logo

XXII Aprilis AD

Kik és milyen okokból nem szabadíthatnak fel rabszolgát

Azonban nem mindenkinek, aki éppen akar, van joga felszabadítani. Mert aki hitelezői kijátszására manumittál, annak ténye semmis, mert a lex Aelia Sentia megakadályozza a felszabadulást. Szabad azonban a fizetésképtelen tulajdonosnak is szolgáját, felszabadítva őt, végrendeletében örökösévé tenni, hogy ez szabad, s neki egyedüli és szükségképpeni örököse legyen, föltéve, hogy azon végrendelet alapján más örökös nincs, akár mert ilyen nem is volt megnevezve, akár, mivel az, aki meg van nevezve, valamely oknál fogva nem lett örökös. Ezt ugyanazon lex Aelia Sentia rendelte, még pedig helyesen, mert gondoskodni kellett arról, hogy vagyontalan emberek, akiknek más úgy sem lenne örökösévé, legalább szolgájukat tehessék szükségképpeni örökösükké, hogy ez tegyen eleget a hitelezőknek, vagy ha ezt nem tenné, a szolga neve alatt adják el a hitelezők az örökséget, nehogy az elhunytat valami gyalázat érje.
Ugyanez a szabály akkor is, ha a rabszolgát felszabadítás nélkül teszik örökössé.
Ezt a mi egyik constitutiónk nemcsak a fizetésképtelen tulajdonos esetében, de - új emberiességi szempontokat követve - általában elrendeli, hogy t. i. már az örökösül való írásbeli kinevezés tényéből folyólag megillesse a rabszolgát a szabadság is; nem valószínű ugyanis, hogy a végrendelkező azt, kit örököséül nevezett meg, bár elmulasztotta is szabadsággal megajándékozni, rabszolgasorban akarta volna tartani és így azt akarta volna, hogy senki se legyen örököse.

A szabadon bocsátás pedig akkor történik a hitelezők kijátszására, ha a felszabadító vagy már a szabadonbocsátás idejében nem fizetésképes, vagy pedig éppen a felszabadítások következtében válik fizetésképtelenné. Mindazáltal uralkodóvá vált az a felfogás, hogy a szabadság beálltának nem lesz semmi akadálya, ha a szabadon bocsátót nem vezette csalási szándék, habár vagyona a hitelezők kielégítésére elégtelen is; gyakran ugyanis az emberek többre becsülik saját vagyonukat, mint amennyit az tényleg kitesz.
Tehát csak abban az esetben semmis az adott szabadság, midőn a hitelezők kijátszásának mindkét eleme: a szabadon bocsátó rosszhiszeműsége és a hátramaradó vagyon elégtelenségének ténye fennforog.

Ugyanezen lex Aelia Sentia szerint a húszévesnél fiatalabb dominus másként nem bocsáthat szabadon, csak vindicta útján, miután a tanács előtt igazolta a felszabadítás jogos okát. Jogos okok a szabadon bocsátásra a következők: ha például valaki természetes atyját vagy anyját, fiát vagy leányát, fiú- vagy leánytestvérét, tanítóját, dajkáját, nevelt fiát vagy leányát, vagy tejtestvérét bocsátja szabadon, hasonlóképpen rabszolgáját azért, hogy ügyvivője legyen, vagy szolgálóleányát, hogy elvegye feleségül - ez esetben azonban hat hónapon belül legyen meg a házasságkötés, ha valami jogos ok meg nem gátolja.
Akit azért bocsátanak szabadon, hogy ügyvivő legyen, az a szabadon bocsátáskor nem lehet tizenhét évesnél fiatalabb. Ha egyszer a jogos ok be van igazolva, akár igaz az, s akár hamis, később nem lehet hatálytalanítani.
Midőn tehát a lex Aelia Sentia a szabadonbocsátásra nézve bizonyos módozatot állapított meg a húszévesnél fiatalabb tulajdonosok számára, előfordult, hogy az, ki tizennégy éves már elmúlt, ámbár végrendeletet tehetett, abban örököst is nevezhetett és hagyományokat rendelhetett, mégis, ha húszévesnél fiatalabb volt, rabszolgájának szabadságot nem adhatott.

Ezt nem lehetett tűrni; azt nevezetesen, hogy az, ki minden vagyonával végrendeletében szabadon rendelkezik, csak rabszolgájának ne adhassa meg a szabadságot. Ezért mi úgy, mint más vagyonára, a rabszolgákra nézve is megadtuk neki a végrendeletben való tetszés szerinti rendelkezés jogát, hogy ezeknek a szabadságot is megadhassa.
Mivel azonban a szabadság felbecsülhetetlen értékű dolog és a régiek éppen ezért tiltották, hogy húszévesnél fiatalabb tulajdonos rabszolgáját felszabadíthassa: ezért mi mintegy középutat választva, csak akkor engedjük meg a húszévesnél fiatalabbnak, hogy szolgáját végrendeletében felszabadítsa, ha tizenhetedik életévét már betöltötte és a tizennyolcadikba lépett. Ha ugyanis a régiek az ilyen korban levőnek azt is megengedték, hogy mások nevében perben is állhassanak, mért ne ismernők el ítélőképességük megszilárdulását abban a tekintetben, hogy rabszolgáiknak is megadhassák a szabadságot.



Forrás:
Justinianus császár institutiói négy könyvben
Fordító: Mészöly Gedeon
Az 1939-es mű reprintje.