logo

XXVII Novembris AD

Fűtőrendszerek az ókori Rómában

”Enyhítsd telünket, tégy fahasábokat
a tűzre jócskán! Hozd ide kétfülű
kancsód s merítsd most bőkezűbben
ó, Thaliarchus, öreg borodból!”


A római társadalom a köztársaság utolsó évszázadában ismerkedett meg Kelet fényűzésével. Sulla diktatúrája alatt (Kr. e. 82–79) kapott lábra a görög életmód, lakáskultúra utánzása.

Az ősi itáliai életről egyre lenézőbben nyilatkoztak. Egy évszázaddal később Seneca, akinek alkalma volt megnézni a Hannibált legyőző Scipio Africanus liternusi (a Kr. előtti 2. századból származó) villáját, a fürdőhelyiségről szólva megjegyzi: ”manapság egy szolga sem merészkedne ilyen helyen mosakodni.”

Az 5. században élt Servius Homéroszhoz írt kommentárjaiban úgy véli, hogy a rómaiak ősei az atriumban (előcsarnok) mutatták be áldozataikat, itt állt nyitott tűzhelyük, itt főztek és melegedtek, és füstös falai miatt hívják az atriumot fekete teremnek. Bár az ismeretterjesztő irodalomban sokáig tartotta magát ez a népi etimológia (ater–fekete), erre nézve nincsenek bizonyítékaink.
Mégis sokan hivatkoznak rá, mivel a rómaiak egyáltalában nem ismerték a kéményt. Borzasztó füstösnek és kellemetlennek képzelik a hypocaustum (fűtőkamra) nélkül épített házakat. Közben elfelejtkeznek arról, hogy a rómaiak által használt faszén nem füstöl úgy, mint az ásványi szén vagy a frissen felvágott fa. Az egyik legismertebb ókori mezőgazdasági munka szerzője, Cato a tüzelésre való fa előkészítéséről írja:
”Az olajfatuskókat és egyéb tűzifát nyers olajhabbal permetezd be, tedd ki a napra, jól igya magába, így nem fog füstölni és jól ég.”



Bíró Mária



Forrás:
http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b1001/93-056-04BiroM.html