logo

V December AD

Marcus Vitruvius Pollio (Kr. e. 84 - Kr. e. 14 után)

Az ókor egyetlen írásban fennmaradt építészetelméleti műve szerzőjének származását is, kilétét is, homály fedi. Állítólag Formiae-ban született. Fiatalon vesz részt Caesar galliai hadjáratában, tüzérségi fegyvereket és ostromgépeket tervez. Caesar halála után Augustus szolgálatába lépett. Egy lovagrendű Mamurra nevezetű praefectus fabrorum ugyanezt a pályát futotta be Vitruviust vele azonosították, de mindmáig tisztázatlan: miért változtatott volna nevet?
Annyi bizonyosabb, hogy Róma városa vízügyeinek, vízvezetékeinek felügyelője és alkotó építész is, ha csak egyetlen épületéről van is hírünk, a fanumi bazilikáról. Nyugalomba vonulván, Augustus nővérétől, Agrippa feleségétől életjáradékot kapott. De Architectura Libri Decem, a Tíz Könyv az Építészetről című művét, minden valószínűség szerint Kr. e. 33. Kr. e. 14. között írta.

Az építészet dolgaival foglalkozó traktátusa két, szinte önálló fejezet-csoportból áll, a tulajdonképpeni könyvekből és az ezek elé írt előszavakból, amelyek inkább az előző fejezetek utószavai.

Az előszók három gondolatcsoportra oszlanak:

a.) Vitruvius saját személyére vonatkozó megjegyzések;
b.) a traktátus rendeltetése és célja;
c.) az építészet problémakörét általában érintő gondolatok.

Ezekből a következők kiemelése látszik fontosnak:

a.) Augustusiak ajánlja könyvét mint utána majd százak és százak valaki hatalmasságnak, akik tartottak valamit írásukról és önmagukról. El-utasítja Deinokratész magakelletését Nagy Sándor előtt, hogy építési meg-bízáshoz jusson. Vitruvius e művével akar hírnévre szert tenni.

b.) Az írása arra való, hogy ne csak Augustus aki, úgymond, már rengeteget épített és fog még építeni -, hanem minden megrendelő meg tudja ítélni a készet és útmutatást kapjon az elkészítendőre. Ez az elmélet kontemplatív és normatív oldalának a megfogalmazása.

c.) Az építészetről való írás nem szépirodalom. Bonyolult terminológiája van, amit csak a szakmabeliek értenek. Szabatos definíciókra törekszik. Tiltakozik a plágium ellen, mert sok elődjére hivatkozik ugyan, de ö az első, aki rendszerbe szedte a szerteágazó anyagot. A részletkérdések közül szól a helyes költségvetés elkészítéséről. Egy ephesoszi törvényt idéz követendő példának: ha az építész annyiért építette föl az épületet, amennyiért ígérte dicséretben részesül, ha a költségtöbblet az egész 1/4-ét nem haladja meg közösségi pénzből kifizetik -, ha meghaladja az építész "ráfizet" a vállalkozásra, saját pénzét áldozván föl. ír a legfontosabb elemről, a vízről és arról, hogy e meghatározás egyiptomi eredetű ... stb.
Magukat a "könyveket" célszerű saját rendjük szerint tárgyalni, bemutatni és értelmezni, mert nemcsak a mű tartalma, hanem struktúrája is jellemző. Ezek szerint:

I. könyv:
1. Az építész tanulmányai.
2. Az építészet alapfogalmai.
3. Az építészet részei.
4. Az egészséges helyek kiválasztása.
5. A falak és tornyok elrendezése.
6. Az utcák iránya a szelekre való tekintettel.
7. A középületek helyének kiválasztása.

Az első könyv tartalma két részre oszlik. Az első három fejezet tartalmazza az egész traktátus legelvontabb gondolatainak a kifejtését, amelyet Vitruvius esztétikájának nevezhetünk, találóbban olyan építészetelméletnek, ahogyan azt közhasznúan ma értelmezzük. A többi fejezet a városépítészettel foglalkozik.

Az elméleti szakasz az építészet már ismert meghatározásával kezdődik. E szerint az architektúra gyakorlati részre (fabrica) és elméleti részre (ratiocinatio) oszlik. Majd szükségesnek tartja megismételni tételét, szinte szemiotikái "modemséggel": az építészet a tudományokhoz hasonlóan két dolgot foglal magába: a meglévőt (quo significatur), azt az ismeretkört, amely a tudományág műveléséhez szükséges és a létesítendőt (quod significat), a szakmai ismeretanyag realizálását a kitűzött cél betöltése érdekében.

Lényeges dolognak látszik, hogy e definíciók után tüstént a pedagógiára, az építész szakmai nevelésének a kérdésére tér rá, meghatározván a szakmája műveléséhez szükséges követelményeket. Az építész tudjon írni, azaz jól fogalmazni, hogy megörökíthesse alkotásának hírnevét. Alig szorul magyarázatra e feltétel görögös ihletettsége, ami azután elterjed a Mediterraneum korai arab világában is, ahol egy szólásmondás úgy tartja: hogyha neved fennmaradását akarod, akkor írj könyvet vagy építs házat... Rajzolásra, geometriára azért van szükség, hogy az építész tudjon szakszerű "tervdokumentációt" készíteni és értsen a perspektívaszerkesztéshez. Az optika ismerete a fényvezetés, a helyes megvilágítás biztosításának a készségét adja. Az aritmetikai tudás két szempontból is fontos: az architektus tudjon jó költségvetést készíteni (praktikum H.Gy.) és értsen a helyes arányok kiszámításához (esztétikum H.Gy.).
A történelmi események ismerete arra való, hogy az építész indokolni tudja, miért éppen azt a fonnát alkalmazta és honnan vette. A filozófusok példaképül szolgálhatnak az építész emberi magatartásának, mentalitásának a kialakításához. A zenei érzék fejlesztése, illetve a hangok keletkezésének tudományos értelmezése hozzásegít a hadigépek feszítő húrjainak kívánt mértékű beállításához, valamint a színházak helyes akusztikájának a megtervezéséhez. A medicinában való jártasság a klimatikus viszonyoknak megfelelő "egészséges" építkezést teszi lehetővé. A diszciplínák sorát az építési jog és az asztronómia zárják le.

Ez tehát tökéletes, az enciklopédián alapuló nevelési program, ami nem saját megállapításunk, hanem Vitruviusé, aki ezt a szót is használja és helyesen értelmezi. Természetesen, elutasítja Pütheosz maximalizmusát, reálisan és józanul elegendőnek tartja, hogy az építész mindezekhez közepes szinten értsen, de mindegyikhez.
Az első könyv második fejezete tartalmazza Vitruvius teóriájának a lényegét, ezért a legérdekesebb. Hat követelmény betöltését kívánja meg az építészeti alkotás létrehozása során. Ezek: taxis, diathézis, eurythmia, symmetria, thematismos, oikonomia. A görög elnevezéseknek megtalálja a latin megfelelőit is, kettő kivételével.

1. Taxis (ordinatio)
Quantitativ követelmény: a mű megfelelő méretegységének fellelése és ennek alapján az alkotás dimenzióinak meghatározása. Méretezésmód és ennek következetes alkalmazása.

2. Diathézis (dispositio)
Qualitatív és egyben komplex kívánalom. Az épülettervezés folyamatának, eszközeinek és eredményének: a teljes értékű kompozíciónak a létrehozása. Az alkotó az elmélkedés (cogitatio, meditatio) és a helyes megoldás fellelése (inventio) után alaprajzban (ikonographia), homlokzati rajzokon (orthographia) és távlati képekben (skénographia) rögzíti elképzeléseit. Ez tehát a végeredmény, amelyben már benne foglaltatik a következő négy feltétel kielégítése.

3. Eurythmia (latin megnevezés nincs)
A mű harmonikus megjelenésének a biztosítása, látványának kellemessége. Az építész szuggesztív kifejezőerejének a próbája, a szubjektumra gyakorolt érzelmi ráhatás készsége.

4. Symmetria (cruppsapioc latin név nincs)
Az egyes részeknek az egészhez és egymáshoz való objektív viszonya. Az emberi test arányrendszeréhez hasonlóan az épületet szerves organizmussá kell tenni a formák és egyéb részletek analóg megismétlései által.
A legnagyobb karriert befutó meghatározás, amely jelentésváltozások során át jutott el végül az elvulgarizálódott mai szóhasználatához (egy mai építőmunkás is él vele, amikor azt mondja, hogy azért és azért csinálta ezt így, mert így van szimmetriája). Ebben az értelmi töltésű kívánalomban benne rejlik az arany metszés, az aurea sectio lényege éppúgy, mint a közönséges egytengelyes visszatükröztetés. A meghatározás "eláltalánosodásához" maga Vitruvius hozzájárult már, aki az arányosságot általában érti alatta és emellett e konkrét értelemben is használja.

5. Thematismos (decor)
Az építészeti formálásnak ki kell fejeznie az épület rendeltetését. A köznapi épületek egyszerűséget kívánnak, a középületek megkülönböztető díszességet. Az Istenek házait jellegükhöz illő oszloprendi köntösbe kell öltöztetni. És fordítva: egy bizonyos táj "természetes díszéhez" kell idomítani az odahelyezendő épületet.
A téma és díszítmény görög és latin fogalomegyeztetésében a funkció és a forma kapcsolatának gondolata rejlik. Még akkor is, ha a római a díszítettség mértékével akarja kifejezni a tartalmat, a rendeltetést, nem úgy, mint ahogyan azt a későbbiek absztrahálva értelmezték.

6. Oikonomia (distributio)
A gazdaságosság elvének követése nemcsak az anyagi feltételekhez, hanem általában az adottságokhoz való célszerű alkalmazkodást jelenti. Az építésznek figyelembe kell vennie az építőanyagok helyi beszerezhetőségének, a feladat jellegének és a megrendelő, az építtető egyéni kívánalmainak korlátozó tényezőit, mert igy tudja csak "distribuálni" jó gazdaasszony módján "beosztani" mindazt, ami ténylegesen rendelkezésére áll.
Megkísérelték ezeknek a vitruviusi tételeknek eszmei eredetét kinyomozni. Ezek szerint a helyes mérték elve a püthagoreista filozófiában gyökerezik, a symmetria a görög művészet "nagy" évszázadának, az ötödiknek a művészetelméletében. Az eurythmia a hellének negyedik évszázadában érzékelhető hedonista felfogásúnak, tükröződésnek, míg a thematismos és az oikonomia az adottságok elfogadását, az azokba való beletörődést hirdető sztoikus bölcselkedés visszfénye. Akár így, akár úgy, magából a leírtakból az állapítható meg, hogy e té-telek főleg a ratiocinatio részletes kifejtését jelentik, de a fabrica is bennük van, beleértvén a tervek elkészítésének a munkáját is.

A traktátus elméleti részének befejezése egyrészt átkötés a fejezet következő gondolatcsoportjához, másrészt az építészet hármas "aranyszabályát" tartalmazza. Az építészet épületek, napórák és gépezetek létrehozását jelenti. Az épületek készítése kettőt foglal magába: a városok, települések létesítését és maguknak a köz és magánépületeknek az emelését.
Ezután az aranyszabály, az építkezéseket úgy kell végezni, hogy gond fordítassék a tartósságra (firmitas, soliditas), a célszerűségre (utilitas) és a szépségre (venustas, elegantia) is. Nos, e hármasság előzményeit hiába keressük, mivel ilyen összetételű megfogalmazás Vitruvius előtt nem létezett. Ez már tőről metszetten római "civil-kulturális" megnyilatkozás, amely szerint: a szomjasnak akármilyen pohár jó, de a művelt számára szépnek is kell lennie egyúttal.
A számunkra legtöbb szót érdemlő első könyv második részét nem taglaljuk ilyen részletesen, mint ahogyan a többi könyvet sem. Csupán tartalomjegyzéküket adjuk meg, s ahol érdemes, megjegyzésekkel egészítjük ki a bemutatást. Itt azt kell kiemelnünk, hogy Vitruvius, a teoretizálás után a nagy egészből indul ki, a városépítészetből. A helykiválasztásnak hármas köve-telménye van: a kiszemelt terület "egészségessége", a megélhetésre való alkalmassága és kedvező megközelíthetősége. Amit kiegészít a helyi széljárás ismeretének, figyelembevételének a szükségességével. Ezáltal szabályos ökológiai tájékozódást kíván meg.


II könyv:
1. Az építészet kezdetei.
2. A filozófusok az elemekről.
3. A tégla.
4. A homok.
5. A mész.
6. A puteóli föld.
7. A kőbányák.
8. A fal-szerkezetek fajtái.
9. Az épületfa.
10. A kétféle fenyőfa.

Az építészet kezdetben a természetet utánozta, majd fokozatosan önállósodott. A görög művészetelmélet a mimézist, az imitációt az építészettől "megtagadta", mondván, hogy ezért nem is művészet. Vitruvius e feltételezésével, a keletkezés időrendjét véve alapul, végülis azt állítja, hogy első a művészetek sorában. Az építészet mint az ábrázolóművészetek "szülője-anyja" gondolata a hegeli filozófiáig ér majd el.
Auktorunk az építőanyagok tárgyalását a téglával kezdi. Szokatlan ez a görög tradíciókat közvetítő szerzőnél, hiszen a hellén par excellence kő-architektúra volt. Jellemző az is, hogy a lydiai tégláról azt mondja, hogy az használatos Itáliában és csak ezután adja meg a görög téglaméreteket. Tudjuk azt, hogy a későbbiekben kibontakozó római téglaépítészetet több kutató a keleti, az ázsiai építőgyakorlattal hozta kapcsolatba, így pusztán ezt a tárgyalási sorrendiséget is értékelnünk kell. Ezután következik az opus caementitium tárgyalása és csak ezután a kőé, végül a fáé.


III könyv:
1. A templomok arányai.
2. Az öt templomtípus.
3. Az öt templomfajta.
4. A templomok alapozása.
5. Az ion oszloprend.

A templomok elemzése előtt ismerkedhetünk meg a vitruviusi arány-elmélettel. Ennek alapján a már ismert görög antropometrikus rendszer adja. Vitruvius azonban kapcsolat teremtődik eközött és a geometria között. A relatív és az abszolút szintetizálódik az ember a körben és a ember a négyzetben, a " Vitruvius-i figura" ideologrammjában, amely számos későbbi spekuláció tárgya lesz.
Számhasználata is összetett. Az egyik tökéletes szám a 10 (antropomorf szám: a két kéz ujjainak a száma). Emellé a 6-ot társítja, a kettő összege a 16, a másik tökéletes szám. A modulus későbbi részekre osztását valószínűleg befolyásolták ezek a számok. A felosztás lehet 6/2x10=30, másképpen pedig 6x2=12 partes, azaz modulus-részecske (M).

A templomok külső rendszere alapján ad tipológiát: in antis, prostylos, amphiprostylos, peripteros, pseudodipteros, dipteros és hypaetros. A későbbiekben módosítják ezt a rendezést hiányzik az amphiantis, a hypaetros pedig megvilágításmódot érzékeltető megjelölés, nem oszlopelhelyezkedést -, mégis meghatározóvá vált, hozzájárulva a görög építészet egyoldalú szemléletének kialakulásához, a külterjességének az abszolutizálásához.
Az intercolumniumok nem tengelytávolságok, hanem szó szerint: oszlopközök méretezése már bizonyos térproblémákat rejt magában: pyknostylos (zsúfolt, 3M), systylos (sűrű, 4M), diastylos (tágas, 6M), araiostylos (légies, 6M fölött) és végezetül eustylos (jó, megfelelő, 4,5M). Az ideálisnak tartott eustylos bevezetését Hermogénészhez köti. Így alig csodálható, hogy az ion oszloprendet tárgyalja elsőként. Az viszont meglepő, hogy az optikai korrekciókat, a curvaturát is itt említi, holott ilyesmi jelen tudásunk szerint a fénykori doricát jellemezte első sorban.


IV: könyv:
1. A három oszloprend keletkezése, a korinthosi fejezetek.
2. Az oszloprendek díszítései.
3. A dór oszloprend.
4. A cella és a pronaos.
5. A templomok fekvése.
6. A templomkapuk és kereteik.
7. A toszkán templom.
8. Körtemplomok.
9. Az oltárok.

Vitruvius az oszloprendek részletes tárgyalásának folytatása előtt az általunk szokott sorrendben beszél a dór rendszer férfias, az ion "asszonyos" és a korinthoszi "hajadonos" arányairól átvéve a hellén antropometriát. Ezután fog a korinthoszi rend részletezésébe és utoljára taglalja a doricát, a hellenisztikus szemléletnek megfelelően. A templomenteriőrt szűkszavúan tárgyalja. A részletezésnél pedig a kőfelületek római kezelésmódját: a rusztikázottságot dicséri.
Meglepő az, amit auktorunk a templomok tájolásáról mond. Az írja elő, hogy főhomlokzatuk és a cellában elhelyezett agaima nyugatra nézzen. Szinte az összes görög templom a Kr. e. 3. századig, de később is keletelt volt, azaz szó szerint: orientált. Megemlíti azt is, hogy a környezeti adottságok, a jó városkép kialakításának a kívánalmai is befolyásolják a templomok elhelyezését. Ez már a hellenisztikus városépítészet sajátja s ezen elvet a római is így érvényesíti. Felbukkannak helyi, italikus hagyományok is, az etruszk templom, a toszkán oszloprend tárgyalásában. A körtemplomok elemzése során elég nagy hangsúlyt kap a pseudo-oszloprend, amely a későbbi római idők meg-határozó faltagolás-módja lett.


V. könyv:
1. A fórumok és a basilicák.
2. Kincstár, börtön, tanácsház.
3. A színház helyének kiválasztása.
4. Harmóniatan.
5. A színház hangvedrei.
6. A színház helyének kiválasztása akusztikai szempontból.
7. A színház építése.
8. A görög színház.
9. A színház mögötti oszlopcsarnokok.
10. A fürdők.
11. A palaestrák.
12. A kikötők.

A középületek sorában a színház rangos helyet kap. A római színházról közölt adatait, szerkesztésmódját stb. az archeológia szinte mindenben igazolta. A görög színházról írtak a hellenisztikus állapotokat tükrözik. Jelentős megállapításokat tartalmaz a fürdőkkel foglalkozó fejezet.


VI. könyv:
1. Az éghajlati viszonyok szerepe a magánházak tervezésénél.
2. A magánépületek szimmetriái.
3. Az udvarok és a körülöttük lévő helyiségek.
4. Az épület tájolása.
5. Építkezés különböző társadalmi helyzetűeknek.
6. A falusi házak elrendezése.
7. A görög lakóház elrendezése.
8. Az épületek szilárdsága.


VII. könyv:
1. A padlók.
2. Stukkómunkák.
3. Boltozatok.
4. Stukkózás nedves helyen.
5. A falfestészetről.
6. A márvány.
7. A természetes festékek.
8. A cinóber és az arany.
9. A cinóber készítése, a hegyi zöld, az arméniai kék és az indigó.
10. Mesterséges festékek. Fekete.
11. Világoskék és sárga.
12. Ólomfehér, rézgálic és szandaraka.
13. A bíbor.
14. Mesterséges festékpótlékok.

A boltozatok szerény keretek között történt ismertetése után az egész könyv a falfestészettel, a festékekkel foglalkozik. Jellemző a skénographia "elfajzásáról", az abszurd formák pingálásáról irt kritikája. Mauri (1908) a pompei falfestészeti "stílusok"-at az itt közöltekből kiindulva határozta meg.


VIII. könyv:
1. A víz keresése.
2. Az esővíz.
3. Hőforrások.
4. A víz megvizsgálása.
5. A szintezés módja.
6. A vízvezetékek építése.

A vitruviusx traktatus legegységesebb fejezete. A római civilizáció "aquafil" jellegének jegyében fejti ki témáját a forrásfoglalásoktól kezdve az aquaeduc-tusok építéséig.


IX. könyv:
1. A világmindenség és a bolygók.
2. A Hold.
3. A Nap pályája és a csillagképek.
4. Az északi csillagképek.
5. A déli csillagképek.
6. Az asztrológiáról.
7. Az analemma szerkesztése.
8. Az órák fajtái és feltalálói.

A könyv egyik roppant nagyvonalú analógiája emberfeletti szférába emeli az architektust. Szerzőnk úgy véli, hogy a világmindenségnek architektónikus szerkezete és struktúrája van. Ebből a gondolatból származik az, hogy Isten a világ építésze: Deus architectus mundi. És megfordítva: az építész a második Isten: architectus secundus Deus...


X. könyv:
1. A gépek és szerszámok.
2. Az emelőgépek.
3. Az egyenes és forgó mozgás.
4. A vízemelő gépek.
5. A vízimalom.
6. A vízemelő csavar.
7. Ktesibiosz vízemelő szerkezete.
8. Víziorgona.
9. Az út mérése.
10. Katapulták és skorpiók.
11. A ballisták.
12. A katapulták és ballisták megfeszítése.
13. Ostromgépek.
14. Teknősbéka az árkok betöltésére.
15. Más teknősbékák és Hegetor teknősbékája.
16. A várvédelem.

A Tíz Könyv elvont gondolatokkal kezdődik, a vitruviusi esztétikával. A fizikai és mechanikai konkrétumok felsorakoztatásával zárul a mű, ezen legterjedelmesebb fejezetével. A De Architectura Libri Decem a jelek szerint rajzokkal illusztrált mű volt. Vitruvius 10 rajzról tesz említést, talán könyvenként adott egyet-egyet? Többek között az entházis, az optikai korrekciók, az ion voluta-szerkesztés, a vízemelő gép, a szintezőműszer (chorobatész) és a zenei harmóniák ábrája szerepelt a szövegrész gazdagítására. Ezekből azonban semmi sem maradt ránk örökségül.

Forrás: Hajnóczy Gyula Az építészetelmélet történetei