logo

XVI December AD

A társaság

A magánkereskedelem és a magán kézműipar világában gyakori, hogy ketten vagy hárman társulnak gazdasági célból. Egyesítik anyagi erejüket a közös cél érdekében, a nyereség reményében. Máskor az egyik fél szakértelmét nyújtja, társai pedig tőkét adnak az üzleti vállalkozáshoz. Ezeket a szigorúan személyes jellegű szövetkezéseket nevezték a rómaiak társági szerződésnek.
A személyes jelleg természetesen nem úgy értendő, hogy a társak kötelesek maguk dolgozni, és nem használhatják fel rabszolgáik munkáját. Mivel a társaság a kölcsönös bizalomra épült, bármelyik társ kiválása vagy halála azt jelentette, hogy megszűnt a társaság. A jogi nehézségek - érthetően - rendszerint a hasznok és a kiadások elosztásából, a károk vállalásából adódtak. Az itt szereplő néhány szöveg a társasági szerződések mögött rejlő gazdasági valóságra is fényt vet.

Társasági szerződést szoktunk kötni vagy az egész vagyonra, vagy egyetlen ügyre, pl. a rabszolgák megvétele vagy eladása céljából. Nagy vitát váltott ki az: lehet-e olyan társaságot létrehozni, hogy valakit a haszon nagyobb része illessen, viszont a kárból kisebb rész terheljen. Quintus Mucius úgy vélte, hogy ez a társaság természetével nem egyeztethető össze.
Servius Sulpicius azonban, akinek a felfogása győzött, úgy vélte, hogy lehet ilyen módon is társaságot létrehozni, s mint mondotta, az úgy is létrejöhet, hogy valaki a kárból egyáltalán semmiféle részt ne viseljen, a haszonból azonban részesüljön, feltéve, hogy a munkája olyan értékes, hogy méltányos őt ilyen feltétellel a társaságba bevenni. Mert kétségtelen, hogy társaságot úgy is létre lehet hozni, hogy az egyik tag pénzt ad, s bár a másik nem ad, mégis a hasznot megosztják egymás között. Valakinek a munkája ugyanis gyakran pénzzel ér fel. Az is bizonyos, hogy ha a felek között nincs is megállapodás a haszon és a kár arányát illetően, a haszon és a kár egyenlő részekben lesz köztük közös.
Ha azonban az egyikre, pl. a haszonra nézve a részeket meghatározták, a kárra nézve azonban nem állapították meg, úgy arra nézve is, amit elmulasztottak meghatározni, a részek egyenlők lesznek. A társaság egészen addig áll fenn, amíg a tagoknak közös a szándéka; mihelyt azonban akár egyikük is felmondja a társaságot, az megszűnik. Természetesen, ha valaki azért mondja fel a társaságot, hogy valami éppen kínálkozó haszonra egyedül tegyen szert, pl. a tagok minden jelen és jövőbeli vagyonára kötött társaságnál a társam, mivel örökös lett, azért lép ki a társaságból, hogy az örökséget egymaga szerezze meg, kényszeríteni lehet a haszon felosztására.
Ellenben, ha más olyan haszonhoz jutott, amelynek megszerzésére nem törekedett, az csupán őt illeti. Kizárólag engem illet meg viszont mindaz, amit a társaság felmondását követően bármilyen módon szerzek. Megszűnik azonfelül a társaság valamelyik tag halálával is, mivel az, aki társaságra lép, meghatározott személyt választ magának.
Gaius Inst. 3.148-152.


Ha a társasági tagok egyike a társaság ügyeinek ellátása céljából, pl. azért, hogy árukat vásároljon, útra kel, csupán az adott üggyel kapcsolatos kiadásokat számíthatja fel a társaságnak. Jogosan fogja tehát felszámítani az útiköltséget, mind a fogadók, mind az istállók, valamint a málhásállatok és szekerek bérét, amelyek a saját utazásához, továbbá csomagjai és az áruk szállításához voltak szükségesek.
Ulpianus D. 17. 2. 52. 15.


Két bankár társult egymással, majd egyikük külön szerzett valamit, és abból hasznot húzott. Vitatták, hogy a haszonnak közösnek kell-e lennie. Severus császár Flavius Felixnek a következőképpen válaszolt leiratában: „Még ha főképp banktevékenységre utaltak is a felek, jogilag nem vitás, hogy az, amihez a társ nem bankári tevékenység során jutott hozzá, a társát nem illeti."
Ulpianus D. 17. 2. 52. 5.


...társulunk úgy, hogy neked három, nekem pedig egy lovam van, azzal a céllal, hogy lovamat magadhoz véve, eladsz egy négyesfogatot, és a vételár negyedét nekem fizeted. Nos, ha az eladás előtt lovam elpusztul, Celsus szerint a társaság megszűnik, és lovaid vételárának egy részét sem kell átadnod, mivel a társaság létrehozásának nem az a célja, hogy egy négyesfogatot tartsunk, hanem az, hogy eladjuk a lovakat. Ha viszont a megállapodás úgy szólt, hogy négyesfogatot tartunk és azt közösen használjuk, s neked három részed van, nekem pedig egy, úgy kétségkívül még most is társak vagyunk.
Ulpianus D. 17. 2. 58. pr.



Forrás: Diósdi György - A Római jog világa