logo

XXII Aprilis AD

A megtévesztés

Praetori újítás volt az is, hogy akit a szerződés megkötésekor becsaptak, megtámadhatta a szerződést. A megtévesztést: a "dolus malus"-t Aquilius Gallus jogtudós vette fel az edictumba praetorsága idején, az i. e. I. században.

Ezzel az edictummal a praetor segítséget nyújt a csalárd és megtévesztő módon eljárókkal szemben, akik valami módon másokat becsaptak, hogy ne legyen ezeknek gonoszságuk jövedelmező, amazoknak együgyűségük káros.
Az edictum szavai a következők: „Ami csalárd rosszhiszeműséggel történt, az ellen jogsegélyt fogok adni, ha az ügyben más alapon perlési lehetőség nincs, és úgy tetszik, hogy a panasz jogos." Servius úgy határozza meg a csalárd rosszhiszeműséget, hogy az valamilyen más megtévesztésére irányuló mesterkedés, amellyel mást színlelünk és mást cselekszünk.
Labeo lehetségesnek mondja egyrészt színlelés nélkül is a más kijátszását, másrészt lehetségesnek tartja rosszhiszeműség nélkül is, hogy valaki mást színleljen, mint amit cselekszik. Így például színleléssel élhetünk azért, hogy megőrizzük saját dolgunkat vagy más dolgait. Ő ezért úgy határozza meg, hogy rosszhiszeműen csalárd minden tettetés, törekvés, színlelés, más megtévesztésére, megcsalására, megkárosítására.
Labeo meghatározása helyes. A praetor nem elégedett meg azzal, hogy csalárdságot említsen, hanem hozzátette a rossz szándékot, hiszen a régiek ismertek jó szándékú csalárdságot is, és azt cselnek nevezték. Ezen leginkább azt értették, ha valaki az ellenséggel vagy a gonosztevőkkel szemben viselkedett csalárdul.
Ulpianus D. 4. 3.1. pr-3.



Forrás: Diósdi György - A Római jog világa