logo

XVII September AD

A törvényhozás .

I. Egész Hadrianus idejéig még folyvást hozattak leges populi es plebiscita, sőt eleintén nagy számmal és dús tartalommal. A legtöbbeket ezen törvények közül részint közvetlenül, részint közvetve a princeps indítványozta ugyan, mindazáltal ama nehézségek, melyekkel még magának Augustusiak is küzdenie kellett, hogy némely, általa tett, de a nemzet részéről visszatetszéssel fogadott indítványt a népgyűlésekben törvény gyanánt keresztül vihessen, eléggé bizonyítják, hogy a populus törvényhozói hatalma legalább a principatus elején nem vala csak puszta formaság. Leginkább mutatja ezt ama híres lex Iulia et Papia Poppaea, mely által Augustus a mindinkább terjedő erkölcshanyatlást feltartóztatni iparkodott. Az első határozó lépést a népgyűlésék eltávolítására már Tiberius császár tette, aki a súlypontot a senatusba helyezi át.

II. Még tovább maradt fenn a senatus törvényhozói hatalma, mert a princepsek által meghagyott köztársasági elemek mind ide vonultak, miután az összes populus politikai tekintélye és fontossága már egészen elenyészett volt. Tekintve azonban a senatus teljes függését a princepstől, ki a tanácsban nemcsak elnökölt, de a senatorokat is maga nevezte ki, a senatusconsultumok tulajdonképpen nem is voltak egyebek, mint ezen köztársasági formába öltözött principális rendeletek, melyek élén gyakran épen az oratio vagy libellus principis állott, sőt gyakran maga a senatusconsultum helyett csupán az oratio principis idéztetik.
Sajátszerű, hogy a senatus nem parancsol, hanem csak, miként hajdan, véleményt, tanácsot, javaslatot mond (censet, videtur, placet). Egyelőre tehát a régi néptörvények parancsoló módja egészen eltűnik a törvényhozásból, mígnem a későbbi abszolút császárok szentesítési módja (iubemus, sancimus) által ismét felélesztetett. Végre Septimius Severus és Caracalla a senatus törvényhozói működését egészen megszüntették s ezzel a köztársaság utolsó maradványa is elenyészett.

III. Ezen korbeli leges, senatusconsulta és orationes a jognak csak néhány ágára szorítkoztak, név szerint a büntetőjog és eljárás-, a szabadon bocsájtások s a felszabadultak jogára és a családi jogra. Azonkívül az örökjog terén, különösen a törvényes örökjog és a hagyományok körül intézkedik több fontos senatusconsultum, a többi mind csak különszerü határozmány, p. a Sctum Velleianum a nők kezességére, a Sctum Macedonian um a családfiúk kölcsöneire, az oratio D. Severi az árvavagyon elidegenítésére vonatkozólag. Beánk mindezen törvények többnyire csak idézetekben jutottak és csak egynéhány eredeti alakjában. (V. ö. a 15. §-sal.)

IV. Annál nagyobb jelentőségre emelkedtek ezen törvényhozói tényezők elestével a constitutiones, placita, decreta principum, mivel most formailag is minden törvényhozói hatalom közvetlenül a princepsre szállott, a constitutu kivin tehát úgyszólván az összes állami tövényhozás központosuk és épen ennek következtében a jognak minden további fejlesztése csaknem kizárólag a princeps kezében volt. Ehhez képest a constitution, melyek egyébiránt úgy külalakjok, mint tartalmuk és rendeltetésük szerint igen különbözők voltak, nemcsak törvény erejével bírnak, hanem mostantól fogva a jognak legfontosabb forrását is képezik.
A princeps mint a birodalom legfőbb magistratusa közvetlenül irodájából nemcsak utolsó folyamodásban levő úgy polgári, mint büntető pereket tetszése szerint saját közvetlen eldöntése alá vonhatott, hanem azonfelül úgy tisztviselőknek, mint magánosoknak, kik hivatalos vagy magánügyeikben közvetlenül hozzáfordultak, hasonlólag saját irodájából kelt végzést adott. Minden az ő irodájából kikerült intézkedés általában constitutioprincipis féle elnevezéssel jelöltetett ugyan meg, de azért aránylag csak igen kevés bírt a tulajdonképi törvények jellegével.
Legtöbbnyire, sőt rendesen ezen constitution nem voltak egyebek, mint utasítások, tett kérdésekre adott feleletek, peres ügyekben hozott bírói határozatok. Ép oly ritkán tartalmaznak új jogtételt, hanem gyakran csak az eddigi jogra s ennek alkalmazására támaszkodtak. Mindazáltal az akkori államalkotmány és jogszervezet természete úgy hozta magával, hogy a princeps által, habár nem is épen tulajdonképi, azaz forma szerint kihirdetett, törvény alakjában, hanem csak egyes felmerülő eset alkalmával kimondott, de célzatánál fogva másokra is alkalmazható új elv a közönség s a törvényszékek tudomására is, és ily formán közvetve általános érvényre jutott. E döntvények és interpretation csakhamar a jogtudósok irataiba vétettek fel, minthogy nagyobbára amazok tanácsa folytán bocsáttattak ki, s ez úton mindenkinek hozzáférhetőkké lettek.
Végre természetes volt az is, hogy más, későbben felmerülő esetekben szintén a princeps efféle döntvényeire vagy egyéb kifejezett jogi nézeteire a törvényszékek előtt sikeresen hivatkozhattak. Csak a constitutiones personales tettek e tekintetben, természeteknél fogva, kivételt, amennyiben már magokban véve más esetekre való mindennemű vonatkozást és alkalmazást kizártak.

V. A principális constitution négyfélék voltak u. m.

1) Edicta, edictales leges, generales leges, constitutiones ad omnes (a következő korszakban leges perpetuo valiturae, leges perpetuae) azaz tulajdonképi általános kihirdetésre szánt törvények. Ezek az új jogszabályokat és jogtételeket állítanak fel, azonban csak későbben nyertek nagyobb jelentőséget. Általános érvényük a ius edicendire vezettetett vissza.

2) Rescripta, leiratok szorosabb értelemben. Ezek egyesesetekben tett kérdésekre, tudakozványra adott feleletek valának s ismét háromfélék lehettek, u. m. a) epistolae, ha közönséges válaszirat alakjában adattak, b) egyszerű subscriptiones, subnotationes, adnotationes, ha magára a kérvényre írattak, és c) sanctiones pragmaticae, ha különös ünnepélyes alakban keltek.

3) Mandata, utasítások a császári hivatalnokokhoz, melyek azután minden alattvalóra nézve jogszabályt képeztek.

4) Decreta, azaz a princeps legfőbb bírói határozatai.

Mindezen constitution szerkesztése és kiadása már igen korán bizonyos irodai szabályok szerint történt s részint tárgyukhoz, részint legközelebbi rendeltetésükhöz képest különböző volt. Mindig fordult elő bennük, tulajdonképi tartalmukon kívül, élükön egy inscriptio, azaz a princeps vagy a több princeps-társ neve, kiktől származtak, valamint megnevezése azon természeti vagy jogi személynek, melyhez intézve voltak; végükön pedig egy subscriptio, vagyis a kelet, kiadásuk helye és ideje.

VI. A constitutionról nemcsak a jogászok irataiban van szó, hanem azok nagy számban és eredeti alakjukban reánk is átszállónak, különösen a constitutiok többféle gyűjteményeiben codices constitutionum, mely ékről bővebben a következő korszakban lesz szó.


Forrás: részletek Bozóky Alajos: Római magánjog c. munkájából