logo

XV Quintilis AD

A Római építészet az i. e. I. század közepén

Az i. e. I. sz. közepén már készen álltak azok a technikai előfeltételek, amelyek az építészet új feladatainak megoldását lehetővé tették. A római építészet néhány sajátos vonása az etruszkok és a többi itáliai nép körében alakult ki, a legfontosabb újítások azonban nem vezethetők le a helyi hagyományokból. A legrégibb időktől eltekintve, a római művészet fejlődése nem elszigetelten, hanem az ókori világ egészébe ágyazva ment végbe.
A római építészet egyik alapvető és egész történetében fontos szerepet játszó vonása az épület-együttesek és a városok szabályos derékszögben metsződő tengelyekre épülő szerkezete volt. Ez a várostervezés nem római, hanem keleti hagyományokra támaszkodó görög találmány, amely különösen az i. e. V. században működő Hippodamos tevékenysége nyomán terjedt el.

A szabályos városrendszer Itáliában, úgyszólván a görög építkezésekkel egyidőben, igen gyorsan népszerűvé vált, s különösen megértő alkalmazásra talált a rómaiak által alapított városokban. Míg azonban a görög építészek a geometriai rendszert csak a települések belső szerkezeténél érvényesítették, a rómaiak a katonai táborok, majd az újonnan alapított telepek építésénél a védőfalakat is szabályos négyszög alakban tervezték, és egész építészeti rendszerükben a legszigorúbb következetességgel valósították meg a szimmetrikus és centrális szerkesztést.
Az építészet minden más vonatkozásában és részletében is ugyanezt a fejlődési folyamatot figyelhetjük meg. A rómaiak hódításaik során átvették mindazokat a vívmányokat és lehetőségeket, amelyet a hellenisztikus birodalmak művészetében és technikájában találtak, felhasználásukkor azonban szükségleteikből és a megváltozott gazdasági és politikai viszonyokból kiindulva, alkotóan átformálták őket. A köztársaság utolsó évszázadaiban kialakuló új építészet a Földközi-tenger feletti uralom megszilárdulása után, az i. e. II-I. sz. fordulóján bontakozott ki teljes jelentőségében, és Sulla építkezései során hozta létre első korszakalkotó műveit.

romaikor_kep



A sullai építészet két legnagyobb ránk maradt alkotásában, a római Tabulariumban és a palestrinai Fortuna-szentélyben megtaláljuk mindazokat az alapelemeket, amelyek a római építészet további kibontakozását lehetővé tették. Az épület és a táj viszonyában a görög értelemben vett egyenrangú harmónia helyett az épület uralkodó és a természetet maga alá kényszerítő szerepe, az oszlop és a gerendázat egyszerű tektonikája helyett a boltív és a boltozat hatalmas lehetőségeket nyitó struktúrája, a belső tér szabad alakítása és elsőrendű fontossága - legalábbis magvában - már kialakult Sulla korának építészetében. Mindezt az építkezés anyagának és technikájának a görögökétől eltérő eszközei tették kivihetővé.

A görög építészet monumentális alkotásainak anyaga a faragott kő volt, amelynek egymásra helyezett darabjai a tektonika szabályai szerint önsúlyuknál fogva álltak össze. A nagyszabású római épületek alapszerkezetét viszont olyan falak alkották, amelyeknek magvát malterbe ágyazott kőtörmelék képezte. A falak tehát nem annyira rakottak, mint inkább öntöttek vagy formáltak voltak, építésüket új és nagyobb lehetőségeket nyújtó törvények szabályozták.
A fal szerepe most már valóban a tér elhatárolása és formálása volt, s ezt a célt önállóan - oszlopok nélkül - valósította meg. A görög oszloprendek tökéletes együttese elvesztette statikai jelentőségét, de megtartotta díszítő szerepét. Sulla korának építészetében - ahogyan a Tabularium homlokzatán láthatjuk - a görög oszlopokat a boltíves falak felületi díszítésére használták fel.

A köztársaság utolsó évtizedeiben a polgárháborúk fékezték az építészeti tevékenységet, de valahányszor egy-egy államférfi kezében a hatalom és az anyagi erő egyesült, nagy alkotások és kezdeményezések születtek. Így jött létre Pompeius színháza, az első - számunkra elpusztult - római kőszínház. De így indultak meg Caesar nagyszabású városrendezési terveinek nyitányaként az új fórum építkezései is. Augustus korára nemcsak a római építészet új vívmányai és alapvonásai jöttek létre, hanem a városban folytatott nagyarányú építkezések nyomában kialakult a vállalkozók, a gyakorlott építészek és kőfaragók gárdája is.


Forrrás: Maróti Egon - Horváth István K. - Castiglione László: A régi Róma aranykora Gondolat Kiadó 1967