logo

XXVII Januarius AD

Diadalívek .

Még a templomoknál is jellemzőbb és nagyobb hatású volt az Augustus-kor építészetének másik fontos terméke: a monumentális diadalív. Ennél sem új találmányról, hanem egy ősi szokás formai kiérleléséről van szó. A diadalív sokat vitatott eredete a korai köztársaság idejére nyúlik vissza. Alapeleme az a kapu volt, amelyen át a háborúból visszatérő hadvezér seregével együtt bevonult a városba, ahová csak a triumphus napján volt szabad a fegyveres csapatoknak belépniük.
A kapu szimbolikusan, de talán rituális értelemben is, a háború befejezésének, a véres és rendkívüli cselekedetek ártalma alóli felszabadulásnak megtestesítőjévé vált. A diadalív keletkezésében közrejátszott az a görög fogantatású emlékmű-típus is, amelynél magas piedesztál, gyakran oszlopokon vagy pilléreken emelkedő bázis emelte ki a szoborművet a környezetből.

Az első kőből épült diadalívek, amelyek egy meghatározott győzelem emlékét örökítették meg, és a városfaltól függetlenül, sőt a forumon álltak, tetejükön az imperator szobrával, Augustus korából ismeretesek. Mindannyiuk előképe az az ív lehetett, amit a Forum Romanumon, a Caesar-templom mellett, i. e. 29-ben emeltetett a senatus Augustus hármas triumphusának emlékére. Falaira Róma történelmének legfontosabb dokumentumát, a Fasti Consularest vésették.
Ez az alkotás két pilléren nyugvó ívből állt, magas koronázó taggal, amely a szobor alapzatául szolgált. Az ívet nem sokkal később átalakították vagy újjáépítették, és i. e. 20-ban a parthusok fölött aratott diplomáciai győzelem emlékének szentelték. Az új diadalív háromnyílású volt; köveire az imperatorok krónikáját (Fasti Capitolini) vésték. Az éremképek ábrázolásai nyomán megállapíthatjuk, hogy az új emlékművet egy nagyobb ív és két kisebb kapu összekapcsolásával alakították ki.

romaikor_kep



A kompozíció még nem érte el a későbbi császárkor háromnyílású diadalíveinek egységes megoldását. A diadalív klasszikus típusa jó ideig az egynyílású emlékmű maradt. Legszebb példája: a susai ív, i. e. 8-ban épült. Rendkívüli egyszerűségében - akárcsak a gyakorlati célú hidak és vízvezetékek - építészeti tömegeinek tiszta arányával hat. Magassága csak egy méterrel lépi túl szélességét, a hordozó pillérek és a koronázó tag tektonikai egyensúlya nyugodt és méltóságteljes benyomást kelt. A koronázó főpárkányt - látszólag - a pillérek sarkain elhelyezett, magas bázison álló korinthosi oszlopok, a kapunyílás boltívét pedig falpillérek tartják.
A főpárkány erős kiugrása fölött a szobor bázisát képező és a feliratot hordozó rész a valóságosnál karcsúbbnak látszik, ami az egész ív látványát befolyásolja. Ez, és a széles kapunyílás azt a benyomást kelti, hogy az emlékmű jóval magasabb, mint amilyen széles. A susai ív kompozíciója csaknem teljesen megegyezik a Forum Romanum első Augustus-ívével, és minthogy annál még érettebb megoldású, arra kell következtetnünk, hogy tervező mestere a császári munkálatokat végző építészgárdához tartozott.

Az aostai, a polai és a veronai díszkapuk a susainál jóval gazdagabb és bonyolultabb külső tagolással rendelkeznek. Tervezőik bővebben éltek a felületi dísz-architektúra lehetőségeivel. A nyílás mindkét oldalán két-két korinthosi oszlopot helyeztek el, a párkányzatot megtört vonalban vezették, az élénk plasztikai tagolással elleplezték az alapszerkezet egyszerűségét. Nem mondhatjuk azonban, hogy monumentalitásban vetekednének a susai, illetve a mintaképül szolgáló római diadalívvel.

A diadalívekben a római építészet egyik legfontosabb és leggyakoribb szerkezeti elemét, az egyszerű boltívet önálló monumentummá és jelentős gondolat kifejezőjévé tették. A római építészet a diadalív megteremtésével a világ művészetének egyik legmaradandóbb emléktípusát hozta létre.


Forrás: Maróti Egon - Horváth István K. - Castiglione László: A régi Róma aranykora Gondolat Kiadó 1967.