnek az ingatlanok adásvételéről és a rabszolga-kereskedelemről szóló szemelvények. Az előbbiek számarányát a telekvásárlás gazdasági fontossága és mai aktualitása is indokolja, míg a rabszolgák adásvételének szabályai a római jog egyik lényeges, de nem éppen dicső oldalát mutatják be. Jellemző a rabszolga-kereskedelem fontosságára, hogy éppen itt találkozunk a leggondosabban kimunkált szabályokkal.

Az adásvétel a cseréből ered. Hajdan ugyanis nem volt pénz, és nem hívták az egyik szolgáltatást árunak, a másikat árnak, hanem az időnként és a dolgokban jelentkező Ti. olyan irattal, amely a császári postaszolgálat igénybevételére is feljogosít. Szükséglet szerint mindenki cserélte az általa nem használt dolgokat hasznosakért. Ez többnyire akkor történt, hogyha az, ami az egyiknek fölösleges volt, a másiknak hiányzott. De mivel nem mindig és nem egykönnyen jött össze, hogy az lett volna neked, amit én kívántam, nekem viszont az lett volna meg, amit te kapni akartál, olyan anyagot választottak ki, amelynek nyilvánvaló és állandó értéke a mennyiség azonossága révén segített a csere nehézségein. És ez a matéria hivatalos alakba (pénzalakba) kiverve, nem annyira anyagánál, mint inkább mennyiségénél fogva szolgálja a használatot és a tulajdont. Ezentúl nem nevezik többé mind a két szolgáltatást árunak, hanem a másikat (az ellenszolgáltatást) árnak, Ámde vajon lehetséges-e manapság pénz nélkül a vétel. Ez kétséges, mint például, ha én tógát adtam, hogy tunikát kapjak. Sabinus és Cassius ezt adásvételnek, Nerva és Proculus cserének és nem vételnek gondolják. Sabinus tanúként hivatkozik Homéroszra, aki elmondja, hogy a görögök hadserege rézzel, vassal és rabszolgákkal akart bort vásárolni:
Bort mind onnan vásároltak a fürtös akhájok, volt, aki rézen, mások meg ragyogó vasat adtak, más ökrök bőrét, más élő ökröket adva, más rabszolgákat.
(Iliász 7. 472. - 4 sor.)


de ezek a versek, úgy látszik cserét jelentenek és nem vételt, mint ezek:
Ekkor azonban Glaukosz eszét Kronidész elorozta, mert ez ar anyf egy vert nyújtott át Tüdeidésznak
rézért,
(Iliász 6. 234. - 2 sor.)


pedig az inkább e vélemény mellett szólana, amit másutt ugyanaz a költő mond: vásárolt még vagyonából.
(Odüsszeia 1. 430. - 1 sor.)


Mégis helyesebb Nerva és Proculus véleménye: mert amint más eladni, más venni, más a vevő, más az eladó, úgy más az ár, más az áru. Amit a cserében nem lehet megkülönböztetni, az az, hogy melyik a vevő, melyik az eladó. A vétel pedig a ius gentium-ból való, ennélfogva akaratmegegyezéssel jön létre, s közvetítő vagy levél útján is meg lehet kötni.
Paulus D. 18. 1. 1. pr.-2.


... Ezentúl, ha bármely dolog eladásán felül akár írásban, akár írás nélkül foglalót adtak, még ha külön nem kötötték is ki, hogy mi történjék a foglalóval, ha meghiúsul a szerződés, akkor is, aki az eladást ígérte, az eladástól visszalépése esetén kétszeresen köteles a foglalót visszaadni, aki [167] pedig a vételre nézve állapodott meg, a vételtől visszalépése esetén az általa adott foglalót elveszti, s az annak a visszaadására irányuló követelést meg kell tagadni.
C. 4. 21. 17. 2.


Nyilvánvaló, hogy az adásvételkor megegyezésnek kell lennie, különben, ha vagy magában a vételben, vagy az árban, vagy valami másban nem egyeznek meg, az eladás tökéletlen. Ha tehát én azt gondoltam, hogy a Cornelius-féle földet veszem meg, te pedig azt gondolod, a Sempronius-féle földet adod el, mivel a tárgyban nem értettünk egyet, nincs vétel. Ugyanígy, ha én Stichust, te a távollevő Pamphilust vélted eladni, nincs vétel, mert a tárgyban nem volt egyetértés. Persze ha a névben nem értünk egyet, de a tárgyban az egyetértés megvan, semmi kétség nem lehet, hogy a vétel és az eladás érvényes: a névben való félreértés semmit sem tesz, amikor a tárgyban az egyetértés fennáll.
Ezért felmerül a kérdés, ha magában a tárgyban nem tévednek, de az anyagban tévedés van, tegyük fel, ha valaki bor helyett ecetet ad el, vagy ezüst helyett ólmot, vagy ezüstért más hasonlót, vajon adásvétel történt-e. Marcellus összefoglaló művének hatodik fejezetében azt írja, létrejött az adásvétel, mivel a tárgyban megegyeztek, ha az anyagban tévedtek is. Én a bort illetően egyetértek, mivel az anyag csaknem azonos, ha a bor ecetesedik. Különben, ha a bor nem ecetesedik, hanem már előbb ecet volt, akkor, úgy tetszik, más folyadékot más gyanánt adtunk el. Egyéb esetben pedig úgy vélem, valahányszor az anyagban tévednek, nincs adásvétel.
Ulpianus D. 18.1.9.


Hogyha én azt gondoltam, hogy szűz lányt vásárolok, holott az már asszony, a vétel érvényes lesz: a nemben ugyanis nem volt tévedés, Különben, ha én asszonyt adtam el, te meg úgy vélted, férfi rabszolgát vásárolsz, mivel a nemben történt tévedés, nem jött létre az adásvétel.
Ulpianus D. 18. 1. 11.1.


Mindaz, amit az eladásoknál az áru feldícsérésére mondanak, ha ez nyilvánvaló, az eladót nem kötelezi. így például ha az eladó a rabszolgát csinosnak, a házat jól megépítettnek mondja; de ha azt mondja, hogy a rabszolga írástudó vagy valami mesterségben jártas, azért felelős: mert már emiatt is többért adja el. Nem kötelezik az eladót az olyan ígéretek, amelyeket annyira ellenőrizni lehet, hogy a vevőnek azokat nem lehet fel nem ismernie. Például ha valaki a rabszolgát, aki világtalan, megveszi, de annak épségét kikötötte.
Az eladónak igazolnia kell, hogy a becsapás szándéka tőle távol volt, ami nemcsak akkor állapítható meg, ha a becsapás céljából homályosan beszél, hanem akkor is, ha valamit fondorlatosán eltitkol.
Florentinus D. 18. 1. 43.


Lucius Titius Germániában, a Rajnán túl földeket vásárolt, és az ár egy részét megfizette. Mivel a hátralékos rész megfizetésére a vevő örökösét felszólították, az a követelést visszautasította, mondván, hogy ezeket a birtokokat császári rendelkezésre részben eladták, részben veterán katonák között jutalomként osztották szét. Kérdezem, ennek a dolognak a veszélye az eladót terhelheti-e. Paulus azt mondta, hogy a vételi szerződés megkötése után bekövetkező esetek nem sújtják az eladót, és ezért azok szerint, amiket előadtak, a birtokok árát követelheti.
Paulus D. 21. 2. 11. pr.


Sem a vételt, sem az eladást nem képzelhetjük el az eladásra kerülő dolog nélkül. Ennek ellenére azonban a jövőbeli gyümölcs és az állat szaporulata érvényesen adható el olyan módon, hogy abban az időben, amikor a kölyök világra jön, az adásvételt már a szerződés megkötése pillanatában létrejöttnek tekintjük. S ha az eladó megakadályozta a születést vagy a gyarapodást, őt ezért a vétel címén be lehet perelni.
Az adásvételt olykor mégis el lehet képzelni a dolog nélkül is, pl. akkor, ha valaki saját kockázatára vesz. Ez az eset akkor, ha egy halászat vagy madárfogás zsákmányát vagy a tömeg közé szórt ajándékot vásárolják meg. Az adásvétel ugyanis, mivel itt ún. „reményvételről" van szó, abban az esetben is érvényes, ha a fogás elmarad. Abban az esetben pedig, ha a tömeg közé szórt ajándékot elperlik, az eladót, mivel ezzel a lehetőséggel számolni kellett, semmiféle kötelezettség nem terheli.
Pomponius D. 18. 1. 8.


Vettem egy házat, de sem én, sem az eladó nem tudtunk arról, hogy leégett. Nerva, Sabinus és Cassius szerint az adásvétel érvénytelen, annak ellenére, hogy a telek megmaradt, és szerintük a kifizetett vételárat vissza lehet követelni. Ha viszont a ház egy része épen maradt, Neratius szerint a kérdés megoldásakor igen sok függ attól, hogy a leégett háznak mekkora része maradt meg. így pedig, ha a ház nagyobb része égett le, a vevő nem kényszeríthető arra, hogy állja az adásvételt, sőt, még azt is visszakövetelheti, amit esetleg már teljesített. Ha ellenben a ház fele, vagy kevesebb mint fele égett le, a vevő állni tartozik az adásvételt azzal, hogy egy tisztességes ember becslése alapján annyival kevesebbet fizet, amennyivel a ház értéke a tűz miatt csökkent.
Ha pedig az eladó értesült a ház leégéséről, a vevő azonban erről nem tudott, az adásvétel érvénytelen abban az esetben, ha az egész ház az eladás előtt leégett. Ha viszont a ház egy része épen maradt, az adásvétel érvényes, és az eladó köteles a vevőnek visszatéríteni annyit, amennyivel károsodott. Hasonlóképpen kell eljárni az ellenkező esetben is, akkor tudniillik, ha a vevő tudomást szerzett az esetről, az eladó azonban nem.
Ugyanis itt is nemcsak az adásvétel érvényes, hanem a vevő köteles az eladónak a teljes vételárat is megfizetni, ha ugyan még nem fizette volna meg, vagy abban az esetben, ha már teljesített, nem követelheti azt vissza. Ha pedig mindketten, a vevő is és az eladó is tudomást szereztek arról, hogy a ház teljesen vagy akárcsak részben is leégett, nincsen szerződés, mivel mindketten rosszhiszeműek...
Paulus D. 18. 1. 57.


Egy telek eladója a szerződésben kikötötte, hogy a vevő köteles a telket 30 napon belül lemérni, és őt a telek nagyságáról értesíteni. Az eladó mentesül kötelezettségétől, ha a megszabott idő lejárta előtt nem kap értesítést. A vevő a mérésre megszabott határidő eltelte előtt jelezte, hogy mennyivel találja kisebbnek a kérdéses telek nagyságát, és ezért a vételár arányos részét vissza is kapta. Ezt követően eladta ezt a telket, és miután azt maga mérte le vevőjének, a telek nagyságát kisebbnek találta, mint korábban.
Vitatott volt, hogy kérheti-e eladójától a korábban kikötött vételárnak további, a telek hiányzó részével arányban álló csökkentését. A válasz szerint ez a szerződés rendelkezésétől függ: ha ugyanis abban állapodtak meg, hogy a vevő köteles a telket 30 napon belül lemérni, és az eladót a különbözetről értesíteni, akkor igényét, mivel a kikötött határidő leteltét követően értesítette az eladót, nem érvényesítheti. Ha viszont a kikötés úgy szólt, hogy a vevő köteles a telket néhány napon belül lemérni és a földterület nagyságát közölni, akkor, még évek múltán is, feltéve, hogy 30 napon belül értesítette arról, hogy a telek kisebb, kérheti a vételár arányos részének visszatérítését.
Paulus D. 18. 1. 40. pr.


A telek vételét meg nem kötöttnek tekintjük még abban az esetben is, ha csupán a szél csavart ki fákat vagy elemésztette ezeket a tűz, feltéve, hogy a telket, pl. egy olajfaligetet, éppen e fák miatt vásárolnának meg. Ez független attól, hogy az eladó tudott - e a kárról vagy sem. Arra vonatkozóan pedig, hogy a vevő ismerte-e ezt a körülményt vagy sem, éppoly kevéssé tudott erről mint az eladó, ugyanaz irányadó, amit a fenti esetekben a házakról mondottunk.
Papinianus D. 18. 1. 58.


Vitatott volt, hogy ha a fákat a telken, annak megtekintése után, de még az adásvétel megkötése előtt a szél kidönti, köteles-e az eladó a kidőlt fákat a vevőnek átadni. A döntés az, hogy nem köteles, mivel az adásvétel a fákra, tekintve, hogy azok még a telek eladása előtt megszűntek a telek részei lenni, nem vonatkozik. Ha ellenben a vevő nem tudta, hogy a fák kidőltek, az eladó azonban tudta, s a vevőt mégsem figyelmeztette, köteles a vevő teljes kárát megtéríteni, feltéve, hogy az adásvételre egyáltalán sor kerül.
Gaius D. 18. 6. 9.


Rutilia Polla megvette a Sabatenes Angularius-féle tavat és a tó melletti tíz láb széles, száraz földdarabot. Kérdéses, hogy abban az esetben, ha ez a tízlábnyi terület, amely akkor a tóhoz tartozott, a tó áradása következtében víz alá kerül, a parttól számított következő tíz láb széles sáv Rutilia Pollát illeti-e meg? Proculus a kérdésre így válaszolt: úgy vélem, hogy az a tó, amelyet Rutilia Polla megvett, csak abban a terjedelemben tekinthető eladottnak, amekkora az eladáskor volt, és hozzá csupán az a tíz láb széles sáv tartozik, amely azt ebben az időben körülvette. Az áradás miatt ugyanis még nem lehet a tavat a vásárlás idejének terjedelméhez képest megnövelve birtokolni.
Proculus D. 18.1. 69.


Ha valaki azzal a kikötéssel adott el egy rabszolganőt, hogy annak testét ne bocsássák áruba, s ha a vevő az ellen tenne, a nőt elviheti tőle. Jóllehet a rabszolganő többször cserélt gazdát, az elvitelre való jog azt illeti meg, aki először adta el.
Paulus D. 18. 1. 56.


Ha egy rabszolgát azzal a kikötéssel adtak el, hogy bizonyos időn belül fel kell szabadítani: ha nem szabadítják is fel, szabaddá lesz, ha pedig az, aki eladta, ebben az akaratában állhatatosan megmaradt, az örökös akaratát kutatni nem kell.
Paulus D. 18. 7. 3.


Azt kérdezték, ha valaki a saját rabszolgáját eladta, és megparancsolta, hogy azt bizonyos időn belül szabadítsák fel, de utóbb megváltoztatta akaratát, és a vevő ettől függetlenül felszabadította, vajon ezen a címen van-e valami perlési joga. Azt mondtam, az eladásból eredő perlési jog a rabszolga felszabadítása folytán, akár ha megváltozott is az eladó akarata, érvényét vesztette.
Papinianus D. 18. 7. 8.


Amikor valaki eladta Pamphila és Stichus nevű rabszolgáit, az adásvételbe azt a kikötést vette bele, hogy Pamphila és Stichus, akiket csökkentett áron adott el, Seiusén kívül, más rabszolgaságában ne legyenek, és gazdájuk halála után szabadságban éljenek. Azt kérdezték, vajon ezek a rabszolgák, akikről így állapodott meg az eladó és a vevő, a vevő halálával minden további nélkül felszabadultak-e. Azt válaszoltam, hogy az isteni Hadrianus császár erről hozott rendelkezése szerint, Pamphila és Stichus, akiknek az ügyéről szó van, ha nem szabadították fel őket, rabszolgák maradnak.
Az isteni Marcus Aurelius császár azonban az adásvételi szerződésben kikötött szabadságról elrendelte, hogy felszabadítás nélkül is szabaddá váljanak, még akkor is, ha a szabadulást az eladó a vevő halálának idejére halasztotta el.
Scaevola D. 18. 7. 10.


Az aedilis curilis-ek ezt mondták ki: „Akik rabszolgákat adnak el, tudassák a vevőkkel, hogy milyen betegségük vagy hibájuk van, melyik rabszolga szökött már meg, melyik csavargó vagy bűncselekménnyel terhelt. Mindezeket a rabszolgák eladásakor nyíltan és egyenesen közöljék. Hogyha az eladás ezektől eltérően jött létre, vagy annak megszegésével, amit a rabszolga tulajdonságairól az eladáskor mondtak, s amiért helyt kell állani, akkor a rabszolgavétel felbontására perlési lehetőséget biztosítunk a vevőnek és mindazoknak, akikre ez a dolog tartozik."
Ulpianus D. 21. 1. 1. 1.


Ezen edictum kifüggesztésének az oka az, hogy elébe vágjon az eladók fondorlatainak, és segítségére legyen a vevőknek, ha bárkit közülük az eladók becsapnak. Tudni kell azonban, hogy még ha nincs is az eladónak tudomása arról, amiért az aedilis-ek rendelkezése szerint felelnie kell, az reá nézve mégis kötelező. És ez nem méltánytalan: a vevőnek ugyanis mindegy az, miért csapják be, az e adó tudatlansága vagy ravaszsága miatt.
Ulpianus D. 21. 1. 1. 2.


Ha tehát valamelyik rabszolgának olyan hibája vagy betegsége volna, amely az ő használatát vagy szolgálatát akadályozza, a hiba miatt visszaadásának van helye; meg kell jegyeznünk azonban, nem minden ok jelenti azt, hogy a rabszolga hibásnak minősül. Enyhe láz tehát, vagy régi váltóláz, amely mégis már megszüntethető, vagy kis seb, ha nem is közölték, önmagában nem hiba: ezeket ugyanis el lehet hanyagolni. Példaképpen felsoroljuk ezért, hogy kik számítanak betegnek vagy hibásnak.
Vivianusnál kérdezik azt, ha a vallási tébolyban szenvedő rabszolga időnként a fejét rázza, és mond valamit, vajon egészségesnek számít-e ennek ellenére. És Vivianus azt mondja, hogy egészséges, mert nekünk, úgymond, egyeseket kisebb elmebeli hiba ellenére egészségesnek kell tekintenünk; máskülönben, mondja, az lenne, hogy ebből az okból vég nélkül sokakról tagadnánk, hogy egészségesek, mint például a kissé babonásról, az indulatos természetűről, a csökönyösről és más lelki betegségben szenvedőkről. Inkább az egészségéért, mint a lélek hibáiért vállalnak kötelezettséget. Mégis olykor, mondja, a test hibája a lélekre is kihat, és azt is hibássá teszi: mint ez a dühöngővel megesik, mert ez a láz miatt következik be. Mi a helyzet tehát? Ha valakinek az elmebeli hibája olyan, hogy azt a vevőnek kifogásolnia kellene, és az eladó, bár tudja, mégsem közli, a vétel alapján felelős.
Ulpianus D. 21.1.1. 8-9.


Kérdezték, vajon az, akinek a nyelve le van vágva, egészségesnek minősül-e. Ez a kérdés felmerül Ofiliusnál is, nála lóval kapcsolatban. Azt mondja, az ilyent nem lehet egészségesnek tekinteni.
Ulpianus D. 21.1. 8.


Sabinus azt mondja, hogy a néma beteg: betegségnek kell ugyanis tekinteni, hogy nincs hangja. Hanem az, aki nehezen beszél, nem beteg, az sem, aki nem világosan beszél, aki viszont nem érthetően beszél, az mindenesetre beteg.
Ulpianus D. 21.1. 9.


Ofilius azt mondja, hogy ha a rabszolga egyik ujja le van vágva, vagy egyik tagjából valamit összemarcangoltak, ha meggyógyult is, de emiatt mégis kevésbé használható, nem számít egészségesnek. Azt olvasom, hogy Cato is írta: akinek kéz- vagy lábujját levágták, beteg, ami a fentebb írt megkülönböztetésnek megfelelően igaz is.
De ha valakinek kezén vagy lábán több ujja van, ha ezeknek száma semmit sem akadályoz, nem ok a hiba miatti visszavételre. Emiatt nem azt kell nézni, mennyi az ujjak száma, hanem azt, hogy a több vagy kevesebb ujjat lehet-e akadály nélkül használni.
A rövidlátóról kérdezték, vajon egészséges e: úgy vélem, ezt is vissza lehet a hiba miatt adni.
De a farkasvakságban szenvedő is betegnek számít, vagyis az olyan rabszolga, aki a hajnali és az alkonyati időben nem lát. Ezt a betegséget a görögök nüktalópának hívják. Némelyek homályos látásnak vélik azt, amikor a rabszolga a világosság felé fordulva, semmit sem lát. Kérdés az is, vajon a dadogó, a selypítő, a beszédhibás és az, aki lassú beszédű, a kajla, a befelé hajló lábú egészséges-e: úgy vélem, ezek egészségesek.
Ulpianus D. 21. 1. 10.


Akinek a foga hiányzik, nem beteg: az emberek nagy részének ugyanis hiányzik valamelyik foga, és emiatt még nem beteg. Különösen, mivel fogak nélkül születünk, és emiatt addig is nem kevésbé egészségesek vagyunk, amíg fogaink nőnek. Különben egyetlen öregember sem lenne egészséges.
Paulus D. 21. 1. 11.


Kérdezték arról a rabszolganőről, aki mindig halottakat hoz a világra, vajon beteg-e. Sabinus is azt mondja, hogyha az anyaméh hibájával függ össze, akkor beteg. Ha a rabszolganő teherbe esik, mindenki egyetért abban, hogy egészséges, mert a nő legnagyobb és különleges kötelessége, hogy teherbe essék és magzatát megóvja. A gyermekágyas nőt is egészségesnek kell tekinteni, ha semmi külső behatás nem történik, amely testét valamiféle betegséggel fenyegeti. Caelius azt mondja, Trebatius különbséget tett a meddő nő tekintetében; ha természettől fogva meddő, akkor egészségesbe ha testi hiba miatt, ellenkezőleg van.
Ulpianus D. 21. 1.14. pr.-3.



Egy rabszolgalány eladásáról készült szerződés

Sextus Quintilius Maximus és Sextus Quintilius Condianus consulsága évében, Iulius idusa előtti nyolcadik napon, Szidében...
Artemidórosz, Kaisziosz fia, alexandriai lakos, a piacon megvett Lucius Iulius Protoctetustól egy Szambatida nevű leányt, akit Athénaisznak is hívnak, vagy bármilyen más néven neveznek, phrügiai származású, tizenkét esztendős, háromszázötven ezüst denariusért. Szavatosságot és kezességet vállalt Hermeiosz Héphaiszta fia azért, hogy a lány a rendelkezéseknek megfelelően egészséges, senkivel kapcsolatban sem terheli bűncselekmény, nem szökevény és nem csavargó, szellemileg ép.
Ha pedig miatta részben vagy egészben pert indítanának a vevő ellen és elperelnék a lányt, akkor Artemidorosz Kaisziosz fia kérdésére Lucius Iulius Protoctetus becsületére ígérte, hogy felszólítás nélkül megfizeti a vételár kétszeresét. Egyben kijelentette, hogy megkapta a vételárat. Mindezért kezességet vállalt Hermeiosz Héphaiszta fia.
[Az eladó aláírása]: Lucius Iulius Protectetus eladtam a lányt háromszázötven denariusért, és kijelentem, hogy átvettem a vételárat, amint fentebb le van írva.
[A kezes aláírása]: Hermeiosz Héphaiszta fia kezességet vállalok a lány eladásáért, és szavatolom azt, ami fentebb le van írva.
FIRAIII. 133.


Ha az eladott bor megsavanyodik, vagy valami más hibája van, a kár a vevőé, mint akkor is, ha a bor kiömlik akár az edények összetörése miatt, akár más okból. De ha az eladó a veszély vállalására kötelezi magát, arra az időre, amelyre magát kötelezte, akkor azt viselnie kell. Ha az időt nem jelölte meg, addig tartozik a veszélyt vállalni, ameddig a bort megkóstolják, ugyanis ténylegesen akkor adta el, amikor megkóstolták. Vagy úgy állapodnak meg tehát, hogy meddig vállalja a borral kapcsolatos veszélyt, és addig viseli is; vagy nem állapodnak meg, és akkor a felelősségvállalás a bor megkóstolásáig tart. Ám ha a vevő a hordókat vagy az edényeket megjelölte is, de a bort még nem kóstolták meg, következetesen azt mondjuk, hogy a veszély az eladóé, hacsak a megállapodás más nem volt.
Ulpianus D. 18. 6. 1. pr.


Ha valaki bort adott el, és azt kötötte ki, hogy bizonyos időn belül meg kell kóstolni, azután pedig az eladón múlt, hogy nem kóstolták meg, vajon a megsavanyodás és a habosodás veszélyéért csak a múltra nézve kell az eladónak felelnie, vagy az időpont elmúltával is (hogyha esetleg tönkre ment, miután a kóstolásra kitűzött nap elmúlt, a felelősség az eladót terheli), vagy inkább a vétel felbomlott (mintha feltétellel adták volna el, vagyis azzal, ha a megkóstolás a kitűzött nap előtt sorra kerül)? És érdekes, mi a teendő; én pedig úgy vélem: ha ez homályos, azt kell mondani, a vétel fennmarad, a felelősség azonban az eladót terheli a megkóstolásra kitűzött nap után is, mivel a helyzetet maga idézte elő.
Ulpianus D. 18. 6. 4. pr.


Az eladónak szabad akár kiöntenie a bort, ha a mérésre időpontot tűzött, és a határnapig a mérés nem történt meg. De nem öntheti ki rögtön, hanem csak miután a vevővel tanúk előtt közölte, hogy vagy vigye azt el, vagy tudja meg, hogy a bort ki fogják önteni. Ha pedig, jóllehet kiönthetné, ezt mégsem teszi meg, dicséretet érdemel. Emiatt hordóbért is igényelhet, de csak ha érdekében volt, hogy üresek legyenek azok az edények, amelyekben a bor volt (vagy ha azokat a jövőre bérbe akarta adni), vagy ha azok helyett más hordókat kellett bérelnie. Előnyösebb pedig edényeket bérelni, és a bort nem odaadni, kivéve, ha a vevő megtérít annyit, amennyiért azokat bérli, vagy pedig a bort tisztességesen eladni, vagyis annyi gondot fordítani rá, amennyi a saját kára nélkül lehetséges, s így a vevőt minél kevesebb veszteség érje.
Ulpianus D. 18. 6.1. 3.


Egyesek úgy vélik, hogy ártalmas méregre vonatkozólag nem lehet adásvételt kötni, amint a bűnös ügyre szóló megbízás vagy társaság is érvénytelen. Ez a nézet helyesnek tekinthető olyankor, amikor semmi módon sem lehet más [178] anyag hozzátételével a mérget hasznossá tenni. Mást kell viszont mondani azokról a mérgekről, amelyek más anyagokkal elkeverve annyira elveszítik ártalmas természetüket, hogy belőlük ellenméreg vagy gyógyító orvosság készíthető.
Gaius D. 18.1. 35. 2.



Forrás: Diósdi György - A Római jog világa