logo

XVII October AD

Jogfejlesztés értelmezés útján

A köztársaság korában (Kr. e. 510-től 31-ig) a XII táblás törvény jogának egyes vonásai megváltoztak. A marasztalt adós hitelezője többé nem volt jogosult az adós megölésére, hanem lehetőséget kellett adnia neki, hogy tartozását kényszermunkásként ledolgozza. Még később kialakult a végrehajtásnak egy, a csődeljáráshoz hasonlítható formája, amely az adós vagyonának a hitelezői követelések kielégítése céljából történő kényszerű eladását jelentette. Ám a rómaiak még ötszáz évvel a XII táblás törvény hatályba lépése után is úgy tekintettek vissza e törvényműre, mint „minden köz és magánjog forrására", ahogy a történetíró, Livius fogalmazott. Cicero pedig azt mondta, hogy az iskolás gyerekeknek kívülről meg kell tanulniuk a XII táblás törvény szövegét.
A rómaiak büszkék voltak joguk állandóságára, és hogy az lényeges elemeiben időtlen idők óta a római élet elválaszthatatlan alkotórészét jelentette. Ugyanakkor elvárták, hogy e joga tetszésükre bízza, hogy azt tehessék, amit akarnak, feltéve, hogy az ésszerűnek látszik. A köztársasági kor első felében a jog értelmezése, az íratlan jogé (ius) csakúgy, mint a XII táblás törvényé (lex), még a pontifexek kezében volt. Ok igen rugalmasan interpretálták a törvényi szabályokat, és ennek során új jogintézményeket is kifejlesztettek, amelyeket a korábbi jog egyáltalán nem ismert.

Az ilyen értelmezésekre példa a gyermekek emancipációja az apai hatalom alól. A paterfamilias hatalma leszármazol felett az ő vagy a gyermekek haláláig tartott. A XII táblás törvény korában még nem létezett jogi eljárás e viszony önkéntes megszüntetésére. Az apa akár saját céljaira is felhasználhatta fiait azáltal, hogy eladta őket „kényszermunkásnak”. A XII táblás törvény azonban tartalmazott egy rendelkezést, amely nyilvánvalóan azt célozta, hogy visszaszorítsa az apai hatalommal való visszaélést. Kimondta, hogy ha az apa háromszor eladja fiát kényszermunkásnak, a fiú felszabadul az apai hatalom alól. Egy ilyen többszöri eladás azért volt lehetséges, mert ha a vevő felszabadította, a fiú visszakerült az apai hatalom alá.
Az ügyes értelmezés eredményeként a háromszori eladásról szóló szabályt oly módon tudták alkalmazni, hogy ezáltal az apának lehetősége nyílt arra, hogy elbocsássa fiát a hatalmából, emancipálja. E célból az apa színlegesen háromszor eladta fiát egy barátjának, a barát minden eladás után felszabadította a fiút, és a harmadik eladás után a fiú már nem került vissza az apai hatalom alá, hanem a XII táblás törvény erejénél fogva szabaddá vált. Ilyen módon tehát egy tulajdonképpen egyértelmű szabályt úgy értelmeztek, hogy egy eredetileg nem is szándékolt célra lett alkalmazható. Ám az értelmezés továbbment. A XII táblás törvény csak a fiúkra vonatkozott. A lányokat és az unokákat a paterfamilias annyiszor adhatta el, ahányszor akarta.
Ám amikor egy idő után a rendelkezést már úgy fogták fel, hogy az az apai hatalom alóli emancipációt szabályozza, úgy gondolták, hogy eszerint a háromszori eladás csak a fiúknál szükséges, ezzel szemben a lányoknál és unokáknál egyetlen eladás is elégséges az emancipációhoz.

Nyilván sok polgár észrevette, hogy ami a szemük láttára vég-bement, az valójában a XII táblás törvény előírásainak olyan célokra való felhasználását jelentette, amelyekre a decemvirek álmukban sem gondoltak. Ám akik a jogi dolgokban konzervatívan gondolkodtak, azzal az elképzeléssel vigasztalódhattak, hogy a XII táblás törvény, ha kifejezetten nem is, de implicite tartalmazta az emancipációt. Ez nyilvánvalóan elfogadhatóbb volt számukra, mint a jog reformja egy teljesen új jogelv bevezetése által.


Forrás: Részletek Peter Stein: A római jog Európa történetében c. munkájából