logo

XV December AD

A letét

Rómában ugyanúgy előfordult, mint napjainkban, hogy valaki elutazván megkérte ismerősét, őrizze meg értékes holmiját, vagy gondozza távollétében a háziállatait. Ebből a szokásból fejlődött ki a letéti szerződés. Minthogy a rómaiaknál ez a szerződés rendszerint jó barátok között jött létre, a megőrzésért nem járt fizetség, csupán a költségek megtérítését lehetett igényelni. A pénzletéttel viszont már akkoriban is hivatásos emberek, a bankárok foglalkoztak, és a letét után kamatot fizettek, akárcsak a modern bankok.
A letét az, amit valakinek megőrzésre adnak át. Az elnevezés egyrészt a „teszik", azaz átadják igéből ered, másrészt a „le" igekötő gazdagítja a szó jelentését, így is figyelmeztetve arra, hogy a dolog megőrzése teljesen a letéteményes becsületességére van bízva.
Ulpianus D. 16. 3. 1. pr.


Az esetben, ha valaki rabszolgáját őrzés céljából történetesen szárazmalomba adta, ott viszont őrzési díjat számítottak fel, úgy vélem, bérbeadóként lehet a szárazmalom tulajdonosát perelni. Ha viszont én a rabszolga szárazmalomban végzett munkájáért bért kaptam, akkor bérbeadóként perelhetek, hiszen, ha a rabszolga munkája őrizete költségeit kiegyenlíti, akkor mintegy a bérlet egy faja áll fenn. Ámde mivel pénzt nem fizettek, az előírt szavak keresetét lehet indítani. Ha csupán élelmezték a rabszolgát, és a munkájáról nem állapodtak meg, akkor letét címén lehet perelni.
Ulpianus D. 16. 3. 1. 9.


Quintus Caecilius Candidus a következő szövegű levelet írta Paccius Rogatianusnak: „Caelius Candidus Rogatianusának üdvözletét küldi. E levél útján hozom szíves tudomásodra, hogy azt a 25 aranyat, amelyről úgy rendelkeztél, hogy nálam maradjon, üzleti könyveimben javadra [192] írtam, mindjárt gondoskodva arról is, hogy az összeg ne maradjon haszon nélkül, tehát hogy kamatozzék neked." Felvetődik a kérdés, hogy e levél alapján követelhető-e a kamat. A válaszom csak az lehet, hogy a jóhiszeműségen alapuló eljárás szerint jár a kamat, akár kiadta kamatra a pénzt, akár saját céljaira használta fel.
Scaevola D. 16. 3. 28.


A szerződéseknél megkívánt jóhiszeműség a legnagyobb méltányosságot igényli; de pusztán a ius gentium alapján bíráljuk-e el, vagy pedig a ius civile és a praetori jog figyelembevételével is? Példának okáért abban az esetben, ha egy főbenjáró bűnös letétbe helyezett nálad 100-at, majd deportálták, és vagyonát elkobozták, vajon neki kell-e a pénzt visszajuttatni, avagy az állam javára kell befizetni? Ha csupán a ius gentiumot és a természetjogot vesszük figyelembe, akkor annak kell visszaadni az összeget, aki adta. Ha azonban a ius civilét és a jogrendet tekintjük, akkor az állam javára juttatandó, mert a gonosztevőnek - éppen azért, hogy gonosztetteinek következményei mások elrettentését is szolgálják - nyomorral is kell vezekelnie.
Tryphoninus D. 16. 3. 31. pr.


Ha egy vitás dolog letéteményese a rábízott rabszolgát - akit azért bíztak rá, mert ügyében vizsgálat folyik, és ezért megkötözték, illetve kínpadra vonták - irgalomból elereszti, akkor véleményem szerint szinte már csalárdul járt el, mivel tudta, hogy eljárás folyik ellene. Nem megfelelő alkalommal gyakorolt irgalmat, ugyanis lehetősége lett volna elhárítani magától e feladatot, nem pedig csalárdul eljárnia.
Ulpianus D. 16. 3. 7. pr.


Publia Maevia férjéhez utaztában Gaia Seiának a következő szavak kíséretében adott át egy ruhákkal és azok felszerelésével megrakott lezárt ládát: „Juttasd vissza nekem, ha teljesen egészségesen hazatérek, ha viszont valami történik velem, akkor korábbi férjemtől született fiam kapja meg." Mivel meghalt, bizonytalan, hogy az átadott dolgot a fiának avagy férjének kell-e kiadni. Paulus véleménye az, hogy a fiúnak kell kiadni.
Paulus D. 16. 3. 26. pr.


Forrás: Diósdi György - A Római jog világa