logo

XX Martius AD

Zöldföld (Leggyakrabban kétértékű agyagos vas-szilikát vagy rétegszilikát)

A zöldföld természetes eredetű, nem túl jó színező és fedőképességű földfesték. Színe nagyon változatos, általában hideg tónusú, fakó, szürkés-zöld, de előfordul élénkebb színű fajtája, sőt kékes és sárgás változata is. Az ókor óta előszeretettel használták, hiszen könnyű volt hozzájutni, mert az agyagásvány, a „zöld kréta (...) több helyen található” viszonylag nagy mennyiségben és egyszerűen, némi porítással, őrléssel esetleg mosással olcsón elő lehetett állítani. Id. Plinius szerint fontonként egy sestertiusra (4 as) tartják.”
A legolcsóbbak közé tartozó, új keletű pigmentről „melyet appianusinak hívnak és „zöld krétából állítják elő", eléggé megvetően azt nyilatkozza, hogy „a hegyi zöldet utánozza, mintha még nem lenne neki elég sok utánzatai Lekicsinylő véleménye ellenére az ókorban ez vált a legelterjedtebb zöld pigmentté, és az egész Római Birodalom területén használták a festők.

Zöldföld elnevezéssel nagyon sokféle, eltérő összetételű földfestéket illetnek. A színt adó fő komponens, a zöld ásvány is többféle, lehet agyag csillám, szmektit, klorit vagy szerpentin ásvány. Színükért a bennük lévő két, illetve háromértékű vas ionok (Fe2+ /Fe3+) aránya felel.
A pigment leggyakrabban két, egymáshoz nagyon hasonló összetételű, de eltérő keletkezésű agyagcsillám, a tengeri üledékes glaukonit és a vulkanikus eredetű szeladonit jelenlétének köszönheti zöld színét. Ezek mellett egyéb ásványokat, például akár a színt is módosító vas-oxid ásványt, és agyagásványokat is tartalmazhat, de előfordulhat benne még jónéhány egyéb kísérőásvány is.
A természettudományos vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a szeladonitot tartalmazók voltak az elterjedtebbek, ami nem csoda, hiszen ezek általában erősebb zöld színűek, tisztábbak, így könnyebb előkészíteni őket.

Vitruvius szerint a legjobb a Smyrnai, „a görögök theodoteionnak nevezik, mivel Theodotosz volt annak a neve, akinek a földjén az ilyenfajta krétát először megtalálták.” Feltehetően a pigment azonban eredetileg nem Smyrnaból származott, hanem az ottani kikötőben lehetett megvásárolni a ciprusi Troodos-hegységben bányászott, szeladonitot tartalmazó zöldföldet. Jellegzetessége ennek a fajtának, hogy a szeladonit mellett, mindig tartalmaz faarcot, és a legtöbbször valamilyen zeolitot, néha crystobalitot.
Az id. Plinius említette appianusi zöld, ami feltehetően a Verona melletti, Baldo hegységben lévő Val Appianaból származott, szintén szeladonitot tartalmaz. Az ókori szerzők által említett két származási helyen kívül nem kizárt, hogy egyéb területeken található zöld színű földeket is felhasználtak a festők a falfestmények készítéséhez.


A zöldföld használata

A zöldföldet, a szín árnyalatától, mélységétől és a szemcsemérettől függően különböző módokon használták. A sötétebb tónusúakat előfordult, hogy önmagában, aláfestés nélkül hordták fel a felületre. Általánosabb azonban, hogy egy sötétebb színnel aláfestenek, hogy mélyítsék a tónust. Ez lehet korom vagy növényi szén-fekete pigmentet tartalmazó festék, de ezeknek valamilyen, általában sárga-okkerrel kevert változata is. Az okker aláfestésnek egyrészt színmódosító hatása van, másrészt a zöldföld pigment-szemcsék tapadását is segíti.

A zöldföldet gyakran keverték egyiptomi kékkel, de viszonylag ritkán keverték egyéb pigmentekkel. Néha azonban előfordult, hogy különböző okkerekkel és/vagy szénfeketével keverve alkalmazták. Sárga színű szemcsék azonban, mivel földfesték, eredendően is lehetnek a pigmentben.
A zöldfölddel festett réteg vastagságát a pigment szemcsemérete befolyásolja. Előfordul nagyon vékonyan festett, akár lazúros hatású réteg is, de találkozhatunk a felület síkjából erősen kidudorodó, vastag, nagyszemcsés réteggel is.


A zöldföld stabilitása

A zöldföldek stabil, jó színtartású, fényálló pigmentek. Magas hőmérsékletre érzékenyek, 500 °C felett meleg barna színűk lesz. Csak részben oldhatók erősebb savakban és lúgokban. Előfordulhat, hogy úgy érzékelhető, mintha a zöldfölddel festett réteg kifehéredett volna. Ez általában azzal magyarázható, hogy a pigmentben lévő agyagásványok - például montmorillonit - duzzadása a festett rétegben mikro-repedések keletkezéséhez vezetett, ami a megváltozott fényszórás következtében optikai változást okozott.


Forrás: Részletek: Harsányi Eszter - Római kori falfestmények készítés-technikája, feltárása, rendszerezése, kutatása (DLA értekezés) 2016.