logo

XXVIII Novembris AD

A kiskorúak

Rómában eredetileg a felserdültek, vagyis azok a fiúk, akik elmúltak tizennégy évesek, bármilyen szerződést érvényesen megköthettek. Tapasztalatlanságuk következtében azonban gyakran becsapták őket ravasz üzletfeleik. A praetor ilyenkor védelmet adott huszonöt éven aluli serdülteknek. Ezeket nevezték kiskorúaknak.
A praetor a természetes méltányosságot követve hirdette meg ezt az edictum át, amellyel gondjaiba vette a kiskorúakat. Köztudomású, hogy az ilyen korúak véleménye törékeny és bizonytalan, sok kísértésnek kitett, sok csábításra hajlamos; ezért ezzel az edictumával a praetor segítséget ad nekik a különböző csábítások veszélyei ellen.
A praetor kimondja: „Ami a 25 évnél fiatalabb korúval kötött megállapodás tartalma, annak érdemét vizsgálni fogom." Úgy tetszik, hogy ezt a segítséget a 25 évnél fiatalabbaknak kell megadni, mert ez után az idő után már elérik az érett férfikort. Ezért ma eddig a korig az ifjak gondnokok segítségével gazdálkodnak, és előbb nem lehet átadni nekik vagyonuk kezelését, még akkor sem, ha ahhoz jól értenek.
Ulpianus D. 4. 4.1.


A praetor így szól: „ami a kötött megállapodás." A kötést vagylagosan értjük, szerződés is lehet, de más is lehet a tartalom. Ha tehát vesz valamit, vagy elad, ha társaságba lép, vagy kölcsönt vesz fel, és becsapják, segítséget kap.
Ulpianus D. 4. 4. 7. pr-1.


Tudnunk kell, hogy nem eleve kapnak jogsegélyt a kiskorúak, hanem az ügy megvizsgálása után, ha úgy látszik, hogy becsapták őket. Így nem kap jogsegélyt, aki józanul kezeli ügyeit, és nem a meggondolatlansága miatt, hanem véletlenül történt kár miatt kéri azt: a véletlen kár miatt ugyanis nem jár jogsegély, hanem csak a meggondolatlan könnyelműség esetében. Pomponius is ezt írja művének 28. fejezetében.
Iulianus írásához Marcellus hozzáfűzi, hogy ha a kiskorú egy neki szükséges rabszolgát vásárol, és az utóbb meghal, emiatt nem kap jogsegélyt; nem csapták ugyanis be, amikor olyan dolgot vásárolt magának, amire szüksége volt, noha az halandó.
Ulpianus D. 4. 4. 11. 3-4.


A 25 évnél fiatalabb korú fél a hatóság előtt testi megjelenése alapján csalárd módon állította, hogy ő már nagykorú. Gondnokai, mivel tudták, hogy még kiskorú, folytatták vagyonának kezelését. A közbenső időben, miután ő nagykorúságát igazolta, de még nem töltötte be 25. évét, a fiatalkorúnak az adósai megfizették tartozásukat, de ő a pénzt eltékozolta.
Kérdem, ki viselje a veszélyt: továbbá, mi történjék akkor, ha a gondnokok is megmaradnak ugyanazon tévedésben, nagykorúnak tartják őt, és nem gyakorolják tisztjüket, majd ismét átveszik a gondnokságot -, vajon kötelesek-e viselni a veszélyt azon időszakra, ami a nagykorúság hamis bizonyítása után telt el?
Válaszom: akik a fiatalkorúnak megfizették adósságukat, joggal szabadultak a kötelezettségtől, és nem kell újból fizetniük. A gondnokok, akik tudták, hogy ő kiskorú, és ezért továbbra is hivatalban maradtak, nem tűrhették volna, hogy ő felvegye az összegeket, és ezért felelősséggel tartoznak. Ha azonban ők is hitelt adtak a hatóság döntésének, és nem gyakorolták tisztjüket, esetleg még el is számoltak, a többi adósokhoz hasonlóan felelősséggel nem tartoznak.
Paulus D. 4. 4. 32.


Forrás: Diósdi György - A Római jog világa