logo

XXVII Januarius AD

Emlékművek, síremlékek.

A diadalívekhez kapcsolódva említjük meg azokat a reprezentatív célú emlékmű-típusokat, amelyekben a megrendelők eszméi a gyakorlati kötöttségektől mentesen jutottak kifejezésre. A hagyomány- és formatisztelő római társadalom életében, közigazgatásában, vallásában lényeges szerepük volt a különböző jelvényeknek, szimbólumoknak és külsőségeknek. A vallás szigorú pontossággal betartott rituáléja, az osztályhelyzetet és rangot jelző ruházkodási előírások, a viselkedés szabályai, a közélet szertartásos formaságai a művészetben is kifejezésre jutottak, s szabályozólag hatottak az ikonográfiára, és sok emléktípust hoztak létre. Legtöbbjük különösen a köztársaság korai szakaszában - nem készült maradandó anyagból, de később időálló formát kapott.
Az Augustus-kor művészetének oroszlánrésze volt e monumentális emlékműtípusok megteremtésében. Közéjük tartozott a fentebb tárgyalt diadalív, s rögtön utána említhetünk egy másik győzelmi emlékművet, a trophaeumot. Az általánosan elterjedt szokásnak megfelelően a római seregek is megörökítették győzelmeiket a csata helyén emelt diadalmi jellel. A görögök példáját követve a csatatéren halmot emeltek, vagy egyszerűen az ellenségtől zsákmányolt felszerelést tornyozták fel, és a halom tetején felállított rúdra aggatták a győzelmet szimbolizáló ellenséges fegyverzetet.

A szokás eredetileg vallásos célú volt; a felhalmozott fegyvereket, zsákmányt, s gyakran az áldozatul megölt foglyokat annak az istenségnek ajánlották fel, akinek segítsége a sereget győzelemhez juttatta. A diadalíveken is ezért mutatták be néha az ellenségtől zsákmányolt fegyvereket és hadifoglyokat. Hajócsaták után a legyőzött hajók érc-orrát állították fel a parton, később pedig a Forum Romanumon.
Augustus az actiumi csata emlékére Caesar templomának emelvényére szereltette fel az ellenséges hajóorrokat (innen a rostra elnevezés) építtette i. e. 7-ben az első időálló és monumentális trophaeumot is Nizza környékén, La Turbie-nél, az Alpokban lakó barbárok legyőzésének emlékére. Az impozáns emlékmű mesterien kiválasztott helyen, a tenger fölé emelkedő hegyvidék messzire látszó ormán épült. Négyszögletes, magas pódiumán oszlopsorral körülvett, kerek templomhoz hasonló tornyot emeltek, amit valószínűleg a győzelmi halomra emlékeztető csúcs koronázott.
A felirat mellett, az architráv metopéiben, és nyilván az emlékmű csúcsán is, fegyverek kőből faragott képe idézte fel a szokásos trophaeumok emlékét. Az emlékmű maga azonban nemcsak tartós és nagyméretű, hanem egészen új formát állított a hagyományos fegyver-halmok helyébe.

A hellenisztikus építészetből kölcsönzött toronyszerű emlékmű-formát, melynek hatása az egymásra helyezett kisebbedő és könnyebbedő idomok arányában és változatosságában rejlik, más korabeli családi emlékműveken és síremlékeken is viszontlátjuk. Ha azonban a glanumi „Iuliusok síremlékét", vagy néhány más ilyen emlékművet összehasonlítunk az Alpok trophaeumával, azonnal szembetűnik az utóbbinak tiszteletet parancsoló, klasszikus méltósága, melynek titka nagyvonalúságában és felépítésének merész egyszerűségében rejlik.
A játékosnak tűnő, túl sok részlettel megterhelt dísztornyokkal ellentétben Augustus építészei megelégedtek két karakterisztikus és elementáris forma egymásra helyezésével. A szögletes és sima pódium mozdíthatatlan tömbjén emelkedő tholos oszlopsorral áttört kereksége az ellentétes formák harmonikus összekapcsolásának megragadó példája.

Augustus i. e. 28-ban, egyeduralmának kezdetén fogott hozzá a maga és a Gens Iulia mauzóleumának építéséhez. A Mars-mező északi részén, a Tiberistől nem messze, fő falaiban még ma is álló hatalmas síremlék valamennyi augustusi épület közül a legegyszerűbb formai megoldást mutatja. Három nagy falgyűrűből áll, melyeket erősítő falak kapcsoltak össze, és két szinten, egy emeleti gyűrűben, valamint a tetőn földhalom borított. A síremlék tehát nem más, mint a világszerte általános, legegyszerűbb és legősibb halotti emlékműnek: a csúcsosan feltornyozott földhalomnak főfalakkal tartósított és lépcsőzetesen megoldott monumentális változata.
A sírhalom (tumulus) Itáliában, különösen az etruszk kultúra területén, igen régi és megszentelt formának számított. Augustus szándékosan választotta ezt a régi sírfajtát a maga számára, kifejezésre juttatva, hogy ő és családja az ősök szokásait tartja mindenekfelett mértékadónak. A mesterséges halom díszes bejáratán és folyosóján át vezetett az út a sírkamrába, ahol névfelirattal ellátott egyszerű urnákban nyugodtak a császári család hamvai. A bejárat előtt két obeliszk Őrködött, s ott volt olvasható, érctáblára vésve, Augustus saját tetteiről írt, fenségesen egyszerű beszámolója. Az emlék földborítását fák koronázták, a csúcson pedig Augustus szobra állt.

Az Augustus-mauzóleum példájára Róma környékén és Itáliában sorra épültek az előkelő családok síremlékei. Legtöbbjük azonban nem a császári tumulus archaikus egyszerűségét, hanem a köztársaság utolsó idejében kialakult változatot követte. Ennek legismertebb példája a Via Appián álló Caecilia Metella síremlék.
Az ősi tumulus alacsony kőszegélye magas kőfallá növelve hengeres testet alkot, és csak ennek tetején emelkedett a földhalom. A típus legszebb Augustus kori példája: Munatius Plancus síremléke Gaetánál, hegytetőn áll, minden oldalról láthatóan. Falát a földhalomtól elválasztó párkánya alatti dór frízen fegyverek és hadijelvények domborművei sorakoznak.

A tumulus típusú mauzóleumok építtetőinek eszmei állásfoglalása leginkább akkor válik világossá, ha emlékeiket azokkal a korabeli sírépítményekkel hasonlítjuk össze, melyeknek kiképzésében a birodalom változatos művészeti hagyományaiból merített különféle motívumok öltöttek testet. C. Cestius síremléke az egyiptomi piramisok mintájára épült, mások torony- és templomformában vagy hérósz-szentély alakjában készíttették el emlékművüket. Olyan újgazdag kenyérgyáros is akadt, aki Caesar korában malmainak felnagyított mására épített síremlékben kívánt nyugodni.
Augustus ezekkel a sznobokkal szemben a régi szenátori családokhoz csatlakozott, és saját mauzóleumának építésekor a halotti emlékek hagyományos formájának megújítását választotta. Más részről viszont a császári család járt az élen egy olyan temetkezési épületformának, a columbariumnak a kifejlesztésében, amelyre a későbbi Rómában nagy jövő várt.

A leggazdagabb családok rabszolgáinak száma gyakran több százra emelkedett. A felszabadított vagy a megbecsült városi rabszolgák „familia"-i gyakran valóságos testületeket alkottak, kölcsönösen segítették egymást ügyes-bajos dolgaikban, főként pedig a temetkezési költségek viselésében. Patrónusaik maguk is támogatták, hogy hű embereik méltóan, és helyzetükhöz illő áron találjanak maguknak temetkezési helyet. így jöttek létre az úgynevezett columbariumok, a több tucat, sőt gyakran több száz urnát kaptárszerűen magukba fogadó kripták, a keresztény katakombák ősei. Ez a temetkezési forma a hellenisztikus Kelet nagyvárosaiban, főként Alexandriában alakult ki, hasonló társadalmi adottságok révén, de csak Rómában vált nagyarányúvá.
A rabszolgák és a libertusok, valamint a kisemberek columbariumai kollektív síremléket és kegyeletet biztosítottak mindazoknak, akik a külön emlékmű állítását nem tudták megfizetni. A legkorábbi columbariumok közé tartozik Livia felszabadított rabszolgáinak sírja a Via Appia kezdeténél.


Forrás: Maróti Egon - Horváth István K. - Castiglione László: A régi Róma aranykora Gondolat Kiadó 1967.