logo

XXVII Januarius AD

Színház, Amphitheatrum és Cirkusz

Róma első állandó kőszínházát a nagy Pompeius építtette. Ez az - azóta elpusztult - épület vált kiinduló pontjává a római színházépítészetnek, Augustus korára és a későbbi századokra már csak a továbbfejlesztés feladata várt. Az alap itt is a görög építészet teremtő munkája volt. A hellenisztikus kor görög színházaihoz képest a római színház voltaképpen csak egyetlen alapvető sajátosságban különbözött.
Míg a görög színházak csaknem mindig egy domboldal természetes öblét használták fel a nézőtér helyéül és támaszául, addig a római színházak, egészen kis kivételtől eltekintve, magukban álló, sík talajon emelkedő építmények voltak. Ehhez járult, a hellenisztikus előzmények továbbfejlesztéseként, a játéktér és a nézőtér zárt egységgé való összekapcsolása, valamint a színpad szerkezetének és díszes hátfalának tökéletesítése.
Az épületnek a terep adottságaitól történő függetlenítése nemcsak a színházaknál, hanem általában is jellemző vonása volt a római építészetnek. A városok falait, az épületegyütteseket, a tereket nem a tájhoz alkalmazva, hanem a tervező akarat szabályai szerint rendezték el. Az egyes épülettípusokat pedig úgy alakították ki, hogy azok bárhol, és minden külső támasztól mentesen felépíthetők legyenek.

A magában álló római színházépület kialakulásában közrejátszott, hogy Rómában a színházakat hosszú ideig fából építették. Ezek az ideiglenes fakonstrukciók természetesen bármilyen terepen, meglehetősen gyorsan elkészülhettek, s midőn az állandó színház építésének gondolata felmerült, akkor közvetlenül nem a görög példából, hanem a hagyományos faszerkezetű építményekből indultak ki.
A faszínházak kőváltozatának megvalósítását a római falazási és boltozási technika tette lehetővé. Így született meg Pompeius színháza, és minden bizonnyal hasonló lehetett az a szintén elpusztult theatrum, melyet Augustus uralkodása alatt L. Cornelius Balbus építtetett i. e. 23-ban a garamanták legyőzése után tartott diadalmenete alkalmából.

A romjaiban fennmaradt legkorábbi monumentális római színház építését még Caesar tervezte és Augustus valósította meg i. e. 13 és 11 között, és Marcellus emlékének szentelte. A 15o m átmérőjű Marcellus színház hatalmas nézőtere sugarasan elhelyezkedő tartófalakon nyugodott, ezeket boltívek tartották össze, és félkör alakú, ugyancsak boltíveken nyugvó, árkádokkal tagolt fal vette körül.
A nézőtér megközelítését belső folyosók és lejárók tették lehetővé, az üléssorok három, egymás fölötti szakaszra tagolódtak, az épület külső fala három emeletének megfelelően. Nem ismerjük közelebbről a Tiberis felé néző színpad építményét, de a város felé forduló félköríves homlokzatból két emelet aránylag jó állapotban maradt fenn. A faragott kövekből épült boltozatos árkádok pilléreit féloszlopos díszarchitektúra tagolja.
A földszinten dór, az emeleten ión féloszlopok sora húzódik, fölöttük párkányzat jelzi az emeletek határait. Az oszlopsorok és a párkányzatok által alkotott négyszögletes mezőkben a boltíves árkádok sötét foltja, a fény és az árnyék ellentétével fokozta a hatalmas-épülettömb falának monumentális ritmusú tagoltságát. A boltíveket tartó pillérek elé helyezett féloszlopokat már a köztársasági építészetben megtaláljuk, de ilyen nagyszabású rendszerben való alkalmazásukat első ízben a Marcellus színházon figyelhetjük meg.

romaikor_kep



A görög építészet oszloprendjeit az oszlopok jellegének megfelelően osztották el az emeletek között. A logikai rend szerint a harmadik szinten volt a korinthosi oszlopok helye, ezt azonban csak későbbi épületeken, főként a legnagyobb szabású példán, a Colosseumon tanulmányozhatjuk.

A Marcellus színház 11 000 néző befogadására volt alkalmas. Jóval kevesebb, mintegy 7000 néző számára épült az Augustus-kor legépebben fennmaradt színházépülete, a dél-galliai Arausióban (Orange). A dekorációtól eltekintve teljes épségben fennmaradt kulissza-fal (scaenae frons) kapukkal és fülkékkel áttört, kiugró és bemélyedő részekre bontott építményét háromszintű párkányzat között sorakozó oszlopok és márványborítás díszítette.
A monumentális kulissza-fal három oldalról veszi körül a színpadot, és így már önmagában is gazdag és szemkápráztató díszletet alkotott, amit még különféle kellékekkel tettek változatosabbá és hatásosabbá. Minden eddiginél jobban mutatja ez a szerkezet a hatalmas, egybeöntött és tetszés szerint formált kőfalak, és az eléjük állított görög elemekből álló díszarchitektúra viszonyát.
Az orange-i színház .scaenae-jének külső fala, melyet XIV. Lajos királysága legszebb falának nevezett, valóságos és látszat-árkádjainak, valamint párkányainak ellenére, meztelen tömegével és felületével gyakorolja grandiózus hatását. Párját csak az ókori kelet és a legmodernebb kor kolosszális építményei között találjuk meg.

Az amphitheatrum már teljesen római találmány volt. Mint neve is mutatja, két színház nézőterének egymáshoz illesztéséből alakult ki. Őse a Forumon rendezett viadalok alkalmával körbeépített, fából készült nézőtér lehetett. Caesar idejében két ízben is megtörtént, hogy a játékok rendezői - mint már említettük - két forgatható faszínházat illesztettek össze, midőn a gladiátori viadalok nagyobb nézőteret és porondot igényeltek. Az így nyert arénát Augustus korában építették először kőbe.

romaikor_kep



Az első római állandó amphitheatrum, Statilius Taurus építkezése a Mars-mezőn, i.e. 29-ben készült el. Valószínűleg még vegyes anyagú volt, mert miután 64-ben leégett, nem építették újjá, hanem helyette a Colosseum építkezésébe fogtak. Pusztulásáért kárpótolnak azok a nem sokkal később épült amphitheatrumok, amelyek Itáliában, Galliában és Hispaniában meglehetős épségben fennmaradtak. Alapszerkezetük egyöntetű, inkább csak méretben, belső járataikban és díszítésükben térnek el egymástól.
Felépítésük módja a színházakéval azonos. A nézőtér nagy tartófalakra támaszkodott, emeletekre oszlott, megközelítését folyosók és lépcsők tették lehetővé. Az egész ovális építményt körülfogó hatalmas falat boltíves árkádokkal tagolták, a pilléreket kívülről fél-oszlopokkal vagy csupán dekoratív kőrakással díszítették. Fontos szerepet játszottak az emeleteket elválasztó erős párkányok.
Az amphitheatrumok homlokzati képét nem annyira a díszarchitektúra, mint inkább a megszakítatlan körfal hatalmas felületét két irányban ritmikusan tagoló párkányzat és árkádsorok határozták meg. A színházakkal szemben merőben új hatást keltett a belső kép: a körben összefolyó, nagy katlant alkotó nézőtér és a középen, mélyen fekvő porond. A római amphitheatrum a dél-francia és spanyol területeken megszakítatlanul tovább élt arénák, és a modern időkben újjá teremtett hatalmas stadionok őse, a tömegszórakozás helyének napjainkig felülmúlhatatlan építészeti megoldása.

Míg az amphitheatrum a legkülönfélébb látványosságok színtere volt, a cirkusz már inkább csak a kocsiversenyek és a hozzájuk kapcsolódó felvonulások rendezésére volt alkalmas. Rómában a Circus Maximus a legrégibb középületek közé tartozott. Kezdetben inkább csak földből és fából emelt versenytér, amely a görög stadionoktól nem függetlenül, de azoknál lényegesen nagyobb méretben és a kocsiversenyekhez szabott formában alakult ki. Monumentális és reprezentatív kiépítése a késői köztársaság idején valósult meg, főként Julius Caesar érdemeként.
Augustus idejében már csak végleges formáját és legpompásabb díszeit nyerte el. A hosszú pályát középen fal (spina) választotta ketté. Ezen állíttatta fel Augustus azt az Egyiptomból elszállított obeliszket, amely ma a Piazza del Popolót díszíti. Agrippa hét bronz-delfinnel ékesítette a cirkusz közepét.

Augustus még egy díszemelvényt építtetett, ahonnan ő maga is gyakran és nagy érdeklődéssel figyelte a versenyeket. A Circus Maximus a birodalom legkülönbözőbb területein épült versenyterek előképévé vált, de megmaradt a népszórakozás legnagyobb és leghíresebb színterének, mindaddig, amíg az ókor végén el nem homályosította fényét a konstantinápolyi hippodrom. Helyét és formáját ma is láthatjuk a Palatinus lábánál húzódó hatalmas térségen. Semmi nyoma nem maradt viszont a Circus Flaminiusnak, amely ugyancsak Augustus idejében épült fel tartós alakjában a Mars-mező déli részén.

A cirkuszok építészeti megoldása az amphitheatrumokéhoz volt hasonló, de a lényegesen alacsonyabb és elnyújtottabb, egy tekintettel át sem fogható - a mai lóversenypályákhoz hasonló - épületforma nem keltett velük egyenértékű művészi hatást.


Forrás: Maróti Egon - Horváth István K. - Castiglione László: A régi Róma aranykora Gondolat Kiadó 1967