logo

XXVII Januarius AD

Restaurálás - Historizmus

Augustus építkezéseinek jelentős - szám szerint legnagyobb - részét a régi épületek helyreállítása képezte. Önéletírásában külön fejezetet szentelt ennek a tevékenységnek, amely több szempontból is megérdemli a figyelmet. Több esetben, mint például a villámcsapástól megrongált Capitolium helyreállításánál, vagy az őáltala befejezett Basilica Julia leégése után újrakezdett és kibővítéssel egybekötött építkezésénél Augustus sem tett mást, mint hasonló esetben az ókor államainak többi vezetői és testületei: gondoskodott a szent és a közhasznú épületek karbantartásáról, korszerűsítéséről. Egyedülálló volt viszont az ókor történetében az a cselekedete, amit i. e. 28-ban, tehát közvetlenül az Antonius legyőzését és saját, Rómába való dicsőséges visszatérését követő időben hajtott végre.

„A senatus felhatalmazásával - mint írja - hatodik konzulátusom idejében 82 templomot állítottam helyre a fővárosban, s egyet sem hagytam figyelmen kívül, amely ekkor az újjáépítésre rászorult."

E nagyszabású „műemléki" intézkedés politikai célja nyilvánvaló. Az új államrend kiépítésének egyik első és igen hatásos gesztusával Augustus azt bizonyította, hogy legfőbb gondja a vallás, a megszentelt hagyományok és ennek révén az állam ősi alapjainak megőrzése, sőt ezen a téren mindannak jóvátétele, amit a megelőző időkben e hagyományok ellen vétettek.

romaikor_kep



A régi épületekben megtestesülő hagyomány ápolásában Augustus nem állt meg a szakrális célú építményeknél. Tudjuk, hogy a régi imperatorok iránti tiszteletből, s annak érdekében, hogy Róma dicső múltjának tudatát megerősítse, renováltatta azokat az épületeket és emlékműveket is, amelyeket nagynevű elődei emeltek. Ezeknél eredeti formájukban hagyta meg az építtetők nevét és tetteit megörökítő feliratokat. Teljesen újjáépíttette például a Porticus Octaviát, de meghagyta az első építtetőtől, Octaviustól, makedóniai Perseus király hajóhadának legyőzőjétől származó régi nevét. Még Pompeiusnak, Caesar egykori ellenfelének alig néhány évtizede épült színházát is úgy állíttatta helyre, hogy az építtető nevét és dicsőségét érintetlenül hagyta.

Mellesleg említjük meg itt jellemző tényként azt is, hogy amikor Octavianus Alexandriában végképp győzedelmeskedett ellenfelein, Antonius és Kleopátra tetemét nemcsak eltemettette, hanem még az általuk félbe hagyott mauzóleumot is befejeztette. Látható, hogy itt is egyesül a történelmi múlt önzetlen és emelkedett hagyománytiszteletre valló ápolása a saját politika igazolásával.
A régi imperatorok, győzelmeik után és a hadizsákmányból merítve ajándékozhatták a római népnek a közhasznú és nevüket megörökítő épületeket. Midőn Augustus ezt a tettüket - még a politikai ellenfél esetében is - történelmileg szentnek és tiszteletre méltónak tüntette fel, saját építészeti tevékenységét igazolta. Ő sem magánemberként, hanem imperatorként, a győzelem és a zsákmány birtokában építkezett. Mint ahogyan a régi hadvezérek a kezükbe adott rendkívüli hatalmat és nyereséget szimbolikusan és ténylegesen felajánlották a közösségnek, amelytől azt kapták, úgy igazolta most az örökössé váló imperator az építkezésekben megtestesülő jótéteményeivel a saját hatalmát.

A renoválásoknak nemcsak eszmei és politikai, hanem művészettörténeti jelentőségük is volt. Ha nem is gondolhatjuk, hogy a viszonylag gyorsan végrehajtott helyreállítások során minden régi templomot és épületet teljes alapossággal építettek újjá, annyi bizonyos, hogy e feladat elvégzése közben az építészek és mesteremberek sok műemléki jellegű munkát végeztek el.

Eközben persze nem a mai pontossággal őrizték meg és alkották újra a régi formákat, de nem is végeztek mindig teljes átalakítást. Erre gondolva érthetjük meg Vitruvius művének azt a szembetűnő jellemvonását, amit historizmusnak vagy klasszicizmusnak szokás nevezni. Kétségtelen, hogy Vitruvius, midőn a korabeli eljárások mellett - és gyakran azokkal keverve - a régi görög és itáliai épületformák kánonját aprólékos pontossággal ismertette, az Augustus-kor eszmevilágától elválaszthatatlan klasz-szicizmus és hagyománytisztelet útját járta. Az sem lehet vitás, hogy ezeket a leírásait jórészt régebbi építészeti szerzők munkáira alapította.
De megfigyelték azt is, hogy Vitruvius ezzel nem pusztán a történeti érdeklődést kívánta kielégíteni, hiszen még a régi „etruszk" templom rendjének és arányainak leírását sem az archeológus, hanem a gyakorló építész módszerével dolgozta ki. Általánosított, és bizonyos fokig korszerűsített típusát nyújtotta egy réges-rég ódivatúvá vált épületformának, amit csak az a körülmény magyarázhat, hogy könyve megírásának idején a toszkán stílusú templomok szerkezete a gyakorló építészt is foglalkoztatta. Ez pedig csak úgy válik érthetővé, ha arra gondolunk, hogy Augustus nagyszabású helyreállítási akciója során nemcsak a capitoliumi szentélyt, hanem a 82 római templom között nyilván még egész sor, hozzá hasonló ősi épületet is restaurálni kellett.

A historizmus tehát, amely Augustus politikájának egyik alapvető ideológiai eleme volt, az építészetben tényleges újraalkotó tevékenységben is testet öltött, és ez nem maradhatott hatás nélkül a művészet egészére. A hatás nemcsak a történelem legelső szervezett „műemléki akciójában", és nemcsak a Vitruvius könyvében fennmaradt elméleti tevékenységben nyilvánult meg, hanem szükségképpen befolyásolta Augustus korának alkotó építészetét.
Az összefüggés annál nyilvánvalóbb, mert a helyreállítások Augustus egyeduralmának legelején indultak meg. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a restauráló tevékenység, az azt létrehívó eszmével együtt, igen fontos szerepet játszott abban a hagyományokat összefogó és alkotóan megőrző stílusban, amely a korszak építészetét jellemezte.


Forrrás: Maróti Egon - Horváth István K. - Castiglione László: A régi Róma aranykora Gondolat Kiadó 1967.