logo

XXII Aprilis AD

A rabszolgaszökések törvényi szabályozása

Aki szökött rabszolgát rejteget, tolvajnak minősül. A senatus pénzbüntetés terhe mellett megtiltotta, hogy szökött rabszolgát tanyára befogadjanak, illetve valamely földbirtokos majorosa vagy intézője ilyennek menedéket adjon.
Akik viszont húsz napon belül akár gazdájuknak szolgáltatják vissza a szökevényeket, akár hatóságnak adják át őket, visszamenő hatállyal fölmentést nyernek. Ugyanez a senatusi rendelkezés azonban a jövőben is büntetlenséget biztosít az olyan személynek, aki a földjén szökevényt fogva, a kiszabott határidőn belül kiszolgáltatja azt gazdájának vagy a hatóságnak.

A rendelet katonának vagy magának a birtokosnak jogot ad arra, hogy szökött rabszolga után kutatva senatori, illetve magánbirtokra beléphessen (a Fabius-törvény is megadta már ezt a jogot, és a Modestus consulsága alatt hozott senatusi rendelet is); mégpedig úgy, hogy a szökevények felkutatására vállalkozó személyeknek igazolványt biztosít, hogy a hatóságok előtt igazolhassák magukat, e hatóságokat pedig száz solidusig terjedő bírsággal sújtja, hogyha a magát igazoló személyt nyomozó munkájában nem segítik. De ugyanezt a bírságot fizeti az is, aki a maga birtokán akadályt gördít a nyomozás elé.

Az isteni Marcus Aurelius és Commodus császári körlevélben rendelte el, hogy a helytartók, hatóságok és a helyőrségi katonaság a szökevény rabszolgát kereső gazdának segíteni, a megtalált rabszolgát neki kiszolgáltatni kötelesek, azokat pedig, akiknél a szökevény rejtőzködött, ha bűnösnek bizonyulnak, meg kell büntetni.
- Minden olyan személy, aki szökött rabszolgát fogott, köteles azt a hatóságnak átadni. A hatósági közegeket pedig, nagyon helyesen, arra figyelmeztetik, hogy szoros őrizetben tartsák őket, nehogy megszökjenek.
- Mindenki köteles a szökött rabszolgát, illetőleg kóbor személyt elfogni. Labeo ellenben a rendelkezéshez írt megjegyzéseinek első fejezetében arra figyelmeztet, hogy szökött rabnő gyermeke nem tekinthető szökevénynek.
- Hatóságnak átadottként minősül az olyan szökevény is, akit városi hivatalnak vagy hivatalos személynek adtak át.
– A „szoros őrizet” megengedi az illető megbilincselését is.

Ha a szökött rabszolga beáll gladiatornak, a magára vállalt nagy életveszély akkor sem szünteti meg urának joghatóságát. Az isteni Pius ugyanis úgy rendelkezett, hogy az ilyet minden körülmények között vissza kell szolgáltatni az urának, akár megküzdött már a vadállatokkal, akár még küzdelem előtt áll, minthogy idővel előfordulhat, hogy sikkasztást vagy egyéb, súlyosabb bűntényt elkövető személyek is gladiatornak állnak, hogy elkerüljék a vizsgálatot vagy az igazságszolgáltatást. Tehát vissza kell őket adni gazdájuknak.

Olyan rabszolgát, akit a szökevények felkutatásával megbízott hatósági személy (fugitivarius) fogott el, korábbi gazdája beleegyezése nélkül tíz éven belül tilos szabadon bocsátani. A senatus intézkedése ellenére szökésben vétkes rabszolgát sem vásárolni, sem eladni nem szabad; ellenkező esetben mindkét fél büntetése ötven-ötvenezer sestertius.
A révkapitányok és helyőrségi katonák az elfogott szökevényeket az előírás szerint tartják őrizetben. Vidéki városok (municipiumok) hatóságai az elfogott szökevényeket az előírás szerint a provincia elöljárójának, illetőleg a proconsulnak hivatalába küldik át.
A császári birtokokon szabad szökevények után nyomozni, s azokat ott elfogni. Azokat a szökevényeket, akiket gazdájuk nem ismer fel, a rendőr-főfelügyelőség bocsátja áruba. Ha az eladást követő három éven belül a szökevényt volt gazdája felismeri, a vevő a császári kincstártól visszakaphatja a vételárat.



Forrás:
Digesta 11, 4, 1-7; 11, 5.
Paulus: Sent. 1.6.1-7.