logo

XVII September AD

Leges .

I. Tulajdonképi törvények ezen egész korszak alatt csak a népgyűlés határozatai, melyek legesnek neveztetnek, ha a centuriata comitiakon hozatnak, ellenben plebiscitaknak, ha a tributa comitiakon alkottatnak. Amazokon az összes nép, u. m. a patríciusok és plebeiusok vettek részt, az utóbbiakban a korszak elején még csak a plebs. Csakhamar azonban a kétféle népgyűlés határozatai egymással egyenlőkké lettek s ennek folytán a plebiscit uniókat is a leges nevével jelölték meg úgy, hogy leges alatt általában népgyűlési határozatokat, a tulajdonképi törvényeket kell érteni. Tágabb értelemben egyébiránt a senatusconsultumok is leges voltak.

II. A népgyűlés törvényhozói hatalma nem volt talán a libera respublica egy újabb vívmánya, hanem még a királyok, név szerint Servius Tullius óta létezett eredeti szabad népalkotmánynak egyik ősrégi eleme. Csakhogy most egyedül a consulok vajának azok, akik mint a legfőbb és rendes magistratus populi új törvényjavaslatokat alkotmányszerüleg a népnek elébe terjesztettek. De mivel a legfőbb magistratusok e korszak elején még kirekesztőleg a patríciusoknak voltak fenntartva, másrészről a centúriaknak a censusra alapított egész szervezete úgy hozta magával, hogy a patríciusok, ha egyetértettek, a plebeiusok fölött rendszerint túlsúlyban maradtak, s minthogy végre legalább e korszak elején még a leges populi, populiscita kötelező ereje az akkoron még tisztán patriciusi hatóság gyanánt jelentkező senatus előleges vagy utólagos jóváhagyásától volt föltételezve: ennélfogva a populusnák ama törvényhozói hatalma félreismerhetlenül a patríciusok arisztokratikus befolyása alatt állott. És épen ezen körülmény, hogy a plebs és centuriata comitiakon politikailag mellőzték, főindító okul szolgált arra, hogy a plebeiusok már e korszak elején magoknak egy külön, a patríciusok befolyásától független törvényhozói hatalmat kierőszakolni törekedtek.

A néptribunok ugyanis csakhamar a pusztán községi ügyei szabályozására a tribusi gyűléseken egybesereglett plebsnek új, az egész római népet kötelező törvények iránti javaslatokat kezdtek előterjeszteni, noha ehhez eredeti állásuk szerint joguk nem volt. Ha e törvényjavaslatok szavazattöbbséggel elfogadtattak, plebsciumoknak neveztettek. Azután, minthogy a senatusnak sem előleges, sem utólagos jóváhagyására nem szorultak, természetesen a patríciusok minden közvetlen befolyásától, sőt ezeknek bárminemű közreműködésétől függetlenek voltak; de épen ez oknál fogva az utóbbiak vonakodtak is eleintén a plebiscitumoknak az ö rendjükre is kiterjedő hatályát elismerni, ha csak a senatusban vagy a centuriata comitiakon történt utólagos jóváhagyás által senatus consulta, vagy leges populi jellegét nem nyerték. Egy ideig tehát, úgy látszik, a plebiscitumoknak a patriciusokhoz viszonya határozatlan volt, míg lassankint a plebsnek sikerült a lex Publilia és még teljesebben a lex Hortensia által azon elvet: ut plebiscita universum populum tenerent győzelmesen érvényre juttatni.
De azért a tributa comitia még sem voltak képesek a kizárólagos törvényhozásra szert tenni és a centuriata comitiabat teljesen kiszorítani, sőt most ama sajátszerű jelenség támadt, hogy ugyanazon polgárság századokon át két törvényhozó testülettel bírt, melyek csak arisztokratikus vagy demokratikus szervezetük által különböztek egymástól.
A törvényhozásra mind a kettő egyaránt volt illetékes és merőben a véletlentől és a tisztviselőktől függött, hogy melyik testület elé terjesztetett valamely törvényjavaslat; a consulok és praetorok rendesen a centuriata, a tribünök ellenben a tributa comitia, elé terjesztették javaslataikat. Hogy tényleg mégis több törvény hozatott az utóbbiak által, abban leli magyarázatát, hogy a tribünök izgató szerepüknél fogva természetesen több alkalmat találtak törvényjavaslatok benyújtására, mint a többnyire háborúban elfoglalt consulok.
Egyébiránt a patríciusok és plebeiusok politikai egyesítésének és egyenjogúsításának teljes befejeztével a plebiseitumok mindinkább megszűntek puszta plebeiusi törvények lenni, mert már ezen korszak közepe táján a patríciusok is szavaztak a tributa comitiákon. Megfordítva a patríciusok is mint olyanok elvesztették túlsúlyokat a centuriata combiakon. Azért is a néptörvények ama két faja közötti különbség, habár külsőleg a jogi műnyelvben még folyvást fenntartotta magát, merőben elveszté jelentőségét.

III. A combiak törvényhozó tevékenysége igen élénk volt. Különösen a tribünök ritkán szalasztottak el valami alkalmat törvényjavaslatok előterjesztésére. Mindazáltal az egész törvényhozás lényegileg politikai jellegű volt, a törvények kiválólag a politikai viszonyokkal és a közjoggal foglalkoztak. A magánjogot inkább a szokásra és a praetorokra bízták, és csak ott, a hol politikai érdekek játszottak közbe, alkottak törvényt. így a köztársaság egész ideje alatt a tulajdon, a dologbeli jogok, még a zálogjog iránt sem hoztak említésre méltó törvényeket, kivéve egynéhányat lopott vagy rablott dolgok és a szolgalmak elbirtoklásáról. A szerződések, névs zerint a kölcsön, kamatok, kezesség iránt egy egész csomó törvényt alkottak, ezeken kívül még az ajándékozások, a játék és a fogadás iránt is egynéhányat.
A családi jog terén a köztársaság idejéből csak két törvény, a gyámság es a gondnokság tói ismeretes. Az örökjogra vonatkozólag mind össze is csak négy törvényt tudunk (a lex Furiat. Voconiat, Falcidiat és a nők örökjogát korlátoló lex Voconiat). Ha meggondoljuk, hogy a prsetorok a magánjog minden részére vonatkozólag bocsátottak ki számtalan rendeletet, úgy mintegy magától érthetővé válik, hogy miért alkottak csak kevés számú törvényt.
Gyakoriabbak a polgári perre vonatkozó törvények, melyek részint újabb performákat hoztak be, részint a fenállókat kiterjesztették, a legis actioktá teljesen megszüntették, az esküdtbírói intézményt elrendelték stb. Leggyakoribbak még a büntető jogban és a bűnvádi perben.

IV. A néptörvények alkotásánál három mozzanatot kell megkülönböztetni, u. m. a törvény előkészítését (legem ferre), a törvény hozatalát (legem rogare) és a törvény kihirdetését (legem figere). A latio legis magában foglald az előleges kihírdetést (promulgatio), a javaslatnak az indítványt tevő (legislator) és egyéb szakférfiak (auctares) részéről való vélelmezését és támogatását (suasio) az ellenzék (disuasio) ellen határozatra még nem képes előleges tanácskozásokban (conciones).
A rogatio legis vagyis a tulajdonképi törvényhozói cselek vény (agere cum populo) stadiumai voltak pedig: felszólítása a határozatképes polgári gyűlésnek (iusta comitia) az indítványt tevő magistratus részéről a törvényjavaslatnak elfogadására, és a polgárság részéről a rogationak törvényes alakban való elfogadása vagy visszavetése; későbbi ellenvetések az elvetett törvényjavaslatnak elfogadására, vagy az elfogadottnak megszüntetésére, akár egészben (abrogatio), akár részben (derogatio exrogatio), még pedig vagy közvetve ellenkező rendszabályok (obrogatio) vagy bővítések (subrogatio) által, korlátlanul meg voltak engedve. A hozott törvény kihirdetése és eltétele iránt, úgy látszik, csak a Lex Licinia lania (691. R. é. u.) gondoskodott kellőleg, rendelvén, hogy bronztáblákra vésessenek és az aerarium-ba eltétessenek.


V. Minden törvénynél legtöbb súlyt fektettek annak lehetőleg szabatos, célszerű és óvatos fogalmazására, hogy ez által minden későbbi ferdítéseknek vagy kijátszásoknak eleje vegyék. A törvény faját, az indítványozó nevét, s nem ritkán hozatalának külső alkalmi okát tartalmazó bevezetés után következett annak tulajdonképi tartalma, pontos megjelölésével annak, hogy mennyiben megváltozik általa az előbbi jogállapot, vagy mennyiben marad az fenn az új jogállapot mellett is. Gyakran, és kivált ha a törvények több és különböző tárgyakra vonatkoztak (n. n. leges saturae), több fejezetre (capita) osztottak. Befejezésül pedig a törvényekhez rendesen egy külön szentesítő záradék (sanctio) függesztetett, mely a törvény megszegőjét előre bizonyos joghátránnyal fenyegette.

VI. Az egyes néptörvényeket tüzetesebben az azok alkotásánál kiválóan közreműködött férfiakról szokták elnevezni, még pedig a két consul nemzetségi neveiről, ha leges populi, ellenben az indítványt tevő néptribun nevéről, ha plebi scitumok voltak, p. lex Aelia Sentia, lex Hortensia, lex Pompeia stb. Gyakran tartalmuk tárgyáról nevezték el, p. lex agraria, lex frumentaria, lex viaria, lex fenebris stb. Néha mindkét megjelölési módot egybekapcsolták, p. lex Cincia de donis et muneribus, lex lulia maiestatis.
A számos néptörvény közül egynémelyik, legalább töredékekben, eredeti alakjában és szerkezetében (19.1.) ránk maradt ugyan, legtöbbnyire azonban csak egyéb iratokban foglalt idézetekből ismerjük azokat,6 és csak egyetlenegyet teljes szövege szerint, ez a lex Quinctia de aquaeductis. (Kr. sz. e. 9. évből.)



Forrás: részletek Bozóky Alajos: Római magánjog c. munkájából