logo

XX Martius AD

Egyiptomi zöld (parawollastonitot CaSiO3 (CaCu)3(Si3O9) tartalmaz)

Az egyiptomi zöldet az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a korai időszakban, Mezopotámiában nem, csak Egyiptomban használták. Itt a 18. Dinasztiabeli sírok festményein mutatták ki először, aztán a római uralom végéig használták.
Az egyiptomi kék és az egyiptomi zöld között nagyon sokáig nem tettek különbséget a kutatók. A zöldesebb tónusú pigmentről azt feltételezték, hogy egy gyengébb minőségű, de kéknek szánt pigment, ami a gyártás során nem sikerült tökéletesre. Mára azonban már egyértelművé vált, hogy a két pigment nem azonos, és nem véletlenül, hanem szándékosan készítették a zöldes tónusút is. Erről azonban sem Vitruvius, sem id. Plinius nem tesz említést. Bár a használt alapanyagok megegyezők, ezek eltérő arányú keverése és az égetés hőfokának különbsége okozza a színeltérést.
Egyiptomi zöld előállításához kevesebb réz-oxid kell, mint az egyiptomi kékhez, és a réz-oxid mennyisége kevesebb a kalcium-oxidénál. Az egyiptomi kéknél az arány vagy megegyező, vagy a réz-oxidból van több. A folyósító anyag mennyisége viszont a zöld esetében nagyobb, mint amit az egyiptomi kék készítésekor használnak. A keveréket 950-1100 °C között hevítik, oxidáló környezetben és lassan hagyják kihűlni.


Az egyiptomi kék és egyiptomi zöld használata

Az egyiptomi kék és egyiptomi zöld gyenge fedőképességű pigmentek, ezért gyakran aláfestik egy sötétebb tónussal, általában valamilyen fekete pigmenttel. Id. Plinius ugyan a malachit esetében említi, hogy „fekete festékkel és mésztejjel alapozzák,” de ez igaz az egyiptomi kék és egyiptomi zöld alkalmazásánál is, hiszen „ezek kötik meg és teszik kellemessé a színét.” A mésztejhez ”"fekete festéket kevernek (...), nehogy a fehér világossága sápadttá tegye...”

A pigmentben lévő szemcsék mérete különböző lehet, a nagy szemcseméretnek köszönhetően a vakolatból, illetve az aláfestésből származó kötőanyag általában nem elegendő ahhoz, hogy a felületen tartsa a pigmentet, ezért valamilyen egyéb kötőanyaggal - például mésszel, kazeinnel - kell kikeverni a festéket. A festékréteg a többi pigmenttel festetteknél vastagabb, általában nem egyenletes, hanem rücskös felületű. Előfordul, hogy a színtónus világosítására fehér pigmenttel, sötétítésére feketével együtt használták.

Gyakran találkozni a zöld-földdel kevert változatával is, de lehet példát találni sárga-okkerral, illetve mindenféle egyéb pigmenttel való kevert használatára is. A Pompeii-ben feltárt Vénusz templomban például a jobb minőségű, nagyobb szemcseméretű pigmenttel festett kék felületek mellett egy sárga, vörös, zöld, barna és apró kék szemcsékből kevert, kékesszürke színt is festettek. A gyengébb minőségű pigmentet használták ebben az esetben, és feltehetően általában is, a kevert színek alkotóelemeként.


Az egyiptomi kék és egyiptomi zöld stabilitása

Az egyiptomi kék és az egyiptomi zöld nagyon stabil pigmentek, sem fényre sem savra, sem lúgra nem érzékenyek (kivéve a koncentrált lúgokat). A festett réteg egyes esetekben észlelt elszíneződése - barnulása, esetleg feketedése - minden esetben a pigment-szemcséket körülvevő egyéb, legfőképp a felületre rakódott szennyeződés színmódosító hatásának, nem a pigment elváltozásának a következménye.



Forrás: Részletek: Harsányi Eszter - Római kori falfestmények készítés-technikája, feltárása, rendszerezése, kutatása (DLA értekezés) 2016.