logo

XVI Junius AD

Egyiptomi kék (elsődleges összetevője, ami a kék színt adja a cuprorivait, Kálcium-réz-tetra-szilikát CaCuSi4O10)

Az egyiptomi kék az egyik legkorábbi mesterségesen előállított szervetlen pigment. Különböző színárnyalatai léteznek. A kékes és zöldes tónusok lehetnek világosak vagy egészen sötétek, az előállításhoz használt anyagoktól, azok arányától, a készítés módjától függően. Az azonos módon előállított pigment durvábbra, nagyobb szemcseméretűre őrölt változata sötétebb, a kisebb szemcsék világosabb árnyalatúak.
Egyes nézetek szerint az egyiptomi kéket Kr.e. 3100-tól (protodinasztikus kor) ismerték Egyiptomban, használatára azonban a jelenleg ismert legrégebbi példa egy Kr. e. 2900 körül készült szakkarai sziklasír falfestménye. Feltehetően csak a 4. Dinasztia idején, Kr. e. 2600 körül kezdték széles körben alkalmazni mind Egyiptomban, mind Mezopotámiában.
Az óperzsa birodalomban is és az egész antikvitásban - a hellenisztikus időkben, és a római korban is - használták, a római uralom végéig a legelterjedtebb kék pigment volt az egész Mediterráneumban. A kora középkorban még elvétve előfordult, a Kr.u. 9-10. századig gyárthatták, aztán teljesen eltűnt, és a készítés technológiája évszázadokra feledésbe merült.

Annak ellenére, hogy számtalan műemléken és művészeti alkotáson megőrződött, a gyártás folyamatát, az alapanyagokat azonban Egyiptomban - jelenlegi ismereteink szerint - sem leírás, sem ábrázolás nem örökítette meg.
Memphis mellett viszont feltártak egy, valamikor a Kr.e. 3. század és a Kr. u. 3. század között működő egyiptomi kék gyártó műhelyt, ahol a törmelék között, többek között, kb. 15 mm átmérőjű egyiptomi kék pigment-labdacsokat is találtak.

Az egyiptomi kék pigmentet a Kr. e. 1. évszázadban élt Vitruvius is említi. Caerulum-nak nevezi, és tévesen úgy tudja, hogy Alexandriában találták fel, holott már a város alapítása előtt 2000 évvel is használták.
Említi, hogy Puteoliban egy Vestorius nevű bankár állított fel egyiptomi kék gyártó műhelyt, a Kr.e. 1. században. A meghódított területeken bizonyosan több helyen is foglalkoztak egyiptomi kék gyártásával.

Az egyiptomi kék előállításához rézre, és az üveggyártáshoz szükséges alapanyagokra - szilikát, kalcium és alkáli folyósító anyag - van szükség. A szilikátot kvarchomok, a kalciumot kalcium-karbonát, ami származhatott mészkő vagy kagylóőrleményből, a rezet általában réz vagy bronz esetleg valamilyen egyéb, réztartalmú anyag reszeléke biztosította.

Az alkáli folyósító anyag leggyakrabban szóda vagy hamuzsír volt. Sok múlott az alapanyagok keverési arányán, a legjobb minőségű egyiptomi kék előállításához például a réz-oxidot és a kalcium-oxidot megközelítőleg megegyező mennyiségben kellett keverni, a folyósító anyag pedig nem lehetett több mint 4%. Ha például a mész aránya nagyobb volt a rézhez képest, akkor a pigment színtónusa eltolódott a zöldes felé.

Vitruvius szerint a homokot nátronvirággal liszt finomságúra kell törni, és ciprusi réz fűrészpor finomságú reszelékével kell összekeverni, majd vízzel kell locsolni. A folyósító anyag ez esetben tehát szóda, azaz porrá tört nátronvirág volt.
Nem említi viszont a kalcium-karbonátot, mint szükséges alapanyagot, feltehetően azért, mert a használt homok a kvarc mellett karbonátot is tartalmazott, úgy, mint például az egyiptomi Tell-el Amarnában feltárt üveggyártó műhelyben használt homok.

Az alapanyagok összegyúrása után „kézben sodorva golyókat formálnak, és úgy rakják őket, hogy kiszáradjanak, (majd) az edényeket pedig kemencébe” rakva, oxidáló környezetben 870-1080°C között hevítik. „Így amikor a tűz hevétől a réz és a homok összeolvad, gőzeiket átadva és átvéve elveszítik sajátosságaikat és a tűz hevétől elvesztve lényegüket, kék színűvé válnak ”
Az azonban, hogy milyen árnyalatú kékké, függ a hevítés hőmérsékletétől is, és attól hogy hagyták-e a forró pigment-labdacsokat a kemencéből kikerülve lassan kihűlni, vagy pedig gyorsan hűtötték le őket. Ha az utóbbit tették, a színárnyalat eltolódott a zöld felé.

Az egyiptomi kékhez hozzá lehetett jutni labdacsok formájában, de őrölt változata is kapható volt. Ez utóbbi árát nagyban befolyásolta a pigment szemcsemérete is, ezért az őrlést kellő körültekintéssel kellett végezni. Ha túl apróra sikerült, nagyon világos lett az árnyalata, viszont könnyebb volt vele dolgozni.
A nem kellő mértékben őrölt pigmenttel azonban, bár sötétebb volt a színe, nehéz volt festeni, mert a szemcsék görögtek az ecset alatt, és még az is előfordulhatott, hogy a nagy méretük miatt a kötőanyag nem tudta a felületen tartani a szemcséket, amik végül le is peregtek a falról.

A minőségbeli eltérések természetesen nemcsak a festési technikák és a színtónusok különbözőségében, hanem a pigmentek árában is megmutatkoztak. A legapróbb, legrosszabb fedőképességű, zúzaléknak nevezett fajta egy fontja id. Plinius korában csupán 5 asba került. A legjobb minőségűhöz, a Vestorius-féléhez, melyet „az egyiptomi caeruleum legfinomabb részéből állítanak elő" fontonként 11 denariusért (azaz 176 as) lehetett hozzájutni.

A kiváló egyiptomi kék tehát nem tartozott az olcsó színezőanyagok közé, bár ára a másik kék pigmenthez, az azurithoz képest - aminek fontja 1200 as - kétségtelenül jóval kedvezőbb volt. Ezért is használták inkább a római korban élt festők ezt a kéket a falfestményekhez.

Id. Plinius szerint a caeruleumnak régen három fajtája volt, az egyiptomi, amit legtöbbre tartottak, a ciprusiés a scytha. Ezek mellett a későbbiekben megjelent a puteoli és a hispániai is, „amióta itt hozzákezdtek a homok felhasználásához”.
A puteoli Vitruvius szerint azonos volt a Vestorius-félével, id. Plinius azonban külön említi őket. Elképzelhető, hogy azért, mert az ő korában az elnevezés már nem az előállítás helyére, illetve az előállítóra utalt, hanem a pigment kétféle minőségét jelölhette.

Az biztos, hogy míg Vitruvius a gyártáshoz szükséges anyagok és az eljárás leírása alapján minden kétséget kizáróan az egyiptomi kékről beszél, addig id. Plinius leírása nem ennyire egyértelmű. Azt írja például, hogy a caeruleum bányában keletkezik, tehát nem mesterségesen előállított pigment.
A puteoliiról és a hispániairól azt állítja, hogy „festik, mégpedig a megfelelő fűvel főzik, melynek levét beissza ” Jelenlegi ismereteink szerint azonban az egyiptomi kéket nem színezték semmilyen színezékkel. Viszont id. Plinius szerint olykor helyettesítették egy színezéknek, a vízben főzött ibolya levének krétára kicsapatásával előállított pigmenttel.


Forrás: Részletek: Harsányi Eszter - Római kori falfestmények készítés-technikája, feltárása, rendszerezése, kutatása (DLA értekezés) 2016