logo

XVII September AD

A tizenkét táblás törvény alkotása

I. Mihelyt a plebeiusok a néptribunok birtokába jutottak, első gondjuk volt a consuláris jogszolgáltatás korlátozását kieszközölni, s ebbeli törekvéseik legelső gyümölcse volt az esküdtszékek behozatala a polgári törvénykezésben és az arbitrarius pénzbüntetéseknek (multae) megszorítása bizonyos maximumra. Az esküdtszékek behozatala különösen fontos volt az összes fejlődésre nézve, mert ez által a nép is nyert (eleintén ugyan csak a senatorok) némi befolyást a jogszolgáltatásra.
A közelebbi részleteket ugyan nem ismerjük, de a későbbi időben az esküdteknek különböző fajait látjuk, névszerint a tulajdoni es a statusperekben tíz és száz (decemviri, centumviri litibus indicandis), az adóssági perekben egy vagy három esküdtet. Azt, hogy mikor és miképp támadtak légyen eme különbségek, nem lehet egész biztonsággal meghatározni, de kezdettől fogva lényeges volt az, hogy a jogszolgáltató magistratusok és az esküdtek egymástól elkülönítése nem a tény és jogkérdés szerint történt, mint mai nap, hanem oly formán, hogy a magistratus tiszte csupán a per megindítása es a vitás kérdések megállapításában állott, míg a további vizsgálat és eldöntés az esküdtekhez tartozott és csak a végrehajtás illette megint a magistratust.
A római esküdteket tehát nem szabad összetéveszteni a mai esküdtekkel, a római esküdt mintegy a magistratus helyettese és csak arra való, hogy ennek Önkényét megakadályozza és az ügynek részrehajlatlan eldöntését eszközölje.

II. Mindazáltal ezen újítás sem volt képes a lábra kapott visszaéléseket megszüntetni. Az elkövetett kegyetlenségek és igazságtalanságok, különösen a patriciusokes plebeiusokkal való egyenlőtlen bánásmód miatti panaszok ezentúl sem szűntek meg, a patríciusok a szokásjognak határozatlanságát és hajlékonyságát részrehajlásuk palástolás tra használták föl. Ugyanazért mar 292-ben R. é. u. Terentilius Harsa néptribun egy öttagú vegyes bizottság kiküldését inditványozza a consuli joghatóságot tüzetesen szabályozó s pártatlanul megírandó határozott törvények kidolgozására.
A patríciusok azonban ezen indítványt a leghevesebben ellenezték, nyolc évig tudták az ez iránti határozathozatalt késleltetni. Végül ráállottak, hogy az összes jog határozott törvényekbe foglaltassék, de újabb halasztást nyertek egy küldöttségnek Athenaebe és az alsó itáliai görög városokba menesztése által, melynek feladata volt görög törvényeket és intézményeket tanulmányozni. Aztán hozzáláttak a munkához (303. R. é. u. 451. Kr. sz. e.), de nem egyszerű törvényhozó bizottság kinevezése-, hanem az időközbeni pártvillongások meggátlása szempontjából az egész eddigi alkotmány felfüggesztésével.

A consulok és tribünök helyébe tíz, legalább az első évben csupán a patríciusok közül választott, férfi lépett (decemviri legibus scribendis), kiknek feladatává tétetett részint az államot igazgatni, részint az új alaptörvényeket kidolgozni. Lehet, hogy egyúttal gyökeres alkotmányreformot is terveztek, de az eredmény nem felelt meg a várakozásnak. A törvények feltűnő gyorsasággal készültek el.
A decemvirek még ugyanazon évben tíz tábla törvényt tettek közzé, melyeket a nép a comitiakon elfogadott a senatus pedig jóváhagyott. A rá következő évben még további két táblával toldották meg. Minthogy azonban a decemvirek megbízatásuk elvégzése után is az igazgatást még továbbra is bitorolni törekvőnek, népzendülés folytán, melyre Virginia esete szolgáltatott alkalmat, erőszakkal letétettek. Ekkor ismét a régi alkotmány lépett életbe, mindazáltal ama fontos módosításokkal, melyeket amaz alaptörvény létesített.

III. A tizenkét táblás törvény tartalma, amennyire ismerjük, főképp a magán-, büntető és perjogra, a halottak eltemetésére és a naptárra vonatkozott. Volt-e benne valami a közjogés a papijogból is, azt nem lehet elhatározni, bár Livius, alkalmasint némi túlzással, az összes köz és magánjog forrásának (fons omnis publici privatique iuris) nevezi. Anyaga túlnyomóan a már régóta divatozott szokásjogból meríttetett, csakhogy minden pontban tüzetesebben formuláztatott és meghatároztatott, s itt-ott célszerűségi és politikai tekintetekből többfélekép módosíttatott és kiegészíttetett. Megalkotása valóságos codiiicatio volt. Hogy egynémely görög jogtételek is abba felvétettek, az kétséget nem szenved, de azt, mintha főforrását Solon törvényéi képezték volna, mit hellyel-közel magok a római írók is állítanak, határozottan tagadni kell, csak igen kevés és jelentéktelen tételek vezethetők vissza Solon törvényeire.

A jog és a perrend határozottan római eredetűek. A módosítások sem lehettek nagyon jelentékenyek, névszerint a magánjogban csak igen kevés történhetett, a per és büntetőjogban pedig csak annyi, hogy a consuli törvénykezés megszoríttatott, a nép hatósága pedig (az esküdtek által) kiterjesztetett. Alakja sajátszerű. Egész sorát olvassuk az absolut parancsok vagy tilalmaknak, vagy kategorikus jogtételeknek, mindegyik parancsoló módban, lapidaris rövidséggel szerkesztve, de mégis bizonyos megkapó szónoki fordulatokkal.
A részletezés feltűnően különbözik; egyes napikérdéseket érintő dolgok, mint p. a per, a végrehajtás, adóssági fogság, hajszálnyi szabatossággal, más magokban véve fontosabb tárgyak, mint p. a szerződések és végrendeletek, csak egész általánosságban vannak meghatározva.8 Értéke és jelentősége igen nagyra becsülendő, részint ama teljessége miatt, mellyel az egész jogra kiterjeszkedik, részint határozmányainak igazán jogászi és gyakorlati jellegénél fogva, részint végre a gondolatkifejezés éle és tisztasága szempontjából. A rómaiak jogászi talentuma már ezen törvényhozási műben nyilatkozik, ehhez hasonlót alig találunk a történelemben más nemzeteknél, melyek a rómaiak akkori műveltségi fokán állottak.

Egész Iustinianus császárig az egyetlen teljes törvényhozás maradt, mely az összes tételes római jogot magában foglalá.4 Még akkor is, midőn a szöveg elavult nyelve miatt érthetetlenné vált, és miután az eredeti tizenkét táblás törvényhozást legnagyobb részt újabb megszüntető és módosító jog kiszorította, névleg a tanelméletben minden későbbi jogfejlődés alapjaként tekintették. Mert minden későbbi jog, legalább tudományos műveltetésénél, mesterségesen és szándékosan a tizenkét táblás törvénynek csak időszerű kiterjesztése vagy egyes pontjaiban való módosítása gyanánt tüntettetett fel. Csak Iustinianus császár nagy törvénygyűjteményei vetettek véget a tizenkét táblás törvény érvényének alakilag is a római államban.

IV. Részletes tartalmáról csak igen tökéletlen tudomásunk van. Bírunk ugyan vagy száz töredékkel, állítólag szószerinti idézetekben11 itt-ott még az illető tábla számának megjelölésével is; de ezeknek valódisága alaki tekintetben, eredeti szószerkezetük szerint sehol sincs kétségen kívül helyezve, sőt még anyagi tartalmuk is gyakran igen kétséges. Újabban számtalan compilator kisérlé meg e töredékekből az eredeti szöveg helyreállítását s nem ritkán példátlan önkénnyel.



Forrás: részletek Bozóky Alajos: Római magánjog c. munkájából