logo

XXII Aprilis AD

A perbehívás

A praetor nem változtatott a ius civile ősi szabályán, és a felperesre bízta, hogy a perben biztosítsa ellenfele megjelenését. Hatósági idézést az edictum nem ismert - ennek megvalósításához nem is volt a praetornak megfelelő hivatali szervezete. Igen kérdéses, hogy a „magánidézés" rendszere nem vált-e az igazságszolgáltatás kárára. Nehezen elképzelhető, hogy alacsonyabb rangú ember kényszeríteni tudott volna egy tekintélyes polgárt, hogy megjelenjék a praetor előtt. Perbehívni annyit jelent, mint perindítás céljából idézni.
Paulus D. 2. 4. 1.

Így szól a praetor: "Szülőjét, patronusát, patronáját, patronusa szüleit vagy gyermekeit engedélyem nélkül senki se hívja perbe." Szülőn itt mindkét nembeli szülőkét értsd, de hogy a felmenőket vég nélkül kell-e érteni, az kérdéses. Egyesek úgy vélik, hogy a szülőt a negyedik fokig, a szép szülőkig kell érteni, és ősöknek nevezik a felmenőket. Pomponius arról tájékoztat, hogy ez volt a régi jogtudósok álláspontja. Gaius Cassius szülőn az összes felmenőket érti korlátozás nélkül, amit tisztességtudóbbnak tarthatunk, és ez a helyesebb nézet.
Labeo úgy véli, hogy azokat is szülőknek kell tartanunk, akik rabszolgákként szülték gyermeküket, és nemcsak a jogilag elismert gyermekekre vonatkozik ez, mint ahogy Severus vélte, hanem a házasságon kívül született fiú se hívhassa anyját perbe.
Ulpianus D. 2. 4. 4.1-3.


Úgymond: „patronusát, patronáját". Patronusoknak azokat nevezzük, akik rabszolgát felszabadítottak, vagy váltságdíját kifizették, vagy szabadbak nyilvánították, noha nem volt az, vagy eskü alatt vallották őt felszabadítottnak. Ezzel szemben nem lehet patronusnak tartani azt, akivel szemben a szabadságot ítélettel kellett megállapítani, vagy aki eskü alatt vallotta, hogy a másik nem az ő felszabadító ttja.
Ulpianus D. 2. 4. 8. 1.



Forrás: Diósdi György - A Római jog világa