logo

XX Aprilis AD

A tulajdon és az öröklés.

Ha valaki azt firtatná, hogy a jog melyik tartományában mutatkozik meg a legjellegzetesebben a római jogtudósok gondolkodásmódja, habozás nélkül azt válaszolnánk; tulajdonjogi, de még inkább az öröklési jogi megoldásaikban. Aki ezekkel nem ismerkedik meg, mindenképpen csonka képet szerez a római jogról. Talán nem szentségtörés, ha a művészet világából keresünk hasonlatot.
A franciák például kimagaslót nyújtottak a festészetben és az építészetben, de kevés zenész géniusz termett köztük. A németeknek ezzel szemben ritkábban akadt nagy festőjük, viszont sorra adták a világnak a zenei lángelméket. Ezek a különbségek - számos más ok mellett - minden bizonnyal abból fakadnak, hogy egy-egy nemzet jelleme a művészet másmás ágában, azon belül is más-más műfajban találja meg a legtökéletesebb kifejezési formáját; adottságai más-más téren érvényesülnek a legelőnyösebben.

A római jogtudósok már ismert aprólékos elemző képessége, gyakorlatias beállítottsága és jogászi vaslogikája éppen a tulajdonjogi és az öröklési jogi eseteknek elemzésekor csillog a legfényesebben. A római jogász akkor érezhette magát leginkább elemében, amikor például azt kellett eldöntenie: kinek a tulajdonában lesz az a ház, amelyet valaki - anélkül, hogy ennek tudatában lett volna - más telkére építtetett, vagy amikor egy kétértelműen megfogalmazott végrendeletből kellett az örökhagyó valódi szándékát kihüvelyeznie. Kiváltképpen az öröklési jog bonyolult értelmezési kérdései izgatták jogászi képzelőerejüket. Jellemző, hogy a fennmaradt forrásokban az öröklési joggal foglalkozó szövegek - mai szemmel nézve - igen magas arányban szerepelnek.
Persze, nem pusztán a jogászok érdeklődése, szubjektív vonzódása állította a tulajdoni és az öröklési kérdéseket előtérbe. A római a magántulajdoni rendet teljes következetességgel építette ki, márpedig az öröklési jog a magántulajdonból nő ki, hiszen az öröklés arra szolgál, hogy a tulajdont "halhatatlanná" tegye. A vagyon túléli tulajdonosát. Ő maga meghal ugyan, de tulajdonjoga nem enyészik el, hanem örökles révén átszáll arra a személyre, akit utódjául kiszemelt.

Érdekes, hogy a szoros kapcsolat ellenére a modern jog a tulajdonjog és az öröklés szabályait külön jogterületeknek tartja, és elkülönítve kezeli. A rómaiak ebben az esetben - véleményünk szerint - helyesebb úton jártak. Nem választották el az öröklést a tulajdontól, hanem úgy fogták fel, mint a tulajdon megszerzésének egyik különleges és fontos módját. így kettős okunk van arra, hogy a tulajdonról és az öröklésről szóló szövegeket egy fejezetben vonjuk össze.


Forrás: Diósdi György - A Római jog világa