logo

XX Aprilis AD

Bevezetés (Könyvelési szokások)

A római szerződésekről

A római szerződésekkel foglalkozó forrásokat tanulmányozva azt tapasztaljuk, hogy az írásbeli szerződések gyakorlati életben betöltött szerepe korántsem olyan egyértelmű és egyszerű, mint azt megnevezése mutatja. Mivel a rómaiak a stipulatiót, a kölcsönt és még sok egyéb jogügyletet írásba foglaltak egy esetleges perben való könnyebb bizonyítás érdekében, ezek elhatárolása a valódi írásbeli szerződésektől meglehetősen bonyolult feladat.
Az írásbeli szerződések vizsgálatakor a legnagyobb problémát az okozta, hogy nagyon kevés eredeti, korabeli forrás áll rendelkezésünkre. ROBY római magánjoggal foglalkozó művében arra hívja fel az olvasó figyelmét, hogy egészen Gaius Institúcióiig, néhány kivételtől eltekintve nem voltak hivatalos beszámolók, források az írásbeli szerződésekről.

A korai kutatások folyamán kiderült továbbá az is, hogy az írásbeli szerződések kérdését nem lehetséges izoláltan vizsgálni, csakis a római könyvvitellel együtt, azzal összhangban kutatva, ugyanis az írásbeli szerződéseket a főkönyvek (ún. codexék) által hozták létre.
Ahhoz, hogy kiderítsük, az írásbeli szerződések mely formái jöttek létre a codex segítségével, azt tűnik szükségesnek, hogy az írásbeli szerződések átfogó vizsgálata mellett a római könyvvitelről is rövid bemutatást adjunk, így az is kiderül, hogy maga a codex milyen szerepet töltött be a könyvelési folyamatban ill., a kötelemkeletkeztetésben. Ezen kérdések nyomában indultam el, amikor egy olyan területét választottam a római kötelmi jognak, mely már a maga korában is sok vitás kérdést hordozott.

Itt emelném ki, hogy a forrásanyagok csak közvetett támpontul szolgáltak, a szerzők gyakran egymásnak ellentmondó magyarázatokat adnak, így a segítségükkel levont következtetések csak a feltételezések keretei között mozoghatnak, és az írásbeli szerződések alkalmazásával kapcsolatos kérdések többsége máig tisztázatlan maradt.


Formalizmus és írásbeliség romában

A római konzervatív gondolkodáshoz híven az ősi ügyletek az áruforgalom kiszélesedésével ugyan megmaradtak, de a principátus idejére gyakorlati jelentőségük már alig volt, új formálügyletek nem jöttek létre, és a különböző rituálék végrehajtása helyett elegendő volt a jogügylet puszta okiratba foglalása.
Rómában az írásbeliség minden korszakban viszonylag szerény szerepet játszott, főleg, ha a virágzó görög okirati világgal hasonlítjuk össze. Részben a széles körű analfabétizmussal is magyarázható, hogy az írásbeli formák nem nyertek átfogó jelentőséget.
A hellenikus kultúra Rómára gyakorolt hatásának egyik legjelentősebb eredménye a fokozódó íráshasználat volt, bár a görögök fejlettségi fokát nem tudta elérni. Ennek ellenére BEIGEL, egy század eleji művében határozottan állítja, hogy „a Föld egy ókori népe sem viseltetett olyan szenvedéllyel a jogügyletek írásba foglalása iránt, mint a rómaiak” és egyenesen „született levéltárosoknak” nevezi őket, akik nagy komolysággal és hozzáértéssel gyűjtöttek össze minden fontos írást.
A források egybehangzó véleménye szerint az írásbeli szerződések is görög mintára alakultak ki. Itt jelenik meg az elsőként, hogy az ügyelet érvényességéhez elengedhetetlen az okirat, ami már konstitutív jellegű, elsődleges célja a kötelemalapítás, és csak másodlagosan jelenik meg bizonyító ereje. Minden más ügyletnél (mint például a kölcsön írásba foglalásánál) az okirat csak a bizonyítást biztosítja (instrumentum), az ügylet érvényességénél nem lényeges, a szerződő felekre van bízva, hogy készítenek-e a kölcsönről írást vagy nem, a kötelem az okirat hiányában is létrejön a pénz leszámolásával. Ezen okiratok bizonyító erejét a bíró a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve alapján ítélte meg.


Forrás: Babják Ildikó - Könyvelési szokások és a litterál-szerződések kapcsolata a Római köztársaság korában