logo

XXI Martius AD

Feketék

Az ókori rómaiak által összefoglaló néven „atramentum”-nak nevezett fekete pigmentek túlnyomó többségének fő komponense az amorf szén. Ilyenek a különböző szerves anyagok, növények - gallyak, magok, stb.- vagy állatok csontjainak égetésével előállított szénfeketék, illetve a korom. Ezek mellett a szerves alapú, mesterségesen előállított pigmentek mellett ritkán előfordult, hogy fekete színű ásványokat is használtak pigmentként.
A növényi szén és a korom festőanyagként való alkalmazása feltehetően a tűz megismerésével egykorú. Már a prehisztorikus barlangfestmények alkotói, és az ókori egyiptomiak is használták alkotásaikon. Az ábrázolás történetének kezdeti időszakában ugyanakkor a különböző fekete ásványokból készített pigmentekkel való festés is megfigyelhető.

A jelenleg rendelkezésre álló vizsgálati eredmények azt bizonyítják, hogy a római kori falfestményeknél a fekete szín festésére leggyakrabban szén alapú pigmentet használtak, de a vizsgálati beszámolók viszonylag ritkán említik a szén eredetét. Azt azonban lehet tudni, hogy Vitruvius és id. Plinius is a korom használatát részesítette előnyben, aminek készítését részletesen leírják. Először is simára csiszolt márvánnyal burkolt helyiség elé - ami olyan, mint egy laconicum - kemencét kell építeni „amelynek legyenek nyílásai a laconicum felé, és ennek fűtőrészét nagyon gondosan kell szűkíteni, nehogy a láng kicsaphasson.
A kemencébe rakott gyantát - vagy egyéb anyagot - „amikor pedig a tűz heve (...) elégeti, arra kényszeríti, hogy a nyílásokon át a laconicum belsejébe kormot bocsásson. A kemencéből kiszálló meleg füst a hideg márványon lecsapódik, a keletkezett koromréteget - ami a szén mellett csupán kis olajt tartalmaz - ezután már csak össze kell gyűjteni. Őrölni nem szükséges, mert nagyon kicsi a szemcsemérete. Id. Plinius szerint „a legtöbbre tartott fekete festéket ilyen módon szurokfenyőből állítják elő de „vannak, akik a bor kiszárított seprőjét égetik el.

Ha a festők nem tudták beszerezni a jó minőségű kormot, annak oka valószínűleg nem az árában keresendő, ami olyannyira nem volt számottevő, hogy id. Plinius nem is említi. Amennyiben a korom készítéséhez szükséges kemence sem állt rendelkezésre, akkor időt takaríthattak meg azzal, hogy saját maguk készítettek növényi szénfekete pigmentet, gallyak vagy fenyőforgács, szurokfenyő szőlővessző esetleg borseprő vagy törköly stb. égetésével.
Úgy tűnik, hogy ezzel a lehetőséggel igen gyakran éltek. Csak arra kellett figyelniük, hogy az alapanyagot lassú tűzön hevítsék, és az elszenesítés során levegő ne érhesse, mert akkor elhamvad, vagy barnás-fekete anyag keletkezik. Id. Plinius viszolygással beszél arról, hogy „akadtak festők, akik” e helyett „sírokból - a kegyeletet megsértve - ástak ki faszenet”

Az előállított növényi szenet őrölték majd a hamuzsír eltávolítása végett átmosták, és szárították. Az elkészült pigment minőségét és tulajdonságait nagymértékben befolyásolta az alapanyag és az előállítás - szenesítés, őrlés - módja. A jó minőségű pigment mélyfekete színű, fedőképessége és színező-képessége egyaránt kiváló. A kevésbé gondosan előállítottaknál előfordul, hogy színük tompa, esetleg barnás.
Az állati eredetű csontok elszenesítésével készített csont-fekete pigment használatáról, csupán néhány esetben tudósítanak a vizsgálatokat végzők. Bár Id. Plinius említést tesz az elefántcsont-feketéről, jelenlegi ismereteink szerint azonban valószínűsíthető, hogy nem általánosan elterjedt pigment volt a csont-fekete. Előállításakor a csontokat először kifőzték, majd durvára törték és elszenesítették, végül finomra őrölték, mosták és szárították. A nem megfelelően elszenesített csont-fekete barnás árnyalatú.

A szénfekete pigmentek mellett ritkábban bár, de előfordult, hogy ásványi eredetű fekete pigmentet használtak a festők. Id. Plinius említi, hogy a fekete festék „földből is (...) származhat.
A fekete földfestékek kutatása ma még gyerekcipőben jár, falfestményen való alkalmazásuk eddig még nem igazolódott, de ez irányú vizsgálatok folyamatban vannak. Még az is elképzelhető, hogy csupán a széntartalom kimutatása alapján egyszerűen „széntartalmú pigmentéként azonosított színezőanyagok némelyike valójában fekete földfesték.


Használatuk

A koromból és növényi szénből álló pigmenteket gyakran használták önmagukban, kisebb motívumok és nagyobb felületek esetében egyaránt. Mivel a szén és a korom is nehezen elegyíthető vízzel, ezért festés előtt kenhető pasztát kellett létrehozni, a pigment és víz elegyének kitartó kevergetésével, vagy valamilyen kötőanyag hozzáadásával. Vitruvius azt javasolja, hogy enyvvel keverjék, mert „így a fekete festék falfestésre igen alkalmas lesz”

A növényi szénfeketével és korommal festett nagyobb felületeket, az anyagok víztaszító tulajdonsága miatt általában besimították, mert így a mechanikai nyomás hatására felszínre úszó mészvíz rögzítette a pigment-szemcséket, amik egyúttal össze is préselődtek, tömörödtek.
Különösen a kis szemcseméretű korom volt kifejezetten alkalmas a vakolat pórusainak eltömítésével kialakított, fényesre besimított, polírozott hatást keltő felületek készítésére. A világosabb színek - például egyiptomi kék, zöldföld - aláfestéseként a korom, illetve a növényi szénfekete pigmenttel festett réteg megakadályozza, hogy a világos vakolat tompítsa a színhatást.

A fekete színű pigmenteket általánosan használták a színárnyalatok módosítására, ezért a vizsgálatok során gyakorta találkozhatunk velük pigment-keverékek alkotóelemeként is. Fehér pigmenttel vagy mésszel keverve kékes árnyalatú színt eredményez.


Stabilitásuk

Mind a korom mind a szénfekete tartós pigmentek, fényállóságuk nagyon jó. Ha azonban a nem megfelelően elszenesedett anyag kátrányt tartalmaz, idővel elszürkülhet.



Forrás: Részletek: Harsányi Eszter - Római kori falfestmények készítés-technikája, feltárása, rendszerezése, kutatása (DLA értekezés) 2016.