logo

XXII Aprilis AD

A rabszolga felszabadítás törvényi szabályozása

Ha viszont a rabszolga semmiféle ilyen gazságot nem követett el, azt mondjuk róla, hogy felszabadítása esetén akár római polgár, akár latin jogú lesz. Mert akinek a személyével kapcsolatban az a három [tényező] együtt jelentkezik, hogy idősebb harminc évnél és az ura kviritár tulajdonából (ex iure Quiritium domíni) és jogszerű, törvény szerinti felszabadítással (iusta ac legitima manumissio) – vagyis pálcával (víndicta) vagy vagyonjegyzékbe vétellel (censu), vagy végrendelettel (testamento) – szabadítják fel, az római polgárrá válik; ha viszont valami ezek közül hiányzik, latin jogú lesz.

A rabszolga életkoráról szóló követelményt a lex Aelia Sentia vezette be. Ez a törvény ugyanis úgy rendelkezett, hogy a harminc évnél fiatalabb rabszolgák felszabadításuk esetén csak akkor lehessenek római polgárrá, ha pálcával, tanács (consilíum) előtt, a felszabadítás jogos okának (iusta causa manumissionis) bizonyításával szabadítják fel őket.
A felszabadítás oka pedig akkor jogos, ha valaki fiát, ill. leányát, vagy természetes fivérét, ill. nővérét, vagy tanítványát, vagy tanítóját, vagy ügyvivőnek kinevezendő rabszolgáját, vagy feleségéül kiszemelt rabszolganőjét bocsátja szabadon a tanács előtt. {VII. A tanács igénybevételéről}

A tanácsot Róma városában öt senator és öt serdült lovag alkotja, a tartományokban pedig húsz római polgár recuperator. Ez utóbbi [esetben a felszabadítás] a [városi] tanácsülés (conventus) utolsó napján zajlik le, Rómában azonban a felszabadítások meghatározott napokon történnek a tanács előtt.
A harminc évnél idősebb rabszolgákat ezzel szemben bármikor fel lehet szabadítani, sőt ilyen felszabadításra útközben is sor kerülhet, vagy amikor a praetor vagy a proconsul a fürdőbe vagy a színházba megy.

Ezenkívül a harminc évnél fiatalabb felszabadított rabszolga római polgárrá válhatik, ha egy olyan úr, akinek nem volt tartozása (qui solvendo non erat), végrendeletileg szabadítja föl és örökösévé teszi...

Azok pedig, akik „dediticiusnak minősülnek”, semmiképpen nem szerezhetnek [ti. tulajdont] végrendelet alapján, akárcsak bármely peregrinus; sőt ők maguk sem tehetnek végrendeletet, legalábbis a [jogtudósok] többségi álláspont[ja] szerint.

A legrosszabb tehát azoknak a szabadsága, akik „dediticiusnak minősülnek”, [és] semmilyen törvény vagy senatusi határozat, vagy császári rendelet nem ad nekik lehetőséget a római polgárjog megszerzésére.
Sőt Róma városában vagy a Róma városától számított százmérföldes körön belül nem tartózkodhatnak, ha pedig mégis megtennék, őket magukat s tulajdonukat el kell árverezni azzal a feltétellel, hogy ne szolgáljanak s ne is bocsáttassanak szabadon Róma városában vagy a Róma városától számított százmérföldes körön belül, és ha szabadon bocsátanák őket, a római nép rabszolgái lesznek. Így rendeli mindezt a lex Aelia Sentia.

A latin jogúak (Latini) a római polgárjogot számos módon szerezhetik meg. Rögtön a lex Aelia Sentia alapján ugyanis a harminc évnél fiatalabb felszabadított és latinná lett [volt rabszolgák], amennyiben feleségül vesznek valakit vagy a római polgárok (cives Romanae), vagy a coloniai latin jogúak (Latinae coloniariae) közül, vagy az olyan állapotúak közül, amilyenek ők maguk is, és ezt nem kevesebb, mint hét serdült római polgár tanú jelenlétében tanúsítják, és fiúgyermeket nemzenek, amikor ez a fiúgyermek betölti első életévét, ez a törvény megadja nekik a lehetőséget arra, hogy a praetor vagy a tartományokban a tartomány helytartója (praeses provinciae) elé járuljanak, és bizonyítsák, hogy a lex Aelia Sentia alapján feleségül vettek valakit és attól egyéves fiúgyermekük van: ha tehát az, aki előtt az ok bizonyítása lezajlott, kihirdeti, hogy mindez így van, akkor maga a latin jogú és a felesége, amennyiben maga is ugyanilyen állapotú, és a fia, amennyiben maga is ugyanilyen állapotú, római polgárokká válnak.

A fiú személyével kapcsolatban pedig azért tettük hozzá, hogy „amennyiben maga is ugyanilyen állapotú”, mert ha a latin jogú felesége római polgár, az, aki őtőle születik, egy új senatusi határozat alapján, amelyet az isteni Hadrianus kezdeményezett, római polgárnak születik.
A római polgárjog megszerzésének e jogát pedig jóllehet a lex Aelia Sentia alapján egyedül a harminc évnél fiatalabb felszabadított és latin jogúvá lett [rabszolgák] élvezhették, azt később egy senatusi határozat, amelyet Pegasus és Pusio consulsága idején fogadtak el, a harminc évnél idősebb felszabadított, latin jogúvá lett [volt rabszolgáknak] is megadta.

Egyébként ha a latin jogú meghalna, mielőtt fia okát [ti. a polgárjogszerzés lehetőségének jogos voltát] bizonyíthatta volna, az anya is bizonyíthatja ezt az okot, és így maga is római polgárrá lesz, ha latin jogú lett volna - - - [jóllehet] a fiú maga római polgár, mivel római polgár anyától született, mégis bizonyítania kell az okot, hogy apjának suus herese lehessen. Amit pedig az egyéves fiúgyermekről mondtunk, ugyanazt értjük az egyéves leánygyermekről is.
Ezenkívül a lex Visellia alapján mind a harminc évnél fiatalabb, mind az ennél idősebb felszabadított és latin jogúvá lett [volt rabszolgák] megszerzik a ius Quiritiumot, vagyis római polgárokká válnak, ha Rómában hat évet szolgálnak az éjjeliőr-, ill. tűzoltóegységekben (inter vigiles). Később valószínűleg született egy senatusi határozat, amely megadta nekik a római polgárjogot [akkor is], ha a háromévnyi szolgálatot kitöltötték.

A latin jogúak az isteni Claudius rendelete (edictum) alapján megszerzik a ius Quiritiumot, ha olyan tengeri hajót építenek, amely legalább tízezer modiusnyi gabonát képes befogadni, és ez a hajó, vagy amelyik ennek a helyébe kerül, hat évig gabonát szállít Rómába.

Nem végezhet azonban felszabadítást bárki, aki csak akar. Az ugyanis, aki hitelezői megkárosítása céljából (in fraudem creditorum) vagy patronusa megkárosítása céljából végez felszabadítást, érvénytelenül jár el, mivel a lex Aelia Sentia megakadályozza a szabadság ily módon történő megszerzését.
Ugyanezen törvény alapján a harminc évnél fiatalabb úr csak úgy végezhet felszabadítást, ha pálcával [teszi] és a felszabadítás jogos okát a tanács előtt bizonyítja. A felszabadítás jogos oka pedig az, ha valaki apját vagy anyját, tanítóját vagy tejtestvérét szabadítja föl. De azok az okok is felhozhatók ebben az esetben, amelyről most szólunk, amelyeket fentebb a harminc évnél fiatalabb rabszolga kapcsán kifejtettünk. És viszont: azok az okok, amelyeket a húsz évnél fiatalabb úr esetében felhoztunk, alkalmazhatók a harminc évnél fiatalabb rabszolga esetében is.

Mivel tehát a lex Aelia Sentia a felszabadításokban bizonyos határt szabott a húsz évnél fiatalabb urak számára, úgy áll a dolog, hogy aki tizennegyedik életévét betöltötte, jóllehet tehet végrendeletet és abban örököst nevezhet s hagyományt hagyhat hátra, mégis ha még húsz évnél fiatalabb, nem adhat szabadságot rabszolgájának.
De ha csak latin jogúvá akarja tenni [a felszabadítandó rabszolgát] a húsz évnél fiatalabb úr, mégis ugyanúgy bizonyítania kell az okot a tanács előtt, és csak ezután szabadíthatja fel [a rabszolgát] a barátai között (inter amicos).



Gaius: Institutionum commentarii quattuor V.16-17; VI.18-19; VII.20-27; 28-41.