logo

XXII Aprilis AD

A megbízás nélküli ügyvitel

A praetor ismerte fel azt, hogy ha valaki felkérés nélkül ugyan, de indokoltan avatkozik bele egy távollevő ismerősének az ügyébe - azért, hogy valamilyen kártól megvédje (pl. eloltja a lakásban támadt tüzet) -, ezzel jogokat és kötelezettségeket szerez. Követelheti költségeinek és kárának a megtérítését, de ő is köteles helytállni a fölöslegesen okozott károkért. Ez a praetori újítás a modern jogok általánosan elfogadott elvévé vált. Így szól a praetor: "Ha valaki más ügyében jár el, vagy olyan ügyben, amely olyasvalakié, aki meghalt, annak ezen a címen támadt követelését megítélem.
Ulpianus D. 3. 5. 3. pr.


Szükséges ez az edictum. Érdeke a távollevőknek, hogy képviselet és védelem hiányában ne lehessen a holmijukat birtokba venni, vagyonukat eladni, zálogolni, őket büntető határozattal sújtani, hogy jogtalanság révén ügyüket el ne veszítsék.
Ulpianus D. 3. 5.1.


Ha valaki a távollevő ügyeit akár annak tudtán kívül is ellátja, igényelheti tőle mindazt, amit annak ügyeiben hasznosan befektetett, vagy amire önmagát a távollevő ügyében annak helyében lekötelezte. Kettőjük között kölcsönösen keletkezik perlési lehetőség, mégpedig az úgynevezett megbízás nélküli ügyvitelből. Mert egy részről méltányos az, hogy az ügyvivőt kötelezzük számadásra és marasztaljuk el, ha valamit nem megfelelően cselekedett, vagy ha az ügyvitelből hasznot húzott -, másrészt viszont az is méltányos, hogy ha megfelelően járt el, segítséget adjunk neki mindabban, amit ezen a címen vesztett, vagy veszteni fog.
Gaius D. 3. 5. 2.


Servius véleménye (amint ezt ismerteti Alfenus digestáinak 39. fejezetében): hárman estek a lusitánok fogságába. Egyiküket azzal a céllal küldték haza, hogy a váltság díját mind a háromnak hozza el, ha pedig nem kerülne vissza, ketten ő érte is fizetni fognak. Ez nem akart visszatérni, és azért ketten a harmadikért is kénytelenek voltak váltságdíjat fizetni. Servius véleménye szerint méltányos, hogy a praetor vele szemben jogi segítséget adjon.
Paulus D. 3. 5. 20. pr.


Forrás: Diósdi György - A Római jog világa