logo

XV December AD

A stipulatio

A stipulatio a rómaiak mindenre használatos szerződéskötési módja volt. Ősi, eredetileg talán eskü jellegű kötelezettségválla- lást jelentett, amely élőszóval, kérdésfelelet formájában történt. Két szereplője volt: a hitelező, akivel szemben a kötelezettséget vállalták, és az adós, aki kötelezte magát. Más szerződéseknél is hitelezőnek nevezték a jogosultat és adósnak a kötelezettet.
Valójában a stipulatio a kötelezettségvállalás lehető legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja volt. A hitelező kérdezett: „ígéred-e, hogy adod Stichus nevű rabszolgádat?" Erre az adósnak egyetlen szóval kellett válaszolnia, mégpedig ugyanazzal az igével, amely a hitelező kérdésében szerepéit. Példánkban tehát a válasz: „ígérem." A stipulatio előnyei közé tartozott, hogy ez a tömör, szóbeli forma arra késztette a két szerződő felet, hogy egyértelműen és kevés szóval meghatározzák azt, amiben megállapodtak. így tisztázódott, hogy a sok előzetes alkudozás, tárgyalás, fecsegés után voltaképpen miben egyeztek meg. Idővel viszont a stipulatio hátrányává vált, hogy a szóban elhangzó ígéretet nehezen lehetett bizonyítani. Ezért szokásba jött, hogy írást is készítettek az elhangzottakról.
Minthogy a kérdés-felelet formát tetszés szerinti tartalommal lehetett megtölteni, a rómaiak mindenfajta kötelezettség vállalására alkalmazták a stipnlatiót. Ennek folytán a jogtudósoknak többnyire éppen a stipulatio taglalása szolgáltatott alkalmat a szerződés egyik-másik általános elvének kifejtésére. A stipulatio formájának tömörsége pedig méltó próbaköve volt a jogászi értelmezés művészetének. A szemelvények zöme ezt hivatott bemutatni.

A kötelezettséget szóbeli úton hozzuk létre kérdés és felelet útján, amikor megígértetjük (stipuláljuk), hogy nekünk valamit adjanak vagy tegyenek...
Régen ennél a következő szavak voltak szokásosak: Fogadod-e? Fogadom. - ígéred- e? ígérem. - Hitedre ígéred-e? Hitemre ígérem. - Kezeskedel-e? Kezeskedem. - Fogsz- e adni? Fogok adni. - Meg fogod-e tenni? Meg fogom tenni. Közömbös, hogy a stipulatiót latin, görög vagy valami más nyelven foglalták szavakba, mindkét szerződő fél érti. Az sem kell, hogy mind a ketten ugyanazt a nyelvet használják; elég ha a kérdésre egybehangzóan felelnek: sőt két görög latin nyelven is hozhat létre szerződést....
Inst. 3. 15. pr. és 1.


Ha az, aminek adását ígérjük, olyasmi, amit nem lehet tulajdonba adni, a stipulatio hiábavaló. így például, ha valaki szabad embert ígért, akit rabszolgának hitt, vagy halottat, akit élőnek hitt, vagy szent vagy vallási helyet, amelyet világi jellegűnek vélt.
Ugyanígy, ha valaki olyan dolgot ígér, ami természet szerint lehetetlen, mint például egy kentaurt, a stipulatio szintén hiábavaló. Ugyanígy hiábavaló a stipulatio, ha valaki egy kötelezettséget olyan feltétel mellett vállal, ami lehetetlen, mint például az, hogy ujj ával megérinti az eget.
Gai. Inst. 3. 97-98.


Ilyen stipulatio esetén: „ha a hónap első napján Stichus rabszolgát nem adod, ígéred-e, hogy adsz tíz pénzt?" a rabszolga meghalván, azt kérdezték, vajon mindjárt, még a hó elseje előtt lehet-e pereim. Sabinus és Proculus úgy vélik, hogy a felperesnek meg kell várnia a kitűzött napot, és ez a helyesebb nézet. Ugyanis az egész kötelezettség" feltételhez és időhöz van rögzítve, és jóllehet a feltétel bekövetkezését már kizártnak lehet tekinteni, a kitűzött határidő még nem járt le. De az ellen, aki így tett ígéretet: „ha a hónap első napjáig az eget nem érinti meg", a keresetet nyomban meg lehet indítani. Ezt Marcellus is helyesnek tartja.
Paulus D. 45.1. 8.


Ha azt, amit aranynak gondoltam, bár réz volt, nekem ígérted, ezzel a rézzel tartozol nekem, mivel a tárgyra nézve megegyeztünk. De rosszhiszeműség címén perellek téged, ha engem, tudatosan becsaptál.
Paulus D. 45. 1. 22.


Ha nekem valaki így kötelezte el magát: „ígéred-e, hogy adsz nekem tízet vagy ötöt", öt jár. Ha pedig így: „ígéred-e, hogy január vagy február első napján adsz?" úgy kell venni, mintha február elsejére vállalta volna a kötelezettséget.
Pomponius D. 45. 1. 12.


Az a szabály, hogy ennek a stipulatiónak az alapján; „Ha Lucius Titius május elseje előtt nem jön Itáliába, ígéred-e, hogy tízet adsz?" Semmit sem lehet követelni azelőtt, hogy kiderült, vajon Titius Itáliába azelőtt nem jött, és nem is jöhetett; akár életében, akár halála miatt esett így.
Pomponius D. 45. 1. 10.


Azzal szemben nyilván nincs kétség, aki „január elsejére" kötelezi magát, ha hozzáteszi az "első"-t vagy "legközelebbi"-t. De ha meg is mondja azt, hogy a „második"-on vagy "harmadik"-on, vagy más valamelyiken, a kérdés hasonlóképpen meg van oldva. Ha pedig nem teszi hozzá, hogy melyik januárban, a körülmények alapján lehet levezetni, vajon mit gondolt, azaz mi volt a szerződők szándéka (mert mindenesetre ahhoz igazodunk, ami a szándékuk volt), és azt fogadjuk el.
Ha pedig nem derül ki, azt kell mondani, amit Sabinus, hogy az első január kezdő napját kell figyelembe venni. Különösen, ha valaki kötelezettségvállalásához igazodásképpen a hónapok első napját adja meg. Én is úgy vélem, hogy a következő hónapok első napját beszélték meg.
Ulpianus D. 45.1. 41. pr.


Ilyenféle stipulatiót szerkesztettek: „Ha Titius consul lesz, ígéred-e, hogy attól a naptól fogva minden egyes évben tízet adsz?" Három év múlva a feltétel teljesült. Nem indokolatlanul kétség merült fel, vajon ettől az időtől kezdve lehet-e perelni. A válasz ez: a stipulatio úgy érvényes, hogy az azokra az évekre vonatkozó szolgáltatást is, amelyek a feltétel bekövetkezte előtt elteltek, erre az időre halasztottnak kell tekinteni, úgy hogy a döntés a következő: attól fogva, hogy Titius consullá lett, minden egyes évben, de visszamenőleg az elmúlt időre is szolgáltatni kell tízet-tízet.
Africanus D. 45.1. 64.

Olykor a feltételhez nem kötött stipulatio már a dolog természeténél fogva haladékot foglal magában, mint amikor olyan (rabszolgagyermeket) ígérnek, aki még az anyaméhben van, vagy jövőbeli gyümölcsöket, vagy ház építésére kötelezik magukat.
A perelési jog ugyanis attól az időtől kezdődik, amikor a kötelezettséget a dolog természete szerint teljesítem lehet. így, ha valaki arra kötelezte magát, hogy Carthagóban ad valamit, amikor Rómában van, abban hallgatólag bennfoglalta tik az az idő, amennyi idő alatt [163] Carthagóba lehet jutni. Ugyanígy, ha valaki a felszabadított rabszolgától bizonyos munkák végzését kötötte ki, az nem válik előbb perelhetővé, mint amikor kijelöli a munkát, s a felszabadított el nem végzi.
Paulus D. 45.1. 73. pr.


Kérdezem, vajon erkölcstelennek tartod-e a következő stipulatiót: Az apa vér szerinti fiát, akit Titius örökbe fogadott, örökössé nevezte ki arra az esetre, ha az apai hatalom alól szabadul. Az örökbe fogadó apa nem akarta őt a hatalma alól elbocsátani másként, csak ha neki bizonyos összeget ad, s így a fiú stipulatióval kötelezettséget is vállalt erre, ha szabaddá teszi. Az örökbe fogadó apa hatalma alól megszabadulván, az örökös fiú elfogadta a hagyatékot. Az örökbe fogadó apa ezután az előbb említett stipulatio alapján követelte az ígért összeget. [A jogtudós] ezt válaszolta: a kötelezettségvállalás okát nem tartom erkölcstelennek, másként ugyanis a fiú az örökbefogadó hatalma alól nem szabadulhatott volna. Nem lehet jogtalannak tekinteni a stipulatio okát, ha az örökbe fogadó apa valamit akar magának azért, hogy a fia a hatalom alól felszabaduljon.
Iavolenus D. 45.1.107.


„ígéred, hogy ezen a helyen két éven belül bérházat építesz?" A két év eltelte előtt a stipulatiót nem szegték meg még akkor sem, ha az arra kötelezett nem építkezett, és csak annyi van hátra az időből, amennyi alatt az épületet nem lehet felépíteni. Az elvállalt kötelezettség, amelynek kezdettől fogva megszabott határideje volt, ugyanis későbbi tény miatt nem változik.
Papinianus D. 45. 1. 124.


Titia, akinek mástól fia volt, Gaius Seiusszal házasságra lépett, akinek lánya volt. A házasságkötéskor megállapodtak, hogy Gaius Seius lányát Titia fiával eljegyzi, és erről okiratot készítettek, s kötbért is kötöttek ki arra az esetre, ha valaki közülük a házasságot megakadályozná. Azután Gaius Seius Titia férjeként halt meg, a lánya pedig nem akart házasságot kötni. Kérdés, vajon Gaius Seius örökösei a stipulatio alapján kötelesek-e helyt állani. Azt feleltem, hogy a stipulatio alapján, az elmondottak szerint, mivel az ellentétben áll az erkölcsi felfogással, a felperessel szemben a rossz szándék kifogását lehet felvetni, mivel akár már létrejött, akár jövőbeli házasságokra vonatkozó kötelezettséget kötbérrel megerősíteni tisztességtelennek minősül.
Paulus D. 45. 1. 134. pr.


Ha arra vállalkoztak, hogy Ephesosban adnak valamit, ebben bizonyos idő is benne van. A kérdés az, miként kell ezt az időt számítani. Az a leghelyesebb, ha az egész ügyet a bíró, azaz egy tisztességes ember döntésére bízzuk, aki megbecsüli, hogy mennyi idő alatt tudja egy gondos ember teljesíteni azt, amit ígért. így az, aki az Ephesosban való teljesítést ígérte, ne legyen kénytelen útlevéllel éjjel-nappal ítéletidőben is folytatni az utat, de olyan kényelmesen se utazzék, hogy megrovásnak tegye ki magát, hanem az időjáráshoz, korához, neméhez, egészségi állapotához mérten ésszerűen, hogy idejében, azaz annyi idő alatt érkezzék meg, amennyi alatt a hasonló társadalmi állású emberek többnyire odaérkeznek.
Ezt végrehajtván, ha Rómában marad is, és a pénzt Ephesosban nem tudja adni, nem kevésbé helyesen lépnek fel ellene, vagy azért, mert rajta múlt, hogy Ephesosban megadja a pénzt, vagy mert mindenütt lehet teljesítenie. Amit ugyanis határidőre kell teljesíteni, azt teljesíteni előbb is lehet, annak ellenére, hogy nem lehet követelni. Hogyha valaki a menetidő gyorsításával vagy szerencsés hajózási viszonyok következtében előbb érkezik meg Ephesosba, azonnal köteles teljesíteni, mert abban, ami időben és ténylegesen véget ért, már semmiféle magyarázkodásnak nincs helye.
Venuleius D. 45. 1. 137. 2.


Forrás: Diósdi György - A Római jog világa