logo

XXII Aprilis AD

A büntetések

A Digesta külön címben egyesíti azokat a szövegeket, amelyek a büntetések fajtáiról és alkalmazásáról szólnak. A tárgy természetének megfelelően büntetési nemek szerint csoportosítottuk a szemelvényeket. A halálbüntetés után a nem sokkal enyhébb büntetéssel: a bányamunkára vagy állatviadalra ítéléssel ismerkedünk meg. Ezután a deportálásról és a száműzésről olvashatunk, majd a különféle testi büntetésekről, és végezetül, mint legenyhébbről, a „közügyektől" való eltiltásról lesz szó.
A római osztálytársadalom megkövetelte, hogy a büntetések kiszabásakor is tekintettel legyenek a tettes társadalmi állására. Ugyanazért a bűncselekményért szigorúbb büntetés járt az alacsonyabb osztályokba tartozóknak, mint az előkelőknek. A megszégyenítő testi büntetés alól mentesültek az utóbbiak.
A bűncselekményért nem azt a büntetést kell kiszabni, ami a személynek az eljárás időpontjában járna, hanem azt, amit akkor kapott volna, ha a bűncselekmény időpontjában ítélik el.
Ha egy rabszolga bűncselekményt követ el, és utána felszabadítják, olyan büntetéssel kell sújtani, amit a törvény szerint az elkövetés időpontjában kapott volna. Ellenkezőleg, ha valaki hátrányosabb helyzetbe került, azzal a büntetéssel kell sújtani, ami akkor járt volna neki, ha előző állapotát megtartja.
Ulpianus D. 48. 19. 1. pr.-2.


Most a büntetések nemeit kell felsorolni, amelyekkel a helytartók bárkit sújthatnak. Vannak büntetések, amelyek az életet veszik el, vagy rabszolgaságot jelentenek, vagy a polgárjogot vonják meg, vagy száműzéssel vagy testi fenyítéssel járnak (így vesszővel: megcsapás, ostorral: korbácsolás, kötéllel: megverés vagy a becsület elvesztésével, valamely méltóság elvesztésével, valamilyen cselekménytől való tiltással járó büntetések.
Ulpianus - Callistratus D. 48. 19. 6. 2;48. 19.7; 48. 19. 8. pr.


Életvesztés, ha valakit arra ítélnek, hogy pallossal végezzék ki. Az ítéletnek azonban pallosra kell szólnia, nem bárdra vagy dárdára, vagy furkóra, vagy kötélre, vagy bármilyen más halálmódozatra. A tartományi helytartónak tehát nincs jogában a halál nemét szabadon meghatározni. Létezik a méreggel való halálbüntetés is. Marcus Aurelius és Lucius Verus császárok leiratukban megengedték a halál nemének szabad megválasztását.
Az ellenségeket és a szökevényeket olyan büntetéssel sújtják, hogy élve elégetik őket.
Nem lehet valakit olyan büntetéssel sújtani, hogy vesszőzéssel, korbácsolással, vagy kínzással öljék meg, bár sokan bele szoktak halni a kínzásba.
Ulpianus D. 48. 19. 8.1-3.


Van büntetés, amely az ember szabadságát veszi el, például, ha valakit munkára vagy bányában kényszermunkára, vagy bányamunkára ítélnek. Sok bánya létezik, egyes tartományokban több is van, másokban egy sincs. De azok, amelyekben nincs, a bányamunkára ítélteket azokba a tartományokba küldik, amelyekben van bánya.
Severus császár Fabius Cilóhoz írt levelében Róma elöljárójának kifejezetten megadja a bányákra ítélés jogát. Azok között, akiket bányában kényszermunkára és azok között, akiket bányamunkára ítélnek, csak bilincseik súlyában van különbség, mert a kényszermunkára ítéltek súlyosabb, a bányamunkára ítéltek könnyebb bilincset viselnek. Ha valaki a bányamunkából megszökik, kényszermunkára viszik, az innét megszökőket még súlyosabban fenyítik.
A bányai szolgálat esetében, hasonlóképpen a sóbányák esetében a nőket vagy életfogytig, vagy határozott időre ítélik. Ha életfogytig szól büntetésük, ezzel mintegy a büntetés rabszolganőivé lesznek, ha határozott időre, akkor megtartják polgárjogukat.
A helytartók a börtönre ítéltek esetében rendelkezni szoktak úgy is, hogy börtönben vagy bilincsben tartsák őket, de erre nincs joguk. Az ilyen büntetések tilosak, mert a börtön arra van, hogy őrizetben tartsa az embereket, nem arra, hogy büntesse őket. Szoktak mészégetőben vagy kénbányában végzendő kényszermunkát is kiszabni: ezek azonban inkább bányára szóló ítéletek.
Lássuk, vajon azok, akiket a vadállatokkal való játékra ítélnek, ezzel rabszolga sorsra jutnak-e. Ezzel a büntetéssel ugyanis inkább a fiatalokat sújtják. Az hát a kérdés, hogy ezek a büntetés által rabszolgákká válnak-e, vagy visszanyerhetik-e szabadságukat. Helyesebb úgy értelmezni, hogy rabszolgákká válnak: ebben különböznek ugyanis azoktól, akik hivatásszerűen vadászok, fegyvertáncosok, mozgásművészek vagy egyéb táncosok.
Nem kétséges, hogy rabszolgákat szokás bányában kényszermunkára, bányamunkára, vadállatokkal való játékra ítélni. Ha erre adták őket, a büntetés rabszolgái lesznek, és többé nincsenek annak a tulajdonában, aki a büntetés előtt uruk volt. Ha tehát a bányára ítélt rabszolga császári kegyelemből szabadul a büntetéséből, nem kell visszaadni őt előző urának tulajdonába, hiszen a büntetés következtében többé nem az övé, amint azt Caracalla császár igen helyesen megállapította. Ezzel szemben, ha akár életfogytiglani, akár meghatározott ideig tartó rabságra ítélték a rabszolgát, előző urának a tulajdonában marad.
Ulpianus D. 48.19. 8. 4-6; 8-13.


A kitiltottak vagy szigetre deportáltak a nekik tilos helyeken nem tartózkodhatnak. Úgy rendelkezik jogunk, hogy a kitiltott nem mehet azokra a helyekre, ahonnét kitiltották, különben határozott időre szóló kitiltása örökössé válik, az örökös kitiltás szigeten való kényszerlakássá, a kényszerlakás deportálássá, a szigetre deportált büntetése pedig fővesztésre módosul. Ugyanez a helyzet akkor, ha valaki az előírt idő alatt nem tesz eleget a száműző parancsnak, vagy egyébként nem tartja be a száműzés előírásait, mert ez a megátalkodottsága fokozza a büntetést. A száműzöttnek pedig bárminő okból eltávozásra vagy visszatérésre senki engedélyt nem adhat, csak a császár.
Marcianus D. 48. 19. 4.


Ezek hát a kiszabható büntetések. Tudnunk kell azonban, hogy a büntetések közt különbséget kell tenni, és nem mindenki kaphatja bármelyiket. A községtanács tagjai (decuriók) nem ítélhetők bányában kényszermunkára, bányamunkára, villával való gúzsbakötésre, vagy élve megégetésre. Ha véletlenül ilyen ítélettel sújtották őket, az alól fel kell őket menteni. Ezt azonban nem teheti meg az elítélő hatóság, hanem az ügyet a császár elé kell terjeszteni, hogy saját hatáskörében vagy változtassa meg a büntetést, vagy mentse fel a vádlottat.
Ulpianus D. 48. 19. 9.11.


A rabszolgák személyére az a szabály, hogy úgy kell őket büntetni, mint az alacsonyrendűeket. Ami miatt a szabadot megvesszőzik, a rabszolgát megkorbácsolják, és visszaszolgáltatják urának. Ami miatt a szabadot megvesszőzik és kényszermunkára küldik, azért a rabszolgát megfelelő időre bilincsbe verve megkorbácsolják, és úgy adják vissza urának. Ha az úr nem veszi vissza, el kell adni, és ha nem talál vevőre, életfogytiglani kényszermunkára kell küldeni.
Macer D. 48.19.10. pr.


Van olyan büntetés is, hogy valakit a közügyektől eltiltanak. Ennek a magánjogi képessége megmarad, csak a közügyekben nem gyakorolhatja jogait. Ahogy a görögök mondták: a közügyektől maradjon távol. Vannak más büntetések is: a kereskedéstől vagy a közbérletektől, így az adóbérlettől való eltiltás.
Ulpianus D. 48.19. 9. 8-9.


Forrás: Diósdi György - A Római jog világa